Ami a Testamentumot illeti, akár egyfajta összegzésnek is felfogható, amely nem csupán tökéletesen illeszkedik az említett sorozatba, de szintet is lép egyben. Zenei világa valahol a Pink Floydot, valamint a Dream Theatre-t idézi megspékelve némi lebegős space rockkal, gregorián vokálokkal. Ez utóbbi, valamint az elektronikusan előállított szimfonikus hangzás a 2010-es évtized már említett három albumának alappillérét jelentő legjobb zenei hagyományokat viszi tovább, már-már az opera metal világát is súrolva. A dalszövegeket a lassan fél évszázada szerzőtárs Sülyi Péter, valamint az ugyancsak veterán harcosnak minősülő menedzser-producer Trunkos András jegyzi. Tartózkodva a napi politikától, a direkt társadalomkritikától, főként költői eszközökkel kifejezett filozófiai fejtegetésekkel, a keresztény hagyományokkal (Gloria et honor deo, Halotti beszéd) foglalkozik. Hogy melyiket ki követte el, a hézagos információk folytán csupán kikövetkeztethető.
A Nyitány és az Utolsó ítélet (mint finálé) kerete közé szorított, összesen tizennyolc tételből öt újragondolt, korábbi szerzemény is helyet kapott. Közülük is kiemelkedő a Varázslatos fehér kő a maga Uriah Heep-es beütésű dallamvezetésével, dominánsan végigvonuló vastag, magával ragadó riffjével, amely most huszonegyedik századi köntösbe öltözött. A csúcsot azonban mégsem ez, az 1973-as Élő Omega-album egyik legsikeresebb darabja jelenti, hanem a 200 évvel az utolsó háború után gyönyörű opusza, illetve annak szövegátirata. Az eredeti felvételek huszonöt éves évfordulójára stúdióváltozatban is elérhetővé tett anyag címadó nótája itt, az új korongon most Hangyanép (Szörnyű porszemek) címmel méltán tart igényt a lemezhallgató által esetlegesen felállítandó szubjektív számlista első helyezettjére. A dallamon szerencsére mit sem változtattak, viszont olyan hátborzongató, s egyben szívmelengető gitárszólót építettek be, amelynek hallatán akár Gary Moore is elégedetten csettintene. A szóló elkövetőjének személyét úgyszintén jótékony (?) homály fedi; a borítón Vámos Zsolt, mint közreműködő szerepel – vélhetően nem a kávét szolgálta fel… Ami az új szöveget illeti, nyomokban sem emlékezetet az eredeti, hasonlóan veretes dalversre. Vízió egy ágyúból kilőtt miniatűr földgolyóról, ahol hangyaként szorgoskodó, nyüzsgő pálcikákként mozgó emberek élnek: ők a tudtukon kívül elítélt nemzedék. Tűhegynyi arcukon azonban éppúgy fellehetőek a szenvedés és a derű vonásai, mint saját magunkban. A végkifejlet aligha optimista, hiszen a „Hangyanép, percig sem tétlenek / Álmukban megmásznak hegyeket / De elnyelik őket a reggelek / Útjukon szörnyű porszemek”. Minden valószínűség szerint ez lehetett az 1971-es eredeti dalszöveg, amelyet a Bors–Erdős hanglemezgyári vezetőpáros cenzúrája – disztópiának ítélve – 200 évvel az utolsó háború után címmel engedett (kis)lemezfelvételre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!