„A Kárpát-medence földrajzi, politikai, kulturális, történelmi egység”

A legendák visszatérnek – üzeni a székesfehérvári Királyok és Szentek című, az Árpádok korát bemutató, nagyszabású történelmi tárlatot népszerűsítő kisfilm, amelyben egy korabeli harcos  lépdel az éjszakai koronázóváros terein, majd betér a múzeumba, hogy felajánlja kardját. Arról, hogy mit jelent mindez a magyarság múltjának és jelenének tükrében, miért sikertörténet az Árpád-kor és miért egyedülálló az azt bemutató tárlat, a filmben szereplő Hidán Csaba László régész-történésszel, a Magyarságkutató Intézet kutatójával beszélgettünk.

Fotó: Simon Erika

A történelem viharai ellenére gazdag hagyaték maradt fenn ebből a korszakból, amelynek egy részét azonban külföldi gyűjtemények őrzik. Ezek közül több – évszázadok óta – most egy időre újból hazatérhetett, ugyanakkor az elmúlt évek magyarországi régészeti feltárásai során előkerült tárgyak jelentős része itt mutatkozik be először a közönség előtt, de még Párizsból és a Vatikánból is érkeztek korabeli ereklyék. A kiállítótérbe lépve nem csupán a főúri élet tárul a szemünk elé, hanem a falvak népének mindennapjai is, ahogy a történész fogalmaz: a Kárpát-medence egysége. Bepillantást nyerhetünk a kor emberének világképébe, ahol a csoda, a Mennyország és a pokol a maga természetességében jelent meg; beléphetünk templomokba, kolostorokba és huzatos hegyi várakba, miközben szentjeink és királyaink szelleme őrködik felettünk. 

A sztyeppei történeti örökség ötvösművészeti remekein, Szent István király pannonhalmi kiváltságlevelén, a Monomachos-koronán, a nagyharsányi kincseken, III. Béla, illetve Antiochiai Anna sírleletein túl – hogy csak néhányat emeljünk ki – szemügyre vehetjük az úgynevezett bécsi szablyát is, amelyről az Árpád-ház hagyománya úgy tartotta, Atilla kardja, a hun nagykirály pedig magától a Hadúrtól kapta. Valószínűsíthető, hogy a szablya a magyar fejedelmi, majd királyi kincstár részét képezte, ahonnan Anasztázia, I. András király özvegye révén került Bajorországba. Jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy az 1200-as évektől bekerült a német koronázási jelvények közé. A szablya a kereszténység felvétele előtti, vagyis a „pogány” korban készült, az Árpádok ráadásul Atilla örökségének tartották, mégis vele avatták be a királyainkat. Mindez jól mutatja a szkíta–hun–magyar szellemiség folytonosságának jelenlétét ebben a korban. 

A filmbéli harcos – aki az ősök szellemét jeleníti meg –, vagyis a viseletbe öltözött Hidán Csaba László gesztusa, amellyel átnyújtja, felajánlja kardját, szintén azt hivatott szimbolizálni, hogy az elődökkel való kapcsolat nem szűnt meg, szellemük a mai napig támogatja a jelen magyarságát. A történésztől azt is megtudtuk, hogy már a szkíták és a hunok is azt vallották, hogy a kapocs az ősök és az akkor élők között nem szakadhat meg, de az Árpád-ház törvényalkotásában, illetve később is sok helyen olvashatjuk, hogy „őseink szokása szerint” vagy „az ősi jogrend alapján”. Ahogy Hidán Csaba László fogalmaz:

– Ha ismerjük a múltunkat, akkor mindenféle kósza, fényes szelek nem tudnak erre-arra elhajtani; s még ha le is lopják tolvaj kezek a gyümölcseit, a fa újra terem majd, de ha átvágjuk a gyökereit, végleg elpusztul. Ezért fontos, hogy ismerjük a történelmünket, és legyünk büszkék az Árpád-házra, amelyből számos európai uralkodó és a legtöbb szent került ki.

Borítókép: A kiállítás egy részlete (Fotó: Simon Erika)