L. Kecskés András lant- és gitárművész, multiinstrumentalista, zeneszerző, zenetörténeti kutató, a régizene kutatásának, hangversenyeken történő bemutatásának egyik magyarországi kezdeményezője, a Kecskés Együttes művészeti vezetője. Elsőként játszott Magyarországon korhű, azaz autentikus lanttechnikával a XX. században. Jelentős szerepet vállalt a hazai zenei oktatásban, a koboz, a lant és más hangszerek zenészeinek képzésében. Évekig vezetett régizenei speciális kollégiumot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárképző szakán.
Közreműködésével indult a koboz- és lantfesztivál hazánkban. Új tehetségek elindításával és kibontakoztatásával nagymértékben hozzájárult/járul ennek a műfajnak a fejlődéséhez.
A születésnapi program műsorvezetőjének szerepét L. Kecskés András fia, Kobza Vajk látta el, a különleges muzsikus, aki a sok ezer éves hangszer, az úd mestere, és akinek játékában szintén gyönyörködhetett a közönség az este folyamán.
A hazai művészettörténész-hivatás ma is rendkívül aktív képviselője, Prokopp Mária kedves köszöntőjével kezdődött a program. Beszédében kiemelte L. Kecskés András A magyar zene évezredei című hatkötetes tanulmánysorozatát, amelynek harmadik kötete jelenik meg hamarosan.
– Ő nem csak művész, tudása is hatalmas. Megmutatta, hogy a tudomány segíti a művészetet
– mondta a professzor asszony. Aztán sorra jöttek az igricek, dalaikkal, a mesterrel közös emlékeikkel köszöntötték az ünnepeltet.
Az igric a Heraldikai lexikon szerint hivatásos énekmondó, középkori mulattató volt a XIII–XV. században. A mai igricek hordozzák elődeik tudását, őrzik hagyományukat és elvarázsolják a közönséget énekeikkel, ősi hangszereikkel, ahogy tették ezen az estén is a templomban, amelyet 1892-ben Pecz Samu ötszögű terve alapján kezdtek el építeni és a millennium évében, 1896. virágvasárnapján szentelte fel Szász Károly püspök. A templom belseje meglepő és felemelő térhatású. Magas, csúcsíves nyílásokon és rózsaablakokon árad be a fény a világos falakra és az ünneplőkre.
