Komolyzenéből a popba

A Dallal párhuzamosan, online futott A Dal 2022-Akusztik, amelyen – kizárólag a közönség szavazatai alapján – Fóris Rita nyert Olyan szép című versenydalával.

2022. 03. 22. 6:22
20220317 Budapest Fóris Rita énekesnő Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha mindössze egyetlen ember Istenhez fordulását érem el egy dallal, az is győzelem, bármilyen apró győzelem 

– hangsúlyozta a zenész.
Fóris Rita életmódja, életvitele, életszemlélete követendő lehet a mai értékválsággal küzdő világban, hiszen házasságban él és három gyermek édesanyja.
– Ezek számomra mind értékek, és nem vagyok ezzel egyedül. Aki nem tartja értéknek, annak meg lehet mutatni, miért az. A dal színfalai mögött dolgozó stáb egyik tagja például a dalt hallva és a családomat megismerve megjegyezte: talán öregszem, de kezdem megérteni, mi az igazi érték.

Mit gondol, tisztelt olvasó, vajon a gyermekeinek nem kínos a kortársaik előtt, hogy vallásos családban élnek? A komponista megnyugtatott:
– Úgy tudom, nem igazán találkoztak ilyen reakciókkal, de még ha az első pillanatban cikiznék is őket, amint meglátják rajtuk, bennük az örömöt, amint csábítónak látják az életüket, akkor már irigylésre méltónak tartják.

Megjegyzem, a családi (jó) példa ragadós, a legidősebb gyermek szülei foglalkozását választotta élethivatásául, s a Szent István Konzervatórium ­diákja. Mint neki, Fóris Ritának szintúgy már gyermekkorában eldőlt a sorsa, amikor hatévesen zenei általánosba járva a zongora, a hegedű, a kóruséneklés töltötte ki napjait.

– Hetedikes koromban bekattant, hogy a konzervatóriumban folytassam. Jelentkeztem a miskolciba, ahol éltem és a budapesti Bartók konziba. Felvettek, így 15 évesen a fővárosba költöztem – elevenítette fel a múltat az énekesnő.
Lássuk be, kemény sors a muzsikusé. Gyerekfejjel nekiül, tanul, gyakorol, tanul, gyakorol, ám a szorgalom mellett a tehetség, no meg a körülmények szintén befolyásolják a jövőjét, hogy mi lesz belőle: híres, boldog zenész, zenetanár vagy megkeseredett zongorakísérő. Fóris Ritából, aki a Zenaakadémia zongoratanár szakán szerzett diplomát, nem ez utóbbi vált.
– Bevallom, nem igazán ismertem a könnyűzenét, az a gyülekezeti éneklésben, a gospel kapcsán került az életembe 

– mesélte.

S lévén komolyzenész, hát beiratkozott a Magyar Hajnal Énekstúdióba könnyűzenei hangképzést tanulni. Az eredményről meggyőződhetünk, ha meghallgatjuk bármely dalát. Ma már, nyolcadmagával, szintén tanít a stúdió­ban, amely kifejezetten könnyűzenei hangképzéssel foglalkozik.
A műfajt nem kizárólag előadóként, de szerzőként szintén kiválóan elsajátította: kellő egyszerűséggel fogalmazza meg dalait, harmóniameneteit, melyek így könnyedén befogadhatók.
– A szövegcentrikusság mellett szintén fontos az, hogy a hallgató-hívő maga is képes legyen előadni a dalt. Ezért nagyon jó a popműfaj, összekovácsolja a híveket 

– sommázta Fóris Rita.

És a családot, teszem hozzá, ugyanis FOURisFive néven együtt muzsikálnak mindannyian: anya, apa, gyerekek.

Borítókép: Fóris Rita (Fotó: Mirkó István)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.