Történelmi pillanat a Tudományos Akadémián

Március 18-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átadták a 2021-es és 2022-es Stádium-díjakat. A két díjátadó a pandémia miatt halasztódott erre a napra. A díjazottakat és a Kárpát-medence különböző középiskoláit képviselő diákságot Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár köszöntötte

Magyar Nemzet
2022. 03. 22. 15:18
Fotó: Gróf Széchenyi Család Alapítvány
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap 2018-ban közösen alapította a Stádium-díjat, melyről a Kárpát-medencében élő magyar középiskolások szavaznak, s három kategóriában (tudomány, közélet és művészet) osztanak ki. Az alapítvány ifjúsági programjához immár több mint száz középiskola csatlakozott. Vitályos Eszter államtitkár ünnepi beszédében kiemelte:

E díj értékét a szememben különösen nagyra emeli, hogy a jelölteket és a végső sorrendet is a diákság szavazatai határozzák meg. A mi korunkban az egyik legnagyobb feladatunk, hogy megtanítsuk gyermekeinket a hazaszeretetre, a közösség iránti elköteleződésre, az értékek felvállalására. A Stádium-díj tehát nemcsak egy kitüntetés, hanem inspiráció és edukáció is a jövő nemzedékének.

Vitályos Eszter        Fotó: Gróf Széchenyi Család Alapítvány

Széchenyi Tímea, az Alapítvány elnöke történelmi pillanatnak nevezte a díjátadó ünnepséget, hiszen, mint mondta, a Széchenyi-család tagjai eleddig sem a szocializmus éveiben, sem pedig a rendszerváltás után az Akadémia épületében hivatalosan nem jelenhettek meg. Fazekas István, a Stádium Hírlap főszerkesztője arról beszélt, hogy a nemzetnek vannak alapértékei, s a jövő magyarságát az kell hogy jellemezze, hogy ezek mindenkinek egyformán fontosak legyenek.

Széchenyi Tímea és Fazekas István          Fotó: Gróf Széchenyi Család Alapítvány

A Stádium-díj győztese 2021-ben tudomány kategóriában Dávid Katalin, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanára, művészet kategóriában Csáky Máté, az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős gimnazista diákja, közélet kategóriában pedig Kosztolányi Zoltán, a Pécsi Sz. C. Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára. 

 

A 2022-es év díjazottjai: tudomány kategóriában a díjat Libárdi Péter, a budapesti Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, művészet kategóriában Op Veasna kambodzsai származású művész tanár, közélet kategóriában pedig Csötönyi Norbert, a Best Mixer Iskola alapítója kapta.

A Stádium-díj fővédnökei: Novák Katalin jövendő köztársasági elnök, valamint gróf Széchenyi Géza, Széchenyi István egyenes ági leszármazottja. 

A Széchenyi-évhez kapcsolódóan az alapítvány és a Stádium Hírlap a nemzettudat erősítése céljából több témakörben is pályázatot írt ki diákoknak. Az erre pályázó diákok szintén ez alkalomból vehették át elismeréseiket. Az egyes témakörök főbb díjazottjai a következő diákok lettek:

Milyen Kárpát-medencét szeretnék? (esszépályázat)

1. helyezett: Dénes Attila Norbert (Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola, Szováta)

2. helyezett: Peresztegi Hanna (Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest)

3. helyezett: Pomichal Jolán (Apor Vilmos Katolikus Gimnázium, Győr) és Homovics Panna (Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen)

Széchenyi István reformjai (tanulmány-és esszépályázat)

1. helyezett: Bodrog Adél (Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda)

2. helyezett: Juhász Kende (Újbudai József Attila Gimnázium, Budapest)

3. helyezett: Vajda Ádám (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Budapest)

Széchenyi hite (esszépályázat)

1. helyezett: Horvath Dária Antónia (Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Sopron)

2. helyezett: Papp Virág Annamária (Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium, Pécs)

3. helyezett: Králik Krisztina Eszter (Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, Keszthely)

Széchenyi emlékhelyek (fogalmazás- és rajzpályázat)

1. helyezett: Gólent Dorka (Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Péteri)

2. helyezett: Félegyházi Gréta (Hunyadi János Általános Iskola, Debrecen)

3. helyezett: Hornyák Barnabás (Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Péteri)

Külön elismerésben 40 pályázó részesült. 

Az ünnepség zárásaként Jánosi Dávid színművész adott elő egy részletet Fazekas István Jókai-díjas drámaírónak a Széchenyi Istvánról szóló monodrámájából.


Borítókép: A Stádium-díj 2021-es és 2022-es évi győztesei a díj alapítóival, illetve átadóival (Fotó: Gróf Széchenyi Család Alapítvány)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.