– Nem akartunk kizárólag slágereket átdolgozni, másrészt olyan számokat kerestünk, amelyek adekvátan szólalnak meg rockhangszereléssel – mesélte Szigeti Ferenc, aki elárulta: nagyon sok dallal foglalkoztak, s nagyon sokat ejtettek. Előfordult, hogy nekiláttak valamelyiknek, azonban hiába kísérleteztek, nem állt össze.
A Karthago dobosa, Kocsándi Miklós két dalt énekel a lemezen.
– Mind a kettőt csodálatosan. Az egyik a Szülői ház, a másik a Most élsz. De Takáts Tamás is nagyon kitett magáért. Állítom, most van a legjobb hangjánál – szögezte le a zenekarvezető, megjegyezve: tizenkettő plusz egy dal szerepel a CD-n. A pluszszámot Gidófalvy Attila találta, a címe Emlékezz rám!
Csatári Bence kitért Máté Péter hangszerelői zsenijére.
– Magyarországon ő hangszerelte először a Jézus Krisztus szupersztárt. Sőt, ha jól tudom, akkor Júdás szerepét a Rock Színházban először rá osztották. Nem kizárólag énekes volt, meg zongorista, meg gitáros, de nagyon magas fokon művelte a hangszerelést.
Csatári Bence történészhez illő módon kutatta a Csövesek (Krízis) című rockopera iratanyagát, s megtalálta a dokumentumokat, amelyek szerint miniszterhelyettesi értekezletet tartottak az elvtársak, hogy engedélyezzék-e a bemutatót vagy sem. Végül engedélyezték.
– A Szolnoki Szimfonikus Zenekar egy ötvennégy tagú zseniális banda. Amikor először találkoztunk, akkor merült fel, mi lenne, ha együtt játszanánk – tért rá a hétvégi koncertre Szigeti Ferenc. – A karmesterük, Balogh Sándor egy zseni. Ő hangszerelte meg a szimfonikus nagyzenekar számára a Karthago saját dalait is és a Máté Péter-feldolgozásainkat. Nem kevesebb mint háromhavi munkával. Amikor az első próbára mentünk Szolnokra, beültettek a nagyzenekar kellős közepére a hangszereinkkel. Játszani kezdtünk, és körülöttünk megszólalt ez az ötvennégy tagú szimfonikus banda. Menten libabőrösök lettünk mindannyian.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!