
A két világháború között a magyar történetírás hazafiaknak nevezte a gerillacsapat tagjait, tevékenységüket pedig szabadságharcként emlegette – tudhattuk meg Botlik Józseftől, aki azt is elárulta, hogy a ’45 utáni kommunista időkben azonban átvették az osztrákok által használt „bandita” minősítést itthon is.
Még a ’80-as években is jelentek meg olyan tanulmányok a felkeléssel kapcsolatban, amelyekben banditákról írnak
– fogalmazott a történész, aki a 2008-ban napvilágot látott Nyugat-Magyarország sorsa 1918–1921 című könyvében hosszú idő után először nevezte hazafiaknak a gárdistákat.
A kultúra eszköztára szolgál egyedül arra, hogy a nemzeti közgondolkodásba, az emlékezetbe be tudjuk emelni azokat a hősöket, akik a cselekvő hazaszeretetet választva kezükbe vették a saját sorsukat
– hívta fel a figyelmet Hatzmann Róbert. Mint mondta, azok az információk, amelyek rendelkezésre állnak a beszélgetésen is jelen lévő szerzők, valamint a filmben megszólaló szakértők munkásságának köszönhetően, elegendők ahhoz, hogy a különböző művészeti ágak ihletet meríthessenek belőlük. A magyar kultúrpolitikának azonban el kell döntenie, hogy felvállalja-e ezt a fajta cselekvő hazaszeretettel, honvédelemmel történő azonosulást.
A fikciós elemek még közelebb hozzák az eseményeket a nézőhöz.
Francia Kiss Mihály és Héjjas Iván szerepeiben Ferencz Bálint és Bródy Péter színművészek láthatók. Többek között ők voltak azok a nemzeti hősök, akik a felfoghatatlan háborús veszteségek és az országcsonkítás ellenére is képesek voltak bátran cselekedni. Harcsa Béla nekik állít emléket filmjében. Mint mondta, Trianon századik évfordulója kapcsán nem a traumára és a felfoghatatlan fájdalomra, hanem az egyik legszebb és legeredményesebb szabadságharcunkra kívánta felhívni a figyelmet és azokra az emberekre, akik különösebb felhatalmazás nélkül harcba szálltak az ország érdekeiért, és akár meg is haltak érte. A film megemlékszik Baracsi Lászlóról, aki életét vesztette a harcok során.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!