Jazzpiknik: tanulás és megújulás

Paloznaki jazzpiknik tizedszer. A kerek szám, az évforduló pompás alkalom a visszatekintésre, amit meg is tettünk Valde Orsolyával, a fesztivál alapítójával, igazgatójával.

2022. 08. 02. 8:20
null
Fotó: POLYÁK ATTILA/ORIGO
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mi mással is kezdhetnénk, mint az elsővel, amely nem egy évtizede, hanem 11 esztendeje zajlott, tudniillik a koronavírus-járvány miatt kényszerültek a tavalyelőttit elhagyni. Az első icurka-picurka kísérletezés volt. Nem szakmabeliként vágtunk bele – idézte fel a múltat Valde Orsolya, hozzáfűzve: egy rendezvényszervező ismerőse segített, aki – miként fogalmazott – már látott közelről koncertet. A paloznaki tájház udvarát ismerősök töltötték meg 2011-ben, s azok, akik a zene hallatán betértek a nem kifejezetten kellemes idő dacára. A hangulat remek volt. Barátunk, Jamie Winchester hajnali kettőig tartott ott mindenkit. A sokadik rájátszás után mondta: nincs tovább, már az egész repertoárját eljátszotta legalább kétszer – mesélte nevetve a fesztiváligazgató. 

Ugorjunk a fesztiváltörténet közepére, 2015-re – ami ugyan nem az ötödik, hanem a negyedik piknik, ám akkor lépett fel első alkalommal világsztár, Candy Dulfer személyében. A holland szaxofonos fújt Madonnának, Prince-nek vagy a Pink Floyd Knebworth ’90-en.  A harmadiknál indult a nagyszínpad, külföldi fellépőkkel. Ezért addigra már profinak kellett tűnnünk, ha nem is voltunk azok. Voltak állandó fellépők, akik biztattak, hogy látható a fejlődés – vallotta be őszintén Valde Orsolya, megjegyezve: akkor is kicsi volt, most is kicsi a stáb. Valde Orsolyának és férjének, Homola Szabolcsnak sokat segített Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója, főszervezője.– Egy tanulási folyamat közepén jártunk – sommázta a fesztiváligazgató, aki emlékeztetett: évről évre egyre többen jöttek, mégsem ismerték igazán a közönségüket, úgy vélték, ami nekik tetszik, az a nézőknek úgyszintén.
Nem egészen. 2018-ban Jamie Cullum volt a sztárfellépő, aki az Egyesült Királyság legeredményesebb jazzmuzsikusa a több mint tízmillió eladott lemezével. A mindössze 43 éves main­stream jazzista fantasztikus showman, meg persze zongorista, mégis, paloznaki fellépése félháznyi látogatót érdekelt. Az első telt házat a Kool & The Gang hozta, a hatodik pikniken. Megtanultuk, hogy nem magunknak, a közönségnek csináljuk a koncerteket. Ennek ellenére olyan zenekart biztosan nem hívunk, amelyet nem szeretünk. Ahhoz, hogy a komoly magyar jazz­előadókat is meghallgassák, tömegeket kell bevonzanunk – fogalmazott Valde Orsolya, majd példaként megemlítette a legendás montreaux-i jazz­fesztivált, ahol vendég volt a Led Zeppelin, a Pink Floyd, Carlos Santana, a Deep Purple, Frank Zappa, a Status Quo, Prince. Ebből adódó kérdésemre a fesztiválalapító úgy felelt: nem törekszenek nagyobb nemzetközi nyitásra. – Ez egy butikfesztivál, amit magyar nézők megtöltenek. Ráadásul Magyarország leglátogatottabb nyaralóhelyén, a Balatonon, a nyár közepén, már nagyon korán elfogynak a szállások, a külföldi vendégek lemaradnak róla Paloznak környékén – magyarázta a fesztiváligazgató. Hozzátette: a piknik nem egész napos, késő délután kezdődnek a koncertek, amikor az emberek otthagyják a strandot, és nem nyúlhatnak a hajnalba, tekintettel kell lenniük a helybeliekre. Ennek megfelelően nem a sátrazó korosztály, hanem harminc plusz a célközönségük.  Bár a 11 évvel ezelőtt idetévedt családok gyermekei mára felnőttek, s most már önál­lóan is jönnek hozzánk – mondta Valde Orsolya. Ezt tükrözi az idei kínálat. Richard Bona és Alfredo Roudriguez nyitja a fesztivált. Quincy Jones hozta össze a duót, amelyik azóta is sikeres. Emeli Sandé 2012-ben aratta első nagy sikereit soul és R&B dalaival. A nyolcvanas, kilencvenes évek leghíresebb angol énekesnője, Lisa Stans­field négy éve adta ki legújabb lemezét s tért vissza a popszcénába. A jazz­pikniken új dalaival is megismerkedhetünk. A szupersztár hiphopcsapat, a Stereo MC’s képviseli a szervezők önmaguknak megengedte szabadságot. Tavaly megbetegedés ­miatt elmaradt, idén azonban lesz Earth, Wind & Fire Experience koncert. A legendás funkycsapatban az eredeti tagok mellett a Power of Tower muzsikusai zenélnek. A nagyszínpad záró fellépője az MF Robots. Zenéjük eklektikus egyedi keveréke a funk, az elektronikus, az acid jazz, a smooth soul és a pop stílusnak. S lássuk a hazai fiatalokat Áron András & The Black Circle Orchestrával kezdve, folytatva azokkal, akik kívül esnek a jazz komfortzónáján, mint Solére vagy Molnár Tamás. Mellettük hallható, látható lesz az állandó fellépő Micheller Myrtill és a Pintér Tibor duó.
A tehetséggondozás fontos a jazzpiknik életében. Régóta együttműködnek a Hangfoglaló programmal. Így érkezik két zenekar: a Pandóra Projekt és az Abel Marton Nagy’s Cosmos Band. A Fülesbagoly tehetségkutató révén mutatkozik be az Ineffable zenekar. A Müpa Jazz Showcase lehetőségbörzéjén bizonyított az Ocsovay Damján Trió.

Borítókép: Valde Orsolya, a fesztivál alapító igazgatója (Fotó: Polyák Attila/Origo)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.