Kalotaszeg a Kárpát-medence egyik legszebb tája, a nemzet kulturális örökségének gyöngyszeme a szó legszorosabb értelmében. Színes, cifra népviseletétől kezdve a népzene és a néptánc bámulatos gazdagságán és szépségén keresztül a csodálatos templomok varázsáig. Talán nem véletlen ezen archaikus gazdagság, mert népének története kompakt egészben a honfoglalásig nyúlik vissza. Kiemelt védelmet érdemel tehát ez a régió, persze nem lebecsülve más tájak értékét és szépségét sem.
Kalotaszeg templomai szinte kivétel nélkül középkori építésű, különleges gótikus stílusú műemlék épületek. Kalotaszeg a templomépítészet szempontjából az egyik legegységesebb arculatú magyar tájegység. A templomok belseje ősi népi motívumokkal nagyon gazdagon díszített. Jellemző a festett fakazettás mennyezet. A templombelsők népies festészete hosszú századok óta a különleges, egyedi stílusú kalotaszegi festőasztalosok munkásságát hirdeti.
A templomokban általában díszesen faragott festett szószékek vannak. Egyszóval csodálatos, egyedi műemlékek. Ezek védelmében ragadtam tollat, akarom mondani billentyűzetet.
A Magyar Nemzet 2022. szeptember 6-i számában ugyanis Gurzó K. Enikő a névtelenségbe burkolódzó „kalotaszegi vándort” idézve követeli: „el a kezekkel a templomi varrottasokról!”
A XVII. században Lorántffy Zsuzsanna ajándékozott először funkcionális varrottas textíliát erdélyi templomnak, abrosznak, asztalkendőnek való darabokat. A XIX. században kezdték el széles körben ezeket a textíliákat reprezentációs céllal – például falvédőnek – adományozni, hogy nyomot hagyjanak maguk után Isten házában.
Leginkább gyermekeik, unokáik konfirmációját szándékozták megörökíteni a református templomokban. Jó szándékúnak is mondható, naiv népi mozgalom alakult ki Kalotaszegen is.
Eltüntetve az istentiszteleten részt vevők és a turisták szeme elől a sok évszázados gyönyörűségeket. Zsúfolttá, szinte nyomasztóvá tették egyes templomok belsőjét. A falakat, a padokat, az úrasztalát, mindent kék és piros varrottasok leptek el. Alattuk lapulnak az évszázados műemlékek. Kulturális bűncselekmény!
Vallási szempontból is kifogásolható az egyszerű, puritán templombelső zsúfolt kiállítótérré alakítása (lásd a hivatkozott cikk képmellékleteit) többnyire ma is élő, magamutogató adományozók textíliáival. (Persze biztosan vannak közöttük naiv, jó szándékúak is, de ez sem jelenthet belépőt.)
Nem vitatom a népi varrottasok értékét, szépségét, de máshol kell elhelyezni ezeket. Megbecsült helyen, kulturális intézményekben, parókián, néhányat esetleg – diszkrét helyen – akár a templomokban is.
Adjuk meg a tiszteletet a népművészet évszázadokon keresztül alkotó mestereinek! Tegyük lehetővé a mai ember számára, hogy élvezze és értékelje ezeket a remekműveket, melyek sokszor éppen naivságukban elragadók! És állítsuk vissza a templombelső tisztaságát, az áhítatot és imádságot ne zavarják meg feliratok, ki mikor konfirmált, ki volt a „nagylelkű” adományozó!
