„Nincs az a »támogatásnak« beállított pénz, ami feljogosíthat valakit arra, hogy eltávolítsa a kalotaszegi templomokból a kalotaszegi varrottasokat. Egyszerűen fogalmazva: El a kezekkel a kalotaszegi templomi varrottasokról!” – írja közösségi oldalán a magát kalotaszegi vándornak nevező szerző. Felidézi: a bánffyhunyadi református egyházközség esetében a Brüsszelben (is) jóváhagyott európai uniós pénzforrás megszerzésének hivatalos indoklása szerint a projekt célja a Kolozs megyei bánffyhunyadi református templom éves átlagos látogatószámának és a térség versenyképességének a növelése volt.
A bánffyhunyadi tiltakozó kifejti: a templomok esetében Kalotaszeg legismertebb jellemzői a kazettás mennyezetek és a varrottasok. Ezt azoknak is kellett volna tudniuk, véli a véleményformáló, akik elindították a pályázatot, meg azoknak is, akik most a „fene nagy turistavárásukban” eltüntetik a varrottasokat a templomokból. Ezzel kapcsolatban teszi fel a kérdést, hogy a templom Isten háza vagy csak turisztikai látványosság.
A néprajz dolgaiban otthonosan mozgó „vándor” határozottan kijelenti: amikor nemzeti, összmagyar érdekekre hivatkozva felújítanak egy templomot Kalotaszegen, az semmiképp sem jelentheti a varrottasok eltávolítását, a templomok „kivetkőztetését” kalotaszegi mivoltukból.
Amennyiben Gyarmathyné Hory Etelkának a XIX. század végén azért kellett messzi földre vinnie a varrottasokat, hogy a világ – beleértve az akkori Magyarországot is – megismerje ezt az egyedi kultúrájú néprajzi tájegységet, akkor elmondható, hogy napjainkban ennél nagyobb a feladat Kalotaszegen: már nem az őrzésről van szó, hanem a megmentésről. De ha a „Kalotaszeg nagyasszonyát”, Gyarmathyné Hory Etelkát is elfeledik, munkásságát semmibe veszik, akkor miként várhatnánk el, hogy a nép szülötteit, a népművészet „névtelen” alkotóit tiszteljék, hangsúlyozza a több mint négyezer követőnek örvendő facebookozó.
„Mert a kalotaszegi varrottas, mint ahogyan az egész népi kultúra, haldoklik. Aki mást mond, hazudik. Ha pedig az a cél, hogy teljes mértékben földbe tiporjuk a kalotaszegi tudatot, a »kalotaszegiséget«, szólni kell, nem pedig álszent módon rejtőzködni holmi közösségformáló és közösségmegtartó templomfelújítás mögé” – írja az elégedetlenkedő, és mindazoknak, akik azt hiszik, hogy ezt a csatát megnyerték, a következő tanulságos és mélyreható Kós Károly-idézetet küldi: „Körömszakadtig hűségesek kell legyünk szegény Erdélyünkhöz, nemhogy megtagadjuk – gyáva és önző könnyebbségért, kényelemért és konjunktúráért –, ami önmagunknak való ostoba hazugság.”
A közvélemény-formáló a bánffyhunyadi Buzás Mártonné Borbély Annát, vagyis Buzás Annuska nénit is szóba hozza. Annuska néni, ahogyan sokan ismerték, a múlt század egyik meghatározó varrottasalkotó személyisége volt. A kalotaszegi vándor számos cikket felfedezett róla a rendszerváltás előtti időkből, de Péntek János adatközlői között is megtalálta A kalotaszegi népi hímzés és szókincse című könyvben. Mi több, Sinkó Katalin Kalotaszegi nagyírásos című kiadásában is szerepel több olyan nagyírásos minta, amit Buzás Anna szolgáltatott a szerzőnek.
