Vértanúk uniformisban

Az 1849. október 6-án kivégzett aradi tizenháromról számos ábrázolás maradt fenn, amelyek megőrizték arcvonásaikat, azonban ugyanez az általuk viselt egyenruhák esetében már kevésbé mondható el.

Kiss Ernő ezredesként mint a 2. Hannover-huszárezred parancsnoka. Talbotípia, 1847

Kiss Ernő esetében valószínűsíthető, hogy országos főhadparancsnokként nemcsak a tábori, hanem a gálaruhát is megvarratta. Anyagi helyzete révén könnyen megtehette, hiszen katonai előmenetelét is így oldotta meg a császári hadseregben, ahol 1818-tól szolgált. Mivel a békeidőszakban lassan lehetett feljebb jutni a ranglétrán, huszárosan oldotta meg előmenetelét, megtörtént, hogy alkalmanként nyolcvanezer forintot költött arra, hogy rangban idősebb tiszttársai nyugdíjazásukat kérjék, s ő a helyükbe léphessen.

Amikor 1845-ben ezredesként a 2. Hannover-huszárezred parancsnokává nevezték ki, ezredét saját költségén új mundérba öltöztette, de új lószerszámokra is akadt gondja. Nem véletlenül nevezték a Hannovereket „csecse”-huszároknak. Hiú ember lévén kedvelte a kitüntetéseket, a hannoveri Guelf-rend és a pápai Krisztus-rend lovagkeresztje mellé 1849-ben megkapta a magyar katonai érdemrend 2. osztályát. Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy 1849. augusztus 18-án felháborodva tájékoztatta Ferenc Józsefet:

Valóban igaz, hogy Görgeyt és a többi főnököt, Kisst, Poeltenberget, Leiningent, Törököt stb. meghívták Rüdiger gróf asztalához (…) és igaz az is, hogy ebből az alkalomból a nevezettek eddigi egyenruhájukban, oldalfegyverrel és forradalmi kitüntetéseikkel feldíszítve jelentek meg. Rüdiger tábornok maga mondja, hogy Kiss császári királyi altábornagyi egyenruhát hord.

A harcok forgatagában

Aulich Lajos vezérőrnagy Buda ostrománál 

közhonvéd atillát viselt, durva posztóból, minden kitüntető jelvény nélkül, és fénymázas vászonnal bevont csákót”, amelyet egy másik leírás is megörökített: »tábornoki egyenruhája az igénytelen hadvezérnek a legegyszerübb honvédatillából állt, minden pléh gallér nélkül«.

Magyarán: piros zsinóros kávébarna atillát viselt fekete viaszosvászonba húzott csákóval.

Elekes István százados, Damjanich János segédtisztje így jellemezte tábornoka megjelenését: 

Most már csak nagy pejparipáját kellene aláteremtenem, melyen csendesen ülve, a nagy fehér köpennyel hátán, lapos fringiájával oldalán, rendes szokásaként ökleit csípőjére nyuggasztva, mint nézett merően a csata fejleményébe (…)

Fehér kakastollas világoskék panyókás sapkáját őrnagy kora óta hordta, ő volt ugyanis a szegedi 3. honvédzászlóalj, a legendás hírnévre szert tett fehértollasok első parancsnoka. Megcsináltatta tábornoki atilláját, hiszen ezt viselte, amikor Nagybecskereken 1849. január 16-án új hadosztályparancsnokként bemutatták. Than Mór festményéről tudható, hogy az 1849. március 5-i szolnoki ütközetben kávébarna törzstiszti bekecs volt rajta, de ragaszkodott az Elekes által leírt piros zsinórozású fehér köpenyéhez, ugyanis ezt terítette a vállára, amikor 1849. október 6-án a vesztőhelyre kísérték. E ruhadarab Franz Bott hóhérnak olyannyira megtetszett, hogy élete végéig azt használta útiruhának.

Az 1849. április 26-i komáromi csata előestjén, a másnap hajnali támadás vezetésével megbízott Knézich Károly ezredes kávébarna törzstiszti atillája mellé „a csatanapokon hordani szokott fekete szarvasbőr nadrágját s mellényét felőlté.”

Az 1849. május 27-i pesti ünnepélyen jelen volt 

Nagysándor tábornok, ki egyszerű vászonöltözetben, betyárkalapjával és sugár fehér tollával igen festőileg nézett ki (…)

Fjodor Vasziljevics Rüdiger gróf segédtisztje jegyezte fel Nagysándor Józsefről, hogy a rekkenő nyári hőségben „rendszerint fehér ingben, felkötött szablyával és nagy nyúlszőr kalpagban járt.”

A „külsőleg finom, fehér glacé-keztyűs” Vécsey grófról Margitay Gábor őrnagy jegyezte fel, hogy Arad ostrománál 

honvéd tábornoki egyenruhát bő bugyogóval s lötyögősen, hátra nyúló ellenzős veres sapkát nagy arany paszománttal viselt.

Egervári (Potemkin) Ödön Lehel-huszár hadnagy is megemlítette a tábornok „veres fövegét”, amelynek színe a 2. Hannover-huszárezred csákószínét hordozta, ugyanis e regimentnek volt korábban a parancsnoka. A piros tábori sapka a császári tüzéreknek is szemet szúrt, akik többnyire akkor fokozták tevékenységüket, amikor Vécsey a lőtávolukon belül felbukkant.

Görgei (középen pirosban, kék fejkendőben) és tisztikara Than Mór festményén

Than Mór Görgei Artúr vezérőrnagy és a Feldunai hadsereg törzskarát ábrázoló festményén két későbbi aradi vértanú is látható: lovag Poeltenberg Ernő és gróf Leiningen-Westerburg Károly vezérőrnagy. A kép tanúság szerint Vácnál 1849. július 16-án Poeltenberg továbbra is a Sándor-huszárok sötétzöld színű, arany zsinóros ezredes atilláját viselte, fején egyenes karimájú fekete kalappal, azon fehér strucctollal, amely a hadtestparancsnokok kedvelt ruházati cikkének számított, míg a festő Leiningent kék panyókás sapkában és vörös zsinóros, kávébarna törzstiszti atillában örökítette meg.

Az aradi gyásznapon

1849. október 6-án a főbelövésre ítéltek valamennyien „polgári ruhában voltak”. Dessewffy „csinosan, mint menyegzőre fölkészülve jelent meg”, „kezére akkor is tiszta fehér kesztyűt húzott”, Kiss Ernő e napon is „elegáns volt” és „aranygyűrűkkel valónak ékítve kezének ujjai”. Gróf Vécsey a „fekete atilla fölött sötétzöld felöltőt viselt”, amit Marchot Eduard várkáplánnak adott át, hogy azt feleségének adja át. Baló Benjámin református lelkész szerint 

a tábornokok fekete atillát viseltek az egy Leiningen kivételével, kinek meghagyták honvéd tábornoki ruháját, s abban is végezték ki.

A szőke, daliás Leiningen „honvédtábornoki atillájáról” más szemtanúk is megemlékeztek, ám kizárt, hogy a császári hadbíróság eltűrte volna, hogy az elítéltet a császári hadsereg tábornoki egyenruhájának magyar másában akasszák fel. Leiningennek sikerült megvesztegetnie fogvatartóit, így történhetett, hogy az 1849. évi hadisikerei alkalmával viselt kávébarna törzstiszti atilla feszült rajta, amelyet a civil szemtanúk tábornoki egyenruhának véltek vagy azt kívánták hangsúlyozni, hogy Leiningen honvéd egyenruhában volt. Herold Lajostól tudjuk, hogy amikor Damjanichot szólították, 

a piros sujtású fehér parasztszűrt, mely vállait borította, ledobta. (…) A bitónál Damjanich leoldotta nyakravalóját, s e szavakkal nyújtotta át a páternek: Adja át ezt a feleségemnek. Mondja meg neki, hogy saját kezűleg vettem le a nyakravalót, és nem a sintér vette le a nyakamról. (…) Damjanich még egyszer a paphoz visszafordulva magyarul ismételte kérését, s hozzátette: „Ne, ne felejtse el…

Oláh Gyula emlékezett vissza a felakasztottak ruházatára: „Leiningent kivéve mindannyian polgári ruhában voltak. Hosszú fekete kabát és pantalló volt valamennyin, csak Leiningenen volt honvéd tábornoki ruha; Damjanichnak pedig az eltörött lábán sárga reggeli cipő, egészséges lábán pedig rendes lábbeli volt.” A közszemlére tett holttestek elhantolásakor a vértanúkat mezítelenül hantolták el, ruházatuk a hóhért illette, fehérneműiket pedig a hóhérsegédek kapták. Csupán Kiss Ernő világos színű mellénye, amelyet állítólag kivégzésekor viselt, továbbá két sírlelet: Schweidel ruhafoszlányai, valamint Lázár Vilmos csizmájának maradványai és sarkantyúi maradtak fent az Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményében. 

Aradi vértanúk kivégzése Thorma János festményén

A császáriakkal szemben a cári hadsereg tisztjei csodálattal adóztak a magyar vitézségnek és a pompás honvéd viseletnek. Nem véletlen, hogy I. Drozdov főhadnagy, a cári III. hadtest vezérkari főnökének segédtisztje a világos-szőlősi fegyverletétel idején a következőket írta Görgei törzskaráról és tábornokairól: 

»Mintha daliák arcképcsarnoka lenne« – ötlött fel bennem a gondolat a pompás magyar egyenruhát viselő délceg férfiak láttán.

A szerző hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője

Borítókép: a tizenhárom aradi vértanú – Bellony Laszló festménye alapján készült kromolitográfia