A Hazám, hazám, csendes hazám című tematikus egységben a magyarsághoz, történelmünkhöz, nemzeti ünnepeinkhez kötődő, nemzeti jelképeinket bemutató, hazaszeretetet kifejező alkotások kaptak helyet, például szabadságharcainkra emlékező tárgyak, bútorok, edények, ütőfák, pásztortárgyak, viseletek.
A harmadik egységben, mely a Rózsám, rózsám, édes rózsám címet viseli, a legnagyobb teret a legkisebb közösség, a család, az egyéni élet kapja a kiállításban. Itt láthatók az emberélet fordulóihoz: a születéshez, gyermekkorhoz, szerelemhez, párválasztáshoz, a családi élethez és a halotti szokásrendhez kötődő tárgyak.
A kiállítás vezető kurátora Vetró Mihály, az MMA levelező tagja, a társkurátorok Gosztonyi Zoltán és Kovács László, az MMA köztestületi tagjai.
A nyitvatartás ideje alatt a kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok, az adventi időszakban az ünnepre hangoló előadások várják a látogatókat.
A tárlat kísérőrendezvényeként december 8-án Nemzedékről nemzedékre címmel tartanak népművészeti szakmai tanácskozást, amelyen átadják az MMA népművészeti tagozata 2022. évi elismerő okleveleit. December 16-án Betlehem, Betlehem címmel adventi ünnepi koncertet szerveznek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!