Hetvenöt éves a Balassi Táncegyüttes

Két gálaműsorral ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját a békéscsabai Balassi Táncegyüttes a Jókai Színházban, ahol az egykori és a jelenlegi táncosok is színpadra lépnek. Az együttes az egyik legrégebbi az országban, számos szakmai díj tulajdonosa, nevelője az utánpótlásnak. A megyeközpontban közel ezren ápolják a néptánchagyományokat.

2022. 11. 13. 6:54
Fotó: Majnik Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel száznegyven táncos lép kétszer is színpadra a békéscsabai Jókai Színházban, a fennállása hetvenötödik évfordulóját ünneplő Balassi Táncegyüttes mai gálaműsorain. Az 54 aktív felnőtt táncos mellett az együttes egykori tagjai és a jövő nemzedéke is bemutatkozik a jubileumi rendezvényen, történelmi áttekintést nyújtva az elmúlt évtizedekről.

Nemcsak színpadi koreográfiákkal készültek, hanem kisfilmekkel is, amelyekben megszólalnak az együttes kiemelkedő egyéniségei, betekintést engedve a formáció egyes korszakaiba.

Meghívottként kíséri őket a Düvő zenekar.

Az együttes vezetőinek köszönhetően a békési városban az utánpótlás-nevelés is folyamatos. A formáció mellett működő békéscsabai Hétpróbás Néptánctánciskolába ötszázharminc gyerek jár, az óvodás csoport háromszázötven fős, de eredményesen működik az ifjúsági Rábai Táncegyüttes és a Ninive gyerekegyüttes is. A szeniorok hetente egyszer találkoznak, próbálnak, és ha szükséges, bekapcsolódnak a fellépésekbe.

Az ország egyik legrégebbi néptánccsoportját az Árpád cserkészcsapat egyik rajaként hozta létre 1947-ben Gécs Jenő szabómester, cserkésztiszt, aki 1970-ig irányította, igazgatta az együttes munkáját Born Miklós koreográfus mellett.

Born Miklós 1991-es nyugdíjba vonulásáig maradt hű a formációhoz. A Balassa, majd a Balassi nevet a cserkészszövetség 1948-as betiltása után vette fel a csoport. Az akkor létesült néptáncegyüttesek közül kettő maradt fent máig, ezek egyike a békéscsabai táncműhely.

A Balassi művészeti igazgatója 1990 januárjában Mlinár Pál lett, a Hétpróbás Néptánciskola és a Rábai Gyermektáncegyüttes megalapítója. Mlinár Pál több évtizedes munkásságát számos díjjal jutalmazták, akárcsak a fiáét, ifjabb Mlinár Pálét, aki 2013-ban vette át a stafétát. 2019-től Mlinár Péter koreográfus, a táncszínházi előadások jelmeztervezője és kivitelezője a művészeti vezető.

A Balassi Táncegyüttes megalakulásától részese az országos szakmai élvonalnak, számos elismerés, oklevél és kitüntetés mellett érdemeiért megkapta a Martin György Néptáncszövetség Örökösen Kiváló Együttes díját is, emellett házigazdája a kétévente megrendezett Országos Aranysarkantyús és Aranygyöngyös Szólótánc Fesztiválnak. Állandó kísérője a Suttyomba Zenekar, amelyet sokszor egészítenek ki neves vendégelőadók. Legközelebb a békéscsabai Jókai Színház Ördögölő Józsiás című darabjában láthatja majd őket a publikum a Viharsarki Táncszínház tagjaiként. Önálló produkcióként Rejtő Jenő Szőke ciklonját állítják színpadra.

Borítókép: Az együttes (Forrás: Balassi Táncegyüttes)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.