A Tigris és hiéna Petőfi Sándor egyetlen teljes szöveggel fennmaradt színpadi műve, mely kétségkívül nem az egyik legjobban sikerült alkotása. A mű 1846-os keletkezésétől a kolozsvári bemutatóig vezető út részleteinek rekonstrukciója viszont izgalmas adalék a Petőfi-pályakép egészéhez. Miután Vaderna Gábor alapos elemzését követően minden jelenlévő megismerte a Tigris és hiéna mint drámaszöveg úgynevezett buktatóit, Szabó-Reznek Eszter és Szalisznyó Lilla előadásai adtak teljes képet a történtekről. Az utóbbi prezentációban fény derült arra, milyen ok húzódhatott amögött, hogy a Nemzeti Színház választmányához benyújtott darabot a szerző visszavonta. Petőfi ugyanis sérelmezte, hogy a teátrum későbbre tervezte a premiert, mint ahogy ő elképzelte; illetve azt is, hogy nem bérletszünetes – azaz bérletfolyamos – napra tűzték ki a bemutatót; s ennek következtében az írói honorárium is csekélyebb lett volna. Mint megtudtuk, nem egyedi esetről lett volna szó, hiszen a bérletes és bérletszünetes előadások sorrendjét több, Petőfi személyén kívül álló, sokkal inkább színházszervezési okok befolyásolták.
A Tigris és hiéna ősbemutatója végül Kolozsvárott volt 1883-ban, ám a kolozsvári és a budapesti lapok eltérően értékelték a premiert, mely mögött fellelhető a 19. századi kulturális többközpontúság problémája is, jelen esetben Kolozsvár és Budapest rivalizálása.
Szó esett többek között Petőfiről mint vándorszínészről, s arról, milyen források ismeretében kerültek közelebb a költő életének e szakaszához. A főként irodalom- és színháztörténeti fókuszú kutatások azonban számos területet lefedtek, érintve a vándorszínészek filmes ábrázolását (a Dérynétől egészen a Liliomfiig); kortárs drámaszöveget (a Szuper Károly színészeti naplóját felhasználva készült Bolygó királyt); s még a zenés színpadokra szánt alkotásokat is (a János vitéztől a Huszka Jenő által megzenésített Petőfi-versekig bezárólag).
Borítókép: Petőfi (Munkácsy Mihály festménye)
