Átadni a muzsika örömét

A közmédia műsoraként nyolc éve útjára induló Virtuózok olyan komplex tehetségkutató és oktatási program, amelynek missziója a kultúrájára s értékeire büszke fiatal zenészgeneráció támogatása. Idén Magyarországon kívül Lengyelországban, Szlovákiá­ban és Csehországban, valamint Szlovéniában volt lehetőségük jelentkezni a műsorba, amelyet Virtuó­zok V4+ címmel mind az öt országban vetítettek. Így csaknem hetvenmillió ember ismerhette meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait, csodaszép nevezetességeit, komolyzenei ­kincseit, s nem utolsósorban tehetséges fia­taljait. Lapunk a műsort nemzetközi mentorként támogató világhírű tenort, Plácido Domingót, valamint a négy magyar elődöntőst kérdezte.

2022. 12. 25. 6:54
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Plácido Domingo évek óta figyelemmel kíséri a világon egyedülálló tehetségkutató műsort, a Virtuózokat. Hangsúlyozta, hogy a fiataloknak meg kell mutatni a népszerűbb műfajokon kívül mást zenei lehetőségeket is.
– Mindenképpen meg kell ismertetni a legifjabb generációval a klasszikus zenét, s hagyni kell, hogy eldöntsék, hogy ez az a zenei műfaj-e, ami esetleg tetszik nekik, s lehetőséget adni arra, hogy megtanuljanak játszani valamelyik klasszikus hangszeren. 

Az olyan műsorok, mint például a Virtuózok, tudatosítják a tehetséges gyermekekben, hogy a zenetanulásnál a tehetséggel és sok gyakorlással a kemény munka végül kifizetődik. 

Részesedésem lett a műsorban is, bár hozzáteszem, hogy az üzleti döntés mögött kizárólag az áll, hogy a szakmában eltöltött sok évtizedes tapasztalatommal mentorként segítsem a fiatal tehetségeket. Mindig is szerettem volna segíteni a fiatal zenészeknek, hogy fejlesszék képességeiket, ezért is indítottam el harminc évvel ezelőtt az Operalia énekversenyt. A győztesek közül sokan napjaink operasztárjaivá váltak, és a Virtuózoknak is hasonló a célja: tehetségeket keresünk, és olyan nyilvánosságot és platformot biztosítunk nekik, ahol a zenei világ fontos zsűritagjai előtt mutathatják meg képességeiket. 

Örülök, hogy segíthetek a Virtuózokban felfedezett legkiemelkedőbb tehetségeknek. Segítek nekik fellépési lehetőségekkel, tanácsokkal, sőt néha még anyagi támogatást is adok hangszerek vásárlásához 

– magyarázta ­Domingo, aki az évadok alatt nagyon sok ígéretes fiatal zenész fejlődését látta, s mint mondta, a műsor zsűritagjaként a legnehezebb azt megítélni, hogy ki legyen végül a győztes.
– Minden zsűrinek megvannak a kedvencei, és valóban sok tényezőt kell figyelembe vennünk, mint például a kor, a stílus, a személyiség és a színpadi jelenlét – tette hozzá. Végezetül kiemelte, hogy a műsort köve­tően a 2022-es évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal zenészek közül néhányan különdíjként lehetőséget kapnak arra, hogy 2023 márciusában Budapesten az MVM Dome-ban vele koncertezzenek.
Somogyi Levente, a szaxofon virtuóza, aki jelenleg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója, elmondta, hogy habár – televízió hiányában – nem követte rendszeresen a korábbi Virtuóz-évadokat, mégis sokat hallott róla, s a legjobban dicsért produkcióknak mindig utánanézett az interneten.


– Azért indultam, hogy a koncertezés terén is minél több gyakorlatot szerezzek. Másrészt fontos volt az is, hogy olyan mesterekkel találkozhatok, akiknek a tanácsait megfogadva szakmailag is fejlődhetek – hangsúlyozta Somogyi Levente. Az egyetemista arra is kitért, hogy sok-sok versenyzőtársával ellentétben benne nem kisgyermek korában fogalmazódott meg, hogy zenész lesz, hanem jóval később. – Alapvetően az a norma, hogy a komolyzenészek már gyerekként elköteleződnek a pálya mellett, de engem csak három-négy évvel ezelőtt kezdett el vonzani ez a szakma, s akkor gondolkodtam el azon, hogy zenész legyek. Egyre jobban érdekelt a szaxofonozás, amivel már tizenkét éves koromban megismerkedtem, ám valójában csak tizenöt évesen kezdtem el vele komolyabban foglalkozni. Minél többet gyakoroltam, annál jobban tetszett a hangszer. Egyre komolyabb darabokat is játszottam. Az szintén nagy mérföldkő volt a szakmai életemben, hogy zenekari közegben is kipróbálhattam magam, például a Kecskeméten rendezett filmzenekoncerteken több szám erejéig. Akkor határoztam el, hogy ez lesz a hivatásom.
Levente végül ezüstérmes lett az idei Virtuózok hazai elődöntőjében, s szerinte az, hogy egy nemzetközi műsorban mutathatta meg a tehetségét, a karrierje további alakulására igencsak pozitív hatással lehet. – A Virtuózok V4+ felülmúlta az elvárásaimat. Megkaptam mindent, s még annál is többet. Úgy érzem, segített az, hogy külföldi mesterekkel és tehetségekkel is együtt kellett dolgozni, mivel komfortosan érzem magam, hogyha angolul kell beszélnem.
Az ütőhangszerek magyar elődöntős virtuóza nem más, mint Bogáthy Benedek, aki felelevenítette, hogy régebben a nagymamájával sokat nézte a Virtuó­zok előző évadait. A mostani felhívás azonban hirdetésként találta meg, s hirtelen felindulásból jelentkezett a megméretésre, majd az egyik legjobb magyar versenyző lett a mezőnyben. A zenével már korán megismerkedett édesapja jóvoltából, aki hazavitt egy dobfelszerelést, s csupán négy-öt évesen eldőlt Benedek sorsa. A műsor pedig nemcsak maradandó élményeket adott neki, hanem barátokat, szakmai kapcsolatokat is:
– Nagyon sok barátra leltem a Virtuózokban. Van olyan is, akivel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.
Karrierje szempontjából fontos állomás a tehetségkutató, de hozzátette, külön öröm neki, hogy általa az ütős hangszereket is jobban megismerhették a nézők szerte a világban. Több dicsérő szót, kritikát is magával visz a közönségtől, a mentoroktól és a pályatársaktól.
– Sosem fogom például azt elfelejteni, amikor Miklósa Erika az elődöntőben azt mondta, hogy méltón képviseltem az országot – emlékezett vissza Bogáthy Benedek, ahogy fogalmazott, erre a „hidegrázós” pillanatra.

Nekem a zene mindig örömöt okoz, és ezt az örömöt akarom másoknak is átadni a zongorajátékommal, s nekem ez sokat jelent 

– mondta Dávid Roland Mózes zongoravirtuóz, a visegrádi Virtuózok magyar győztese, aki az idén a Hungaroringen, a Magyar Nagydíjon Rost Andreával közösen adhatta elő a Himnuszt, jövő márciusban pedig Plácido Domingóval fog fellépni a budapesti MVM Dome-ban. Az erdélyi születésű Roland néhány éves volt, amikor családja felfigyelt rendkívüli zenei tehetségére, hiszen a rádióban hallott dalokat próbálta meg egyedül, hallás után lejátszani.
– Beszélni ugyan még nem tudtam, de már dúdoltam és énekeltem a dalokat – tette hozzá. Mint elmondta, kalandos volt a műsorba való jelentkezése is, hiszen 

a felhívás nagymamája levelezőfiókjába érkezett meg, aki megmutatta a családnak az üzenetet. 

Tanárával, Laskay Edittel végül az indulás mellett döntöttek. Roland kiemelte, nehéz felkészülni egy ilyen kaliberű tehetségkutatóra: – A Virtuó­zok nagyon összetett műsor, és nem lehet úgy felkészülni rá, mint egy átlagos versenyre. Itt nemcsak pár száz ember előtt kell zenélni, hanem több millió előtt, s ráadásul mindez kiegészül egy nemzetközi zsűrivel. A műsor alatt nagyon jó tanácsokat kaptam, s ezeket próbálom beépíteni, legyen szó a zenéről, a zongorajátékomról vagy akár az életről.


A tavalyi Virtuózokban és idén is különdíjat elnyert tízéves Liu Yinuo Szofi idén a V4+ műsorban is elkápráztatta a komolyzene szerelmeseit. Szofi szüleivel és testvérével négy esztendővel ezelőtt azért költözött a klasszikus zene egyik bölcsőjébe, hogy a legjobb mesterektől tanulhasson, hiszen Magyarország olyan zeneszerzőket adott már a világnak, mint Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Bartók Béla. Ahogy Szofi fogalmazott, számára a zene az örömöt jelenti. A Virtuózok idei évada pedig különösen nagy élmény volt számára, hiszen játszhatott a Hollerung Gábor vezényelte Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekarral is, s nemcsak az előadás, hanem a felkészülés is örömteli volt. Szofi és tanárnője, Mészáros Nóra az Editio Musica Zeneműkiadó különdíját, száz-százezer forint értékű kottautalványt vehettek át, ezzel jutalmazva a kiváló tanár–diák kapcsolatot és a sikeres felkészítést.
Bár a műsornak erre az évre vége, a Virtuózok missziója folytatódik, 2023-ban is lesz nemzetközi adássorozat, a jelentkezés már elkezdődtt, a Virtuózok.hu honlapon találhatnak róla információt az érdeklődők.

Borítókép: A döntősök és a műsorvezetők (Forrás: MTVA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.