Mintát ad a Parsifal az utókornak

Ahogy karácsonykor Csajkovszkij A diótörő című balettjét, úgy húsvétkor Wagner Parsifal című operáját érdemes megnézni a Magyar Állami Operaházban, ha igazán stílusosan kívánunk ünnepelni. Mert a Parsifal nemcsak színpadszentelő ünnepi játék Wagner felfogásában, de örök érvényű igaz­ságok tárháza is egyben. Arról már nem is beszélve, hogy Kovácsházi István és Szántó Andrea óriásit énekelnek a második felvonásban Almási-Tóth András rendezésében, Kocsár Balázs vezényletével az operaház előadásában.

A Parsifal látványvilága egyrészt közel hozza korunk emberéhez a kora középkorban Észak-Spanyolországban játszódó történetet azzal, hogy beemel korunkban használatos tárgyakat, másrészt a rítus ünnepélyes emelkedettségét is képes hangsúlyozni, valamint a zenedráma értelmezésében is sokat segít. A modern ember ugyanis Kundry szerepében önmagára ismerhet. Kundry volt az, aki kinevette Jézus szenvedéseit, persze meg is kapja ezért a méltó büntetését, és ő az, akit Klingsor (Kálmán Péter), a gonosz varázsló bűverejébe von, hogy a megrontó érzékiség démonaként csábítsa el Parsifalt. A dráma az, hogy nem szerelemről, hanem pusztán testiségről van szó. 

Az idős, és már ellenállásra kész Parsifalt játszó és éneklő Kovácsházi István és Kundryt elementáris erővel alakító és éneklő Szántó Andrea párosa olyan feledhetetlen élményt nyújt a nézőknek a második felvonásban, hogy beírták magukat az operatörténelembe.

Másrészt Kundry története és gondolkodása, vagy másként életének drámája felhívja korunk nézőinek figyelmét arra, hogy hit nélkül, a hit tudatos megtagadásával nem érdemes élni, ráadásul ha a testi vágyak korunkban is oly népszerű csábításával él az ember, akkor elveszti azt, ami az életben a legfontosabb. Elveszti a képességet arra, hogy megélje a valódi szeretet mindent felülíró katartikus érzését, elveszti azt, hogy valamilyen nemes cél érdekében tudatos életet éljen, elveszti azt, hogy harmonikus és boldog életet tudhasson maga mögött, amikor öregkorában visszanéz, mert önmagán, saját önző érdekein túl nem volt képes semmit meglátni az életben. Wagner zenedrámájának operaházbéli előadása arra hívja fel tehát a nézők figyelmét a korunk csábítá­sait vizuálisan is megjelenítő második felvonásban, hogy Parsifal fiatal énje bár elveszik időlegesen, de ha van egy erős erkölcsi alap, amely az ember lelkét táplálja, akkor a megtisztulás folyamatát bejárva igazi védelmező férfivé válhat, aki kiáll a közösség érdekei mellett megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel élete végéig.

Borítókép: Kovácsházi István (Parsifal) és Szántó Andrea (Kundry) operatörténelmet írt (Fotó: Magyar Állami Operaház/Berecz Valter)