Audiovizuális történelem

Alternatív, összetett szemléletű történelmi utazásra hívja a nézőket Heiner Goebbels és társulata a Mindaz, ami történt és történhetne című előadásban. A MITEM és a színházi olimpia vendégei között újabb sztárrendezőt láthatunk.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Minden, ami a játszótérbe bepakolható (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Az elhangzó szövegrészek Patrik Ouredník Europeana – A huszadik század rövid története című művéből, sikerkönyvéből származnak, amely 2001-es megjelenése óta már több mint húsz nyelven olvasható. A huszadik századi Európa szarkasztikus összefoglalója ez, s egyben annak bírálata is, ahol a szórakoztató tények, „fun fact” típusú szösszenetek és morbid történelmi események egymásba fonódva jelennek meg, míg a csupasz adatokat szubjektív vélemények teszik relatívvá. Nehéz témák, úgymint az első és második világháború borzalmai, a holokauszt réme kerül olyan könnyed anekdoták mellé, mint a Barbie baba története vagy éppen egy közömbös gúnyolódás a nemzetek sztereotipizálásával. A szövegeket több nyelven szólaltatják meg a játszók: angolul, franciául, spanyolul és magyarul is hallhatunk idézeteket. A szubjektív történelemóra végén, az utolsó felolvasás alkalmával már csak a mondatok elejét halljuk: a pszichológusok azt mondták, amire a tanárok azt mondták, Jehova tanúi azt mondták, és így tovább tetszőleges csoportok vagy szakmák megnevezésével.

A felolvasás néha vizuális kiemelést is jelentett (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A szöveg tehát relativizálja az idő- és történelemfelfogást azáltal, hogy rámutat, valójában minden csak egy elbeszélés, egy szubjektív vélemény része, amely a kanonizálást követően egyetemesen elfogadottá válik. Ezt az elvet követik az Euronews No comment című műsorának bejátszásai is, amelyeket a néha festett, néha szakadt vagy éppen puzzle-szerűen mintákat kirajzoló ponyvákon, esetleg a játszók által tartott óriási zászlókon láthatunk vetítésként. Az aktuális – kizárólag tegnapi és mai – felvételek egymás mellé állítják a francia politikusok pózolását a Louvre-ban, a hawaii vulkán kitörését, a pusztító ukrajnai árvizet, a kanadai erdőtüzet, amelynek füstje New Yorkba is elér, a vegyi anyagoktól habzó indiai Jamuna folyót, és még sorolhatnám tovább.

A No comment videóin kívül néha az elhangzó szövegek fordítása is a díszleten volt olvasható (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Ezek a szóban és képekben is elmesélt párhuzamos történetek azonban az előadás előrehaladtával sem nyújtanak értelmezést vagy akár orientációt. Ugyanakkor relativizálhatják történelemfelfogásunkat és saját, parányi problémáink horderejét. A jelenetekben felépül egy-egy fantasztikus, megkapó színpadkép – ilyen például a fényekkel megvilágított füstalagút,vagy a térképvetítéssel tarkított, ligetet ábrázoló ponyvakert – amelyeket az utánuk következő jelenet dekonstruál. Káosz jön létre, amelyből új rend születik. És így tovább, és így tovább. A jelenetek váltakozása közben azonban mégis az az érzésem, hogy a kiválasztott térben nem él meg az előadás. A Tüskecsarnok csak nagyjából egyötödére ülhetnek a nézők, és közel sincs telt ház. (Nem úgy, mint ahogyan az olimpiai előadásoknál eddig megszokhattuk.) Az energia, a jelenlét irányát veszti, s végül szétterjed a térben, míg valahol a kényelmetlen székek, a nagy belmagasság és a szörnyű akusztika között teljesen szerte nem foszlik. Hiába látszik a potenciál a művileg kiszámított konstrukcióban, valahogy még sincs meg a katarzis. Így pedig a sok párhuzamos történet, a relativizált valóságfelfogás kiüresedett magamutogatásnak, szellemi erőfitogtatásnak tűnik. S ezen nem segít az sem, hogy a gépezet némi olajozásra szorul – pregnánsabb, feszesebb és koncentráltabb működéssel nagyobb erőkifejtést hozhatnának létre a gépezet egységei: a zenészek, a játszók, és a technika egyaránt. Az elnyújtott mozgásokat, az el-elcsendesülő zajt, a sötétbe burkolózó színpadképet mindig ellensúlyozza valami gyors mozgásokkal tűzdelt, hirtelen módon hangos, fénnyel teli jelenet. De ez nem elég. A nagy elánnal indított részek energiája is egyre kifullad. Pontosan úgy, ahogyan a közönség egy része, akik az utolsó húsz percet már inkább a szabad levegőn töltötték.

Az előadást még ma 19 órától játsszák a Tüskecsarnokban.

Heiner Goebbels rendezéséről a Kultúrnemzet egyszerre két színikritikát is közölt. Ha kíváncsi a másik recenzióra is, kattintson IDE!

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!

Borítókép: Díszletliget konstrukció alatt (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)