Milyen mértékű szűklátókörűség kell ahhoz egy szakmát úgy, ahogy van, testületileg kikiáltsunk bűnbaknak egy olyan valamiért, amiben ráadásul a stratégiai döntéseket nem ők, hanem az aktuálisan hatalmon lévő politikusok hozták? Mintha a háborúk okozói is a katonák volnának, akik kimondottan vágynak rá, hogy a fronton haslövést kapjanak.

Márpedig hasonlóan járt az a vízmérnök-társadalom, amelyet a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel összefüggésben megaláztak, páriává tettek, és bár a történelem őket, és nem az eszetlenül torkuknak eső, politikai szerepre aspiráló (ál)zöldeket igazolta, a valódi szakemberektől mindmáig senki sem kért bocsánatot. E sérelemre többen is céloznak a kötetben. A politikai indíttatású bűnbakképzés eredményeként volt két évtized, amikor alig akadt jelentkező a BME Építőmérnöki Karára, vagy a bajai Vízügyi Főiskolára (ma NKE Víztudományi Kar). Ennek most isszuk a levét, amikor a vízügyi igazgatóságok kivétel nélkül szakemberhiányról panaszkodnak, miközben nyakunkon a klímaváltozás, a hektikus időjárás, kiszáradás fenyegeti a Velencei-tavat, szomjazik a termőföld és végre a társadalom – legalábbis annak intelligensebbik része – felismerte, hogy élővizeink egyben vizes élőhelyek is. Ezek természetes vagy természetközeli állapotának megőrzése, javítása, kiterjedésének növelése ugyancsak részben vízmérnöki, részben ökológusi és biológusi kompetenciába tartozik.
Vízkormányzás
Elgondolkodtató, hogy három évtizeddel a rendszerváltás után még mindig a tudás megbecsülésének hiányáról kell beszélnünk Magyarországon. A vízmérnöki szakma több évszázadon keresztül közmegbecsülésnek örvendett, mérnökök neveit az emberek imáikba foglalták, amikor közreműködésükkel Magyarországon több megyényi időlegesen vízjárta terület vált lakhatóvá, művelhetővé, vagy csatornahálózat révén öntözhetővé, folyók hajózhatóvá. Amikor a semmiből létrehozták a Tisza-tavat, amely ma üdülőparadicsom és szigorúan védett természetvédelmi terület hasonlóan megannyi madár lakta alföldi halastóhoz. Amikor vízkormányzással minimalizálni tudták a tiszai ciánszennyezést, vagy megmentették a Dunát a szigetszentmiklósi olajszennyezéstől. Amikor közreműködésükkel számtalanszor sikerült árhullám idején megvédeni az elöntéstől a lakott területeket és amikor a kiszárított Szigetköz újraélesztése is rájuk maradt – a sötétzöldek felelősségét ez utóbbi katasztrófa előidézésében most hagyjuk!