Aki követte a Farkas Róbert vezette együttes munkásságát, tudhatja, hogy a formáció kezdetben kizárólag feldolgozásokat játszott: régi kuplék, táncdalok, egykor népszerű slágerek új változatát készítették el, cigányzenei alapokon, az 1920-as, ’30-as évek kávéházi muzsikáinak atmoszféráját idézve. Aztán saját számokkal is bővült a repertoárjuk: a 2014-es lemezen szereplő – a valamikori Heaven Street Sevenből ismerős Szűcs Krisztián által énekelt – Húszezer éjszakás kaland például már ilyen volt.
És az új albumot nyitó szám, a Meghívnám a hétvégére is Szűcs Krisztiánhoz köthető. A dalban egy önbizalomhiánytól szenvedő férfi párkapcsolati esélyeivel kapcsolatos töprengéseit ismerheti meg a hallgató. Az ajánlat mindenesetre így szól: „Meghívnám a hétvégére / Apátiába, all inclusive [...] / Délben várom a Délibe, / az se baj, ha sose ér ide”. (Érdekes kapcsolódási és viszonyítási pont, hogy a Fonográf együttes 1977-es, Viktória című slágerében is szerepel, hogy „Meghívnám a hétvégére”, de az az invitálás Szabadiba szól.)
A következő dal a Demjén Ferenc által sikerre vitt, szintén 1977-es Mikor elindul a vonat feldolgozása. A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttesek frontembere, Lovasi András énekli.
A szám lassú, merengős jazzel kezdődik, fokozatosan gyorsul, és a harmadik percben élénk tempójú, lendületes zongorafutam ellenpontozza a szöveg melankóliáját.
És máris a címadó tételnél tartunk: a Tíz után eredetileg A romantikus asszony című, 1937-es operettben szerepelt, és egy civakodás kellős közepébe rántja be a hallgatót. Egy felpaprikázott hölgy a nők pénzköltési hajlandóságáról, valamint szórakozási szokásairól világosítja fel szavai címzettjét, feltehetőleg a férjét: „Tíz után / az ember nem vágyódik víz után, / mert hogyha felveszem a díszruhám / egy jó pohár szesz kell”.
Ez a mai, hajnalba nyúló bulik idején is helytálló lehet, úgyhogy ez a Budapest Bár értelmezésében játékossá, frivollá vált, Behumi Dóri által énekelt dal az album egyik legtöbbet hallgatott, legtöbbször lejátszott tételei között szerepelhet majd.
De a péntek-szombat esték könnyed, felszabadult hangulata után megismerhetjük a hétköznapok próbatételeit is. A Boksz című, 1980-as Presser – Dusán-szerzemény ugyanis
legalább annyira szól a ringben folytatott küzdelem, mint az azon kívüli érvényesülés szabályairól.
Ki vitatná mindezt az olyanok hallatán, mint hogy „Rá se ránts, ha a tömeg zúg, / a fontos ember az, aki súg, / és könnyen nyersz, hogyha megbecsül, / aki az asztal mögött ül”. A Rackajamből ismert Ferenczi György előadásában jól kijön ez a kettősség. A feldolgozás gyorsan pergő, alapvetően vagány szám lett – szerethető, csakúgy, mint az eredeti, bár annál valamivel lágyabb.
Az Alone Again (Naturally) az album első angol nyelvű dala. Egy ír előadó, Raymond O’ Sullivan szoft rock slágeréről van szó, amely megjelenésekor – 1971-ben – komoly sikert aratott. Szövege egy, a magányossága miatt elkeseredett ember gondolatait és érzéseit mutatja be.
És mert a benne megszólaló lírai én egy ponton az öngyilkosságot fontolgatja, később számonkéri Istentől, miért hagyta el őt, végül elárulja, hogy a szülei meghaltak, a számot többen minden idők leglehangolóbbjai között tartják nyilván.
A Budapest Bár verziójában nem férfi adja elő, hanem nő: Ferenczi Bora, a már említett Ferenczi Gyuri lánya. Szomorkás hangja remekül kiemeli a dal uralkodó érzését, és a hallgató – amellett, hogy felidéződhetnek benne saját veszteségei – egy idő után azon kapja magát, hogy komolyan megsajnálta azt az elesett, sokat szenvedett alakot, akit a dal megszólaltat.
A Lelakatolt emlékek szintén saját szerzemény: egyéb formációk mellett a Hiperkarmában is játszott Frenk (Torma Gábor) kompozíciója. Feltehetőleg azért közvetlenül az Alone Again (Naturally) után kapott helyet az albumon, hogy oldja annak hatását: csendes optimizmust hordoz.
A következő tétel, a Fülemüle a lemez egyik meglepetése: egy Weöres Sándor-vers, Szörényi Szabolcs zenéjével, és eredetileg az Ismeretlen ismerős című, 1989-es magyar gyerekfilm betétdala volt. „Fülemüle, fülemüle, gyönyörű madár / szólal, szólal, szólal már”, kezdődik a szövege, hogy azzal fejeződjön be, hogy „hallgat, hallgat, hallgat már”.
A ’89-es verziót Halász Judit adta elő, a most tárgyalt verziót az Anima Sound Systemben feltűnt Németh Juci énekli. A Budapest Bár Fülemüléje élénk tempóban indul, majd még gyorsabbra vált, és egy ponton füttyszó is felhangzik benne –
könnyen megjegyezhető és együtt énekelhető sláger lett, alighanem a koncertek egyik legnagyobb közönségkedvence lesz majd.
A Boldogság (Isten hozott) egy francia sláger magyarítása, a szöveg a Kistehén zenekar frontembere, Kollár-Klemencz László munkája, és ő az énekes is. Sajátosan artikuláló, karcos férfihang által előadott, helyenként fájdalmas, helyenként szilaj táncdalról van szó, és bár van megszólítottja, a hallgató sejti: a lírai én önmagát is biztatja a másnak címzett sorokkal.
Az album második felét a People Are Strange nyitja, amely – mint azt a rajongók bizonyára álmukból felkeltve is fújják – eredetileg a The Doors 1967-es stúdiólemezén jelent meg. Jim Morrison elidegenedésről és kívülállásról szóló dalszövegéhez Robert Krieger annak idején zenés színházi produkciókat idéző muzsikát komponált, melyben a Budapest Bár feldolgozásában tangóharmonika és hegedű dominál. A Quimby-ből ismert
Kiss Tibor előadása jól értékelteti Morrison alapélményét, miszerint az emberek – olykor, bár talán nem is annyira ritkán – bizony furcsák.
A következő tétel szintén angol nyelvű. A Maniac 1983 harmadik legjövedelmezőbb amerikai filmje, a Flashdance betétdalaként tett szert komoly ismertségre. Így egy lányról szól, aki mániákusként, már-már őrültként viselkedik a parketten, és úgy táncol, ahogy addig sosem. (Mindez remekül illik a film történetéhez, csakhogy
a dal szerzői eredetileg egy sorozatgyilkosról szóló számot szerettek volna írni – a „Maniac” cím például erre utal –,
csupán az után változtatták meg a tartalmát, hogy a Flashdance producerei eldöntötték: a számot felhasználják a filmhez.)
A Szűcs Krisztián énekelte feldolgozásban eltűnt az eredeti változat diszkós hangulata, de változatlanul táncra csábít, vagyis: hatásos, működőképes verzió készült.
A Találkozás egy régi szerelemmel – szükséges-e említenünk? – Kovács Kati 1975-ös dala. Jelen verzióban Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese áll a mikrofon mögött, csak a refrénben hallható női háttérvokál. Az énekes barátságos orgánuma, valamint az élénk tempójú, latinos hangulatú zongorafutamok miatt
a Budapest Bár dala jóval gyorsabb és vidámabb, mint a Kovács Kati-féle, már csak azért is, mert úgyszólván teljesen hiányzik belőle annak befejezettséget sugalló, lemondó attitűdje.
És ezzel még nincs vége az egykor meghatározónak, ikonikusnak számító slágerek sorának: jön a Hamvadó cigarettavég, amely 1942-ben – és persze az utána következő években – Karády Katalin előadásában égett bele több nemzedék memóriájába.
Sikerét nem csak annak köszönheti, hogy előadója akkoriban az ország egyik legnépszerűbb színésznője volt, de részben annak is, hogy a benne megszólaló líra én
egyértelmű párhuzamot von a címben szereplő nikotinrudacska és saját maga, saját sorsa között:
„Kis cigaretta, te hidd nekem el, / hogy engem is csak égve dobtak el”.
Jelen feldolgozás azonban nem kesernyés panaszdal, hanem élénk tempójú, megmozgató – értsd: táncra hívó – dal, Rutkai Bori mosolygós hangjával kiegészítve. Parádés zenei átértelmezés!
A következő tétel, a Something Stupid a hatvanas évek Amerikájában hangzott fel először, és nagyjából arról szól, hogy egy ígéretesen induló kapcsolatot is megzavarhat egy elsietett, vagy nem megfelelő módon előadott szerelmi vallomás. Frank Sinatra és lánya, Nancy már 1967-ben elkészítették belőle a maguk verzióját, az ezredforduló előtt világra jötteknek pedig nyilván Robbie Williams és Nicole Kidman 2001-es verziója ugrik be először.
Előbbi rácsodálkozós, együtt andalgós, utóbbi kissé patetikus és édeskés. Farkas Róbert csapata valami mást hozott ki belőle: a Németh Juci és Szűcs Krisztián énekelte dalból azt hallatszik ki, hogy
talán mégsem okoztak, okoznak akkora törést azok az ostoba szavak.
A záró tétel az Utánam a vízözön, melynek eredetijével Poór Péter hívta fel magára a figyelmet az 1967-es Táncdalfesztiválon. A dal a szakítás utáni csalódottságot érzékelteti, markáns hangulat- és tempóváltásokkal: „Akivel együtt jártam, / sajnos, tegnap óta nem köszön. // Ez kellett csak, / és már nem hiányzott semmi más, / tudom, hogy engem vádol, / mindig én lehetek csak hibás”.
A Budapest Bár verziójában Tóth Vera adja elő mindezt, és az eredetinél valamivel keserűbb – a kibékülés és folytatás lehetőségét gyakorlatilag elvető –,
sírva vigadós szám lett belőle, melyből helyenként a Kusturica-filmekből ismerős, balkáni punk életérzést árad.
Igazán emlékezetes lezárás!
A Budapest Bár koncertje az Akusztik legendák című műsorban
Aki tehát elfogadja az invitálást, és meghallgatja a lemezt, az – a nyitó dalban elhangzó meghívással ellentétben – nem pusztán Apátiába juthat el, de más tájakra, más vidékekre is. Az album így az újonnan csatlakozóknak olyan, mint egy ingerekben, élményekben és ráismerésekben gazdag, örömteli (zenei) utazás, a régi rajongóknak pedig megnyugtató bizonyíték, hogy a csapatban változatlanul van spiritusz, és igazán jó abban, amit csinál.
Így vagy úgy: a Tíz után tíz előtt is remekül hallgatható – szép munka volt, hölgyek, urak!
