„Szép reményink hajnalcsillagánál / A jövendő tündérkert gyanánt áll, / S csak midőn a tömkelegbe lépünk, / Venni észre gyászos tévedésünk” – írja Petőfi Sándor Távolból című költeményében, amelyet nemrég megzenésített a Verseitek Dallama duó. Skoperda Nóra és Nagy Gergő amellett, hogy együtt zenélnek, egy párt alkotnak, s amint találkozásukról, irodalomról és zenéről kezdtek beszélni, egyetlen szó jutott eszembe: sorsszerűség.

Hamar kiderült, hogy mindketten érzékeny, alkotó személyiségek.
Skoperda Nóra hétéves kora óta ír verseket, naplót, az irodalom, a költészet mindig közel állt hozzá. – Az írás volt az egyetlen médium, amin keresztül ki tudtam fejezni önmagamat, az érzéseimet – idézte fel. Aztán az élet a színház felé terelte, először a próza, majd a musical iránt kezdett érdeklődni. Színészetet tanult a Budapesti Operettszínházban. Nagy Gergővel való találkozása után néhány héttel már a saját verseiből születtek dalok. Egy évvel később pedig egy meghitt estén Gergő felolvasta Szép Ernő Ne hidd! című költeményét, amelyre tíz perc alatt írt egy dallamot.
Ez egy teljesen másfajta út volt önmagunkhoz, az érzéseinkhez és a világhoz. Azóta napról napra egyre jobban elmélyülünk benne
– avatott be az alkotópáros.
Nagy Gergő életében is mindig jelen volt az irodalom, a versek és a zene, de csupán a háttérben. A marketing szakmát cserélte le a gitárra. – Sokat hallgattam mindenféle zenét, s mindig lenyűgöztek a versek. Amikor Nórit megismertem, a bennem szunnyadó művészi erő feléledt. Tudtam, hogy ez lesz az utam – emlékezett vissza, majd arról is beszélt, hogy Radnóti Miklós Két karodban című verse volt a következő, amit megzenésítettek. A Verseitek Dallama duó 2018-ban alakult, s azóta a versek és a zene az életük.
Mind a ketten végig mentünk a saját utunkon, s ahol lehet hangsúlyozzuk, hogy az irodalom és a zene segített át minket a nehézségeken. Hivatásunknak érezzük, hogy élőszóba hozzuk a zene által az irodalmat
– fogalmazta meg Skoperda Nóra.
A magyar kultúrában az énekelt vers hagyománya a régi időkbe – Janus Pannonius, Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén korába – nyúlik vissza. Az elmúlt évtizedekben pedig Sebő Ferenc, Cseh Tamás és a Kaláka nevéhez is fűződnek ismert versmegzenésítések, ám a Verseitek Dallama duó nem követi az elődöket, a maguk útját járják.
Az alkotói folyamatba beavatva elmondták, hogy a saját érzéseikre hagyatkoznak egy-egy vers megzenésítésénél. Gergő szerint Nóri hangja életre kelti a leírt sorokat, s ezáltal könnyen tudnak, tudunk kapcsolódni a költeményekhez.
A két fiatal bátran felvállalja érzéseit, gondolatait és hiányosságait is. Úgy vélik, ez egy tanulási folyamat, amin együtt haladnak évek óta.