A Magyar Nemzeti Táncegyüttes huszonkét táncospárja és a zenekaruk, budapesti és szegedi gyermek és felnőtt amatőr táncosokkal kiegészülve lépett színpadra a Szabadság, szerelem! című előadásban, amelyben több mint százan kápráztatták el táncukkal a nézőket. A kétszáz éve született lánglelkű költőnket a Nemzeti Színház színművésze, Herczegh Péter alakította kiválóan, ő vezette végig a táncosokat a jeleneteken emblematikus Petőfi-versek, műrészletek előadásával.
Azt szokták mondani, hogy a táncművészet univerzális, emellett képes történeteket, érzéseket elmesélni, átadni. Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán előadása is erre világított rá, hiszen Petőfi Sándor valódi alakját hozta közel hozzánk, miközben nemcsak az életútjának főbb állomásait, hanem jól ismert műveit is felidézték.
Zs. Vincze Zsuzsa korábbi nyilatkozatból kiderült, hogy ő találta ki a produkció új műfaji besorolását: tánc-szín-játék, amelyben a táncosok énekelnek, táncolnak és prózát is mondanak.
A darab egy nagy újévi bál forgatagával kezdődik, majd egy kocsmajelenetben Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István bejelenti, hogy megszületett a fia. A sodró lendületű előadásban a költő életének jelentősebb állomásait ismerhetjük meg: a diákévek, a színészi pályafutás, a csapodár, szerelemes férfi, majd a harcos forradalmár életének érdekfeszítő eseményeit követhetjük végig. Több igazán bravúros megoldást is alkalmaz az alkotópáros. Egyrészt Petőfi legismertebb műveinek szereplői megelevenednek a színpadon. Elhangoznak tánccal kísérve a jól ismert helyzetdalok, János vitéz mesebeli hőseinek utazásai, a Helység kalapácsából Szemérmetes Erzsók és Fejenagy kalandjai. Másrészt gyerektáncosok tűnnek fel több jelenetben, akik teljes átéléssel játszanak. Láthatjuk őket az Anyám tyúkját szavalva, kis huszárokként, de ők a tündérek és a tatárok is a János vitéz egy-egy jelenetében.
Az előadás második részében nem maradnak ki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc képei és versei sem, amelyek a tánc és a zene nyelvén egészen a haláláig követik a költő életét.
Megelevenedik a pesti korzó, a Nemzeti Múzeum épülete, ahol Petőfi elszavalja a Nemzeti dalt, s a háttérben megszólal Varga Miklós éneke – a vers és a dal együttes hangzása igazi forradalmi hangulatot teremt. Emellett a Magyar vagyok című költemény lenyűgöző feldolgozását is meghallgathatjuk.
A látványos koreográfiák által kivételes életút bontakozik ki. A táncosok között pedig többen is a tánc nyelvére fordítják le mindazt, amit Petőfi alakja és költeményei jelentenek.
A magyar néptánc és a magyar népzene természetessége méltó környezetet, autentikus közeget teremt azoknak a verseknek, amelyeket minden magyar ember ismer.
E költemények ráadásul annyira belénk ivódtak az elmúlt majdnem kétszáz évben, hogy nem csupán hallani, látni is jó a Nemzeti dalt, a Merengést vagy A borozót a hatalmas táblákra, díszletekre nyomtatva, amelyeket Tóth Kázmér tervezett.
A Zs. Vincze Zsuzsa dramaturgiájával elkészített darabra Rossa László zeneszerző állította össze a táncokhoz illeszkedő zenét. Az élőzenei előadásban a népzene és a feldolgozott világzene mellett komolyzenei dallamok, köztük Liszt Ferenc műve is felcsendül a 1838-as árvíz jeleneténél.
Az összművészeti alkotás a Zs. Vincze Zsuzsa által tervezett, korhű jelmezekkel teljes, amelyben természetesen a piros-fehér-zöld kompozíció szimbolikusan, többféleképpen visszaköszön.
