– Miben áll az önök társaságának másfélesége?
– Ez a másféleség – hogy írótársunkat, Jezsó Ákost idézzem – a normalitást képviseli egy abnormális világban. Hiszen manapság „másfélének” számít, aki nem vallja magáénak egy kifordult, zavaros, rendkívül agresszívan nyomuló eszmerendszer beteg dogmáit. Másféle ma, aki eltér ettől az igen szépen megtámogatott s igen divatos főiránytól. S hogyha magyar, s nem csak magyar nyelvű irodalmat szeretne létrehozni, ahogy egy másik társunk, Domonkos László fogalmazott.
– Ez a közös másféleség megmutatkozik az antológia novelláiban?
– Ennek megválaszolását az olvasóra bíznám legszívesebben. Egyébként, ha szabad az első benyomásaimat egy gyors átfutás után megosztani: a rendkívül szerteágazó stílus és témaválasztás ellenére egy meglepően koherens világkép bontakozott ki előttem. Alátámasztja, hogy magyarnak lenni világnézet.
– A koherencia valamiféle előre megbeszélt tematika eredménye?
– Nem határoztunk meg semmilyen tematikát, s a kötet így, mint említettem, elég színes lett, ami szerintem nem válik hátrányára. Többen közölnek regényrészletet vagy éppen izgalmas novellákat – de nem lövöm le a poént. Nem a véletlen műve, hogy az én novellám lett a címadó: a történelem s persze, annak „vadmalacai” valahol mindegyikünk műveit áthatják. A közösen megélt múlt, jelenünk csak miránk jellemző problémái, a közép-európaiság összetéveszthetetlen íze – talán ez az a „petites Madeleines”, a kis sütemény, ami aztán elindítja az emlékek, élmények áradatát, mint Proustnál annak idején.
– A MásfélE írók társasága nyitott? Lehet csatlakozni önökhöz?
– Waszlawik „Gazember” László jut eszembe: „Gyere te is művésznek, barátom!” Komolyra fordítva a szót: természetesen várjuk azokat az írókat, alkotókat, akik nem csak hozzánk hasonlóképpen gondolkodnak, de fel is vállalják azt. Bizony, már többek esetében is, akik csatlakoztak hozzánk, vagy szerették volna ezt megtenni, érezhető, tapasztalható volt a nem is burkolt nyomásgyakorlás. Ez többeket meghátrálásra késztetett, ami nem csoda: ki akarja manapság elveszíteni a munkahelyét? Hogy Szőcs Gézát idézzem, aki Párbaj című kötetében írt a kommunista rezsimmel való szembenállásáról: „én egyedül vagyok, úgyszólván fegyvertelenül; ők pedig? Ők pedig sokan vannak, erősek, sok a fegyverük, gátlástalanok és arcátlanok, pökhendiek és gonoszak, és az idő nekik dolgozik.” Szóval, szeretettel várunk „párbajképes” barátokat.
