Népszerű cseh folk-rock zenekar koncertezik Budapesten

Dübörgő cseh folk-rock rázza fel Budapestet november 3-án, ugyanis az A38 színpadán először vendégeskedik a prágai székhelyű Vesna. Az együttest a nemzetközi zenei szcéna is számontartja, hiszen idén az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyéig muzsikálták magukat.

Magyar Nemzet
2023. 07. 14. 15:40
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vesna egy igazi női energiákkal dúsított alternatív folk-pop-rockot játszó csehországi zenekar. A névadás sem véletlen: Vesnának a szláv mitológia szerint azokat a gyönyörű nőket nevezték, akik hegytetőkön lévő palotákban éltek, s ahol a halandók sorsát vitatták meg. Évente csak egyszer, tavaszelőn hagyták el a palotát, és csak a legszerencsésebbek hallhatták az éneküket. Mi most ezek közé a szerencsések közé tartozunk, ugyanis első alkalommal hozzánk is ellátogat Csehország jelenleg legkelendőbb exportprodukciója, az idei Eurovíziós Dalfesztiválon tizedik helyén végzett Vesna.

vesna
A lányegyüttes november 3-án lép fel az A38 színpadán (Fotó: Vesna)

 

A zenekar 2017-ben alakult Prágában. 

Az alapító, Patricie úgy érezte, szüksége van a világnak egy nőkből álló zenekarra, mely megünnepli a szláv női összetartozást. 

Első albumuk, a 2018-ban megjelent Pátá bohyne (Az ötödik istennő) rögtön a magasba repítette őket, feltörekvő előadó kategóriában jelölték őket Csehország legrangosabb zenei díjátadóján. Az alapító egy korábbi interjúban elmondta, hogy a dalokat félig igaz események, félig pedig cseh történetek és mondák ihlették. A második albumuk felvételét már a pandémia alatt kezdték el. Az ekkor született dalok végül az Anima című lemezen jelentek meg, s hamar megszilárdította a zenekar pozícióját a popszcénában is, ezen felül lehetővé tette számukra, hogy megőrizzék jellegzetes népi hangzásukat és dallamviláguk álomszerűségét. 

Hogy minél többen érezzék magukénak ezt a testvériséget, dalaik négy különböző nyelven szólalnak meg. 

Az Eurovízión sikert arató slágerük, a My sister’s crown angol, cseh, ukrán és bolgár szöveget is tartalmaz. A dal a Spotify-on már több mint tízmillió meghallgatással büszkélkedhet.

A különleges hangzásvilágot teremtő cseh lányegyüttes az első nagyobb turnéjuk során, november 3-án Budapestre, az A38 Hajóra is ellátogat.

 

Borítókép: A Vesna együttes (Fotó: Vesna)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.