– Tavaly egy háromnapos, nagyszabású koncertsorozattal emlékeztek az Omegára Őriszentpéteren. Ekkor már megfogalmazódott önben, hogy idén is szeretne egy hasonló Omega-ünnepet szervezni?
– Akkor el is mondtuk, hogy az Omega-ünnepet hagyományteremtő szándékkal szeretnénk megrendezni minden évben Őriszentpéteren, ahol egyébként az egyik utolsó hazai koncertjét adta – még a pandémia előtt – a teljes fegyverzetben fellépő Omega. A hely tavaly óta az Omega Park nevet viseli. Míg tavaly a szcéna apraja-nagyja megjelent, az Omega kortársaitól kezdve az újabb generációk ismert zenekaraiig, idén mást tervezünk.
– Egy csendesebb emlékezésre készülnek?
– Igen, ennek egyrészt financiális okai vannak, másrészt Trunkos Andrással, akivel a tavalyi programsorozatot szerveztük, abban maradtunk, hogy ez most egy csendesebb év, nyugisabb program lesz. A világban is ez a helyzet: nem nagyon lehet nagy lábon ugrálni, észszerűen és gazdaságosan kell tervezni. Ugyanakkor kérdés volt, hogy mi lehet a módja az emlékezés folyamatos fenntartásának. „Az Omega-misszió folytatódik” – fogalmaztam meg a Hétrétország idei ajánlójában, de ez vajon mit jelenthet? Tavaly hasonló jellegű előadók, hasonló technikai és hangzásbéli paraméterekkel működő zenekarok játszották a sajátjaik mellett az Omega-dalokat. Bemutatkozott az Omega Testamentum zenekar is, ahol az Omega alapemberei közül Debreczeni Feri Ciki és Molnár György Elefánt is színpadra állt. Nem volt már Kóbor és nem volt Benkő Laci. Érdekes tapasztalat, hogy ugyanazokkal a technikai adottságokkal, ugyanazokat a hangokat eljátszva valami mégsem lesz ugyanaz.
A hiányzók pótolhatatlanok. Ez az este is elmúlt örökre – ahogy a dal mondja. Ezért döntöttünk úgy, hogy most a másik utat választva, az Omega elmúlt öt évtizedében született dalait megpróbáljuk más formában felidézni.
– Erre tesz kísérletet az Omega-szigetek című koncertszínházi előadás, ami egy különleges, Omega-szerzeményekből összeállított dalciklus, Szirtes Edina Mókus kamarazenekari hangszerelésében. Ez egy elég bátor kísérlet.
– Mondhatni, borotvaélen táncol. Tudom, hogy lesz, aki fanyalog, mondván: micsoda dolog, ez nem olyan, mint az eredeti. Én azt gondolom, ha valaki elég tehetséges, hogy életre keltsen ilyen örök becsű kompozíciókat – persze nem megtagadva a forrást, hanem éppen tovább éltetve azt –, akkor próbálja meg. Mondom ezt úgy is, mint érintett szerző. Szirtes Edina Mókus teljesen más köntösbe öltöztette ezeket a dalokat, amelyeknek van közük egymáshoz, van egy gondolati íve az előadásnak, ez adja a koncertszínházi jellegét. Nemrég Vecsei H. Miklós is belépett ebbe a produkcióba, aminek nagyon örülök. Énekelni is fog, és narrálja a történetet. Úgy érzem, ezzel egy határozott lépést tettünk afelé, hogy milyen jellegű produkcióknak szeretnénk teret adni a jövőben az Omega-ünnep részeként. Remélem, hogy a visszajelzések is bátorítanak majd minket a további kísérletezésre.
