A végéhez közeledik a régészeti feltárás a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor ma álló barokk rendházának déli udvarán – közölte az Eötvös Loránd Kutatói Hálózat (ELKH). Mint írják, az idei bakonybéli terepi kutatás a 2022. évi ásatás szerves folytatása. A régészek már tavaly is több érdekességet figyeltek meg a Szent István-i alapítású monostor középkori, kora újkori és újkori történetére vonatkozóan. Az újonnan megnyitott kutatóárkokban megfigyelt régészeti jelenségek alapján most a múlt évi eredményeket is sikerült kontextusba helyezniük.
A monostor korai építéstörténetének megismerésében valódi áttörést értek el a kutatók.
Az előző évben feltárt falrészletek, padlószintek és egyéb objektumok az ideiekkel kiegészülve immár egy összefüggő, jól értelmezhető rendszert alkotnak, ennek köszönhetően feltárult a középkori monostor alapszerkezete. Sikerült azonosítani a monostor központi épületegyüttesének lényeges pontjait, így a kerengőfolyosót és az azt övező keleti, déli és nyugati épületszárnyak részleteit. A középkori rendház minden bizonnyal a templom déli oldalához kapcsolódott, a közel négyzetes kerengőudvart három oldalról fogták közre a szerzetesek liturgikus, lakó- és munkatereit magukba foglaló épületszárnyak.
Mikor épült pontosan a monostor?
Legalább ilyen fontos eredmény, hogy a régészek mindezek keltezéséhez is szilárd támpontokat találtak. A leírt épületegyüttest valamikor a XIII. század során falazhatták fel kőből abban a formában, amely aztán az 1530–1540-es évekig meghatározhatta a rendház képét. Bár a ránk maradt kőfalak tehát nem a 11. század eleji alapítás korából valók, bizonyos – elsősorban a kerengőfolyosó területén feltárt temetkezésekre vonatkozó – megfigyelések azt sejtetik, hogy a monostor már jóval korábban is hasonló alaprajzi elrendezést követhetett, legalábbis a keleti szárny és a kerengő területén.
A török hódoltság kezdetén a monostort hevenyészve megerődítették, majd hamarosan pusztulásnak indult, a XVII. század végére aztán teljesen elromosodott és beerdősült. A feltárt újkori falmaradványok alapján úgy tűnik, hogy a XVIII. század elején a visszatelepülő bencések első rendházukat egészen pontosan a középkori rendház falai fölé kívánták felépíteni, követve a több száz éves maradványok vonalvezetését is. Minden bizonnyal a középkori szentély fölé emelt első templomuknak az írott forrásokban is adatolt bedőlése okozta az eredeti tervek módosítását. Ennek köszönhető, hogy a mai épületegyüttes a középkori épületszárnyaktól északra helyezkedik el, és így – a kutatás szempontjából rendkívül szerencsés módon – lényegében a teljes középkori rendház a jórészt beépítetlen, fákkal, bokrokkal és gyeppel borított udvar alatt fekszik.
Ezeréves griffmadár is előkerült a mélyből
Az ásatás értékes leletei közé tartoznak az épületegyüttes és egykori felszereltségének tárgyi emlékei, például különböző kőfaragványok, festett idomtéglák, kályhaszemek és vakmérműves kályhacsempék, ablakszemek ólomkeret-töredékei, könyvkapcsok, üveg- és kerámiaedények töredékei.
A leglátványosabb lelet egy griffet ábrázoló, minden bizonnyal a monostor templomából származó, mázatlan padlótégla-töredék, amelyet a szakirodalom a XII. ‒ esetleg a XI–XII. ‒ századra keltez.
A jelenlegi tervek szerint az ELKH és a BTK közös projektjének zárásaként a régészeti kutatás terepi munkái Pannonhalmán fognak befejeződni.
Borítókép: A bakonybéli monostor madártávlatból (Fotó: ELKH)
