Kifutófiúból művész
Robert Capa Friedmann Endre Ernő néven született egy budapesti zsidó polgárcsaládban. Gimnazistaként újságírónak készült, s kapcsolatba került Kassák Lajossal és annak avantgárd, baloldali körével. Amikor egy tüntetés után letartóztatták, csak azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy érettségi után elhagyja az országot.
1931-től Berlinben tanult újságírást, de miután a gazdasági válság tönkretette szülei cégét, már csak nyomorgott. A Dephot (Deutscher Photodienst) fotóügynökségnél lett kifutófiú, majd labormunkás, idővel tehetségét felismerve riporteri megbízatásokat kapott, így készített emlékezetes képet Trockijról Dániában. Majdnem egész pályafutása során egy kisfilmes Leicával fotózott, a vaku használatát csak a második világháború után tanulta meg.
Az 1933-as náci hatalomátvétel után Párizsba ment, ahol még nagyobb nyomorban élt, de sármja és tehetsége révén sikerült a felszínen maradnia.
1934-ben nagy feltűnést keltő fotóriportot készített a francia igazgatás alatt álló Saar-vidéken a Vu magazinnak, a siker nyomán hamarosan több képes magazin, így az amerikai Time és a brit Illustrated London News számára dolgozhatott.
A kezdetben használt André Fridmann helyett ekkoriban vette fel a Robert Capa művésznevet, mert a gimnáziumban cápának becézték, de talán azért is, mert ez hasonlított a filmrendező Frank Capra nevére. Barátnőjével, Gerda Taróval azt terjesztették, hogy Capa gazdag amerikai fotós, és műveiket az ő munkáiként adták el. Capa és Taro 1936-ban, a polgárháború kitörése után Spanyolországba ment, ahol a nőt 1937 nyarán egy tank halálra gázolta.
Capa 1936. szeptember 5-én készítette a fotótörténet egyik leghíresebb képét, A milicista halálát, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor a fegyverét elejtő köztársasági katonát eltalálja a halálos lövedék. A fotó, amelynek valódiságát időről időre azóta is vitatják, azonnal világhírűvé tette készítőjét. Capát a világ legnagyobb háborús fotósának nevezték, ő pedig hatalmas kockázatokat vállalva gyarapította saját legendáját, hitvallása így szólt:
Ha a kép nem elég jó, nem voltál elég közel.
1938-ban a japán–kínai háborúból tudósított, a második világháború alatt az amerikai Life magazin haditudósítójaként járta be az észak-afrikai és az olaszországi hadszínteret, fotózott a lebombázott Londonban, gépével ott volt Párizs felszabadulásánál és Berlin elesténél. Részt vett 1944. június 6-án a normandiai partraszállásban, méghozzá a leghevesebb harcokat hozó Omaha Beach partszakaszon, még halálhírét is jelentették a hírügynökségek. A nap folyamán négy tekercset fotózott el, de a filmet előhívás közben tönkretették, a 106-ból így mindössze 11 szemcsés, ikonikussá vált képe (a Káprázatos tizenegy) maradt használható.
Ma sem tudni, Capa szándékosan „mozdította be” gépét, vagy a laborhiba a felelős az elmosódott fotókért, a világ számára mindenesetre ezek jelentették és jelentik a D-napot, Steven Spielberget is ezek ihlették a Ryan közlegény megmentése című film rendezésekor. Capa fotóin a háború által okozott szenvedéseket nem véres jelenetekkel, hanem tekintetek és pillantások megörökítésével érzékeltette, az emberek, a katonák hétköznapjait emelte ki.
Capa, a haditudósító és Capa, a bohém
A háború után megkapta az amerikai állampolgárságot.
1947-ben a francia Henri Cartier-Bressonnal, a lengyel–amerikai David Seymourral és az angol George Rodgerrel megalapította a Magnum fotóügynökséget, amely a szabadúszó–független fényképészek első közös nemzetközi szerve lett.
Ha a cég pénzzavarba került, Capa kiment a lóversenyre, ahol nemcsak jó tippeket kapott, de szerencséje is volt, így oldotta meg a likviditási gondokat. A Magnum égisze alatt művészbarátairól, a hétköznapi életről készített sorozatai is megjelentek. 1948-ban hazajött Magyarországra, de letelepedni nem akart, s riportot készített egykori hazájáról.
A rendkívül sármos Capa bohém, kártyás, jó ivócimbora, a pezsgő és a szép nők barátja, igazi világpolgár volt, akinek még kedvenc szállodája sem volt. A legenda szerint a felszabadított Párizsba a francia csapatokat megelőzve, spanyol tankon érkezett és első útja a Ritz szállóba vezetett, ahol a legjobb pezsgőt és szobát kapta.
Barátai között tudhatta egyebek között Ernest Hemingwayt és Pablo Picassót, szenvedélyes titkos viszony fűzte a színésznő Ingrid Bergmanhoz.
1947-ben John Steinbeckkel a Szovjetunióban járt és hetven fotót készített a vasfüggönyön túl, tudósított az 1948-as izraeli államalapításról és az azt követő háborúról, majd az első indokínai háborúról is. Itt érte a halál: 1954. május 25-én a Vörös folyó deltájában, Thai Binhben a legjobb beállítást keresve aknára lépett. Sírja a New York állambeli Amawalk Hill temetőben található.
Capa öt háborúban fotózott, de azt mondta, szeretné, ha névjegyén ez állna:
Robert Capa, munka nélküli haditudósító.
Öccse, Cornell Capa (Friedmann Kornél) szintén fotós volt, akinek felesége, Edith Schwartz Capa jelentősen hozzájárult a Capa-anyag rendezéséhez és a New York-i Nemzetközi Fényképészeti Központ (International Center of Photography) 1974-es létrehozásához.
Robert Capa itthon
Robert Capa hagyatékából 2008-ban több mint ezerdarabos gyűjteményt vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum.
Születésének centenáriumán, 2013-ban nyílt meg Budapesten a róla elnevezett kortárs fotográfiai központ, amely 2014-ben Capa nevét viselő nagydíjat alapított. Ugyancsak 2013-ban Eduardo Rossoff mexikói rendező filmet forgatott a legendás fotósról, idehaza érmét és bélyeget bocsátottak ki tiszteletére és felavatták emléktábláját egykori V. kerületi, Városház utcai lakóhelyének falán. A Capa-központban idén júniustól tekinthető meg Robert Capa, a tudósító címmel a munkásságának szentelt első állandó életműkiállítás.
Borítókép: Capa halálát egy akna okozta (Fotó: Esztergályos Anna)
