A magyar néplélek és a magyar nyelv végtelenül bölcs: igaz az a mondás, hogy minden rosszban van valami jó. A művészetnek kifejezetten jót tesz, ha tiltanak valamit, míg abban a világban, ahol mindent lehet, el lehet mondani, hogy a művészet meghalt – többek között így érvelt a beszélgetés során álláspontja mellett Pozsonyi Ádám.
A vitában számos érv és ellenérv elhangzott arról, valóban tudott-e valamit „profitálni” a magyarság a bolsevik típusú kádári diktatúra éveiből, a berlini fal korszakából.
A vitát kezdeményező Udvardy Zoltán író, újságíró és dokumentumfilm-rendező mellett, aki „opponensként” az ellenvéleményt képviselte, a konzervatív szellemű írókör tagjai közül részt vett Gál Vilmos író, muzeológus, Domonkos László író, újságíró, televíziós szerkesztő, a már idézett Pozsonyi Ádám, aki írói és közírói munkássága mellett zenészként és képzőművészként is közismert, Bene Zoltán és Gáspár Ferenc (mindketten József Attila-díjas írók). A vitát Toót-Holló Tamás, a Mediaworks kulturális divíziója, a Kultúrnemzet vezetője, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője moderálta.
Megütötte a fülemet az a rendszerváltáskor elterjedt kifejezés, amely „átkos”-nak nevezte a Kádár-rezsim korszakát – fejtette ki Udvardy Zoltán, aki jelezte: túlzottan könnyednek, elviccelődőnek érzi ezt a terminust, olyasminek, mint amikor operettszerű, könnyed hangvételű filmbohózatokat rendeznek az 1950-es évek borzalmairól. Udvardy vitamegnyitó hozzászólásában Czakó Gábor „77 magyar rémmese” című művét idézte, fölvetve a kérdést: a távozó rezsimmel annak hiánya betölti-e azt az űrt, amit a jelenléte okozott. Az író többek között egy bibliai példát is felhozott az átokra és az árulásra Mózes könyvéből, a zsidók népének szánt, Garizim és Ebál hegyén elhangzott átkokat és áldásokat idézve.
A korlátok, tiltások azt is kijelölték, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni;
csak a bátrak és az őrültek mertek fejjel nekimenni a falnak – fejtette ki Pozsonyi Ádám. Szerinte a berlini fal „elzárt minket a szabadságtól, ugyanakkor a szabadosságtól is, s nem engedte be azt a mocskot, ami Európában már évtizedek óta ott van. Nem azért, mert a kommunisták rendesek voltak: nekik az volt a dolguk, hogy minket eltapossanak. De a történelemben sosincs olyan, hogy „végleg”, egyes dolgoknak később mutatkozik meg a jelentősége”.
Illyés Gyula azt mondta a magyar népre, hogy „jó alkatú” – idézte Domonkos László, aki szerint a néhány éve, az eltűnés szélén álló, a „román tengerben” a 24. óráját élő csángóság soraiban élők elképesztő emberi értékekkel rendelkeznek. Ugyanez a jelenség Székelyföldön is felfedezhető – sorolta Domonkos azokat a bennünk is rejlő képességeket, amelyek segíthetnek egy újabb túlélést.