Amióta létezik kapitalizmus és filmkultúra, a mozikban is vissza-visszatérő téma a fehérgalléros bűnözés. Ezek a filmek rendszerint a rendszer tökéletlenségeit állítják pellengérre, miközben az emberi természet sötét oldalában is mélyen megmártóznak. Népszerűségük ezért is töretlen a filmvásznon: a bűn mindig hálás témája a filmes alkotóknak, és rendszerint nem is kell sokáig kutakodni az ihletforrások után. Ez történt a Az évszázad csalása című sorozat esetében is, ami egy óriási sajtóvisszhangot kiváltó esetet dolgoz fel 12 részben. A francia sorozat már elérhető a Direct Now alkalmazásában, illetve a Direct One csatornán, ennek apropóján pedig összeszedtünk öt olyan filmet, amelyek középpontjában valamilyen gazdasági, pénzügyi visszaélés áll.
Tőzsdecápák (1987)
A tőzsde a pénzügyi csalások talán legkedveltebb terepe, így nem is csoda, hogy listánk nagy része a Wall Street miliőjében játszódik.
Oliver Stone filmje a műfaj koronázatlan királya, klasszikus bukástörténet, amiben az amerikai álom csalásokkal és hazugságokkal kikövezett illúziója törik szilánkosra.
Bud Fox (Charlie Sheen) fiatal, nagyratörő, de naiv tőzsdeügynök, aki a nagy pénzek hajszolása közben kénytelen ráébredni, hogy hamis bálványként rajongott mentora, Gordon Gekko (Michael Douglas) lehetne a képes illusztráció a korrupció szócikkelyénél. A 2008-as gazdasági világválság után folytatás is készült a filmhez (Tőzsdecápák: A pénz nem alszik), ám az nem tudott felnőni a nagy elődhöz.
A Wall Street farkasa (2013)
Listánk talán legismertebb darabja, köszönhetően Leonardo DiCaprio megingathatatlan sztár státusának és a rendező Martin Scorsese személyének. A Tőzsdecápákhoz hasonlóan ezúttal is egy amerikai álmot célzó bukástörténettel van dolgunk, ám Jordan Belfort (DiCaprio) története azon túl, hogy megtörtént eseményeken nyugszik, olyan extrém érzékletességgel ábrázolja a dekadenciát és élvhajhász életvitelt, hogy az sokszor már inkább a vígjátékok irányába tolja a filmet. Pedig ami itt történik, az végtelenül komoly.
Scorsese nem ítélkezik, csak ábrázol, ám a sorok közül mégis kiszűrődik a keserű valóság: a Belfort-féle gazemberek luxusbörtönben bűnhődnek, és néha ismét meggazdagodnak a saját történeteikből, miközben az áldozataikat senki sem kárpótolja.
Bennfentesek (2010)
Charles Ferguson Oscar-díjas dokumentumfilmje sokkoló egyszerűséggel világít rá, hogy a 2008-as gazdasági világválság főkolomposai szánalomra méltó, jellemgyenge, kapzsi és hazug emberek,
de mindezt úgy teszi, hogy az alanyok legtöbbször saját magukat leplezik le az esetlen válaszaikkal.
A film rendkívül rossz képet fest a bankárokról, de a legsúlyosabb tanulsága mégis az, hogy miután több millió ember vesztette el az állását, otthonát, a Wall Street felelőtlensége miatt, ezek az emberek büntetlenül tevékenykedtek tovább, és még csak börtönbe sem került senki.
A nagy dobás (2015)
Ugyancsak a 2008-as válságot dolgozza fel, ám jóval komikusabb formában a magának Will Ferell-vígjátékokkal hírnevet szerző, az utóbbi években azonban már inkább Amerika dühös lelkiismereteként (lásd: Az alelnök, Ne nézz fel!) működő Adam McKay sokszereplős filmje, amiben
Margot Robbie pezsgőfürdő közben magyarázza el, miért omlott össze a lakáspiac a hamisan felértékelt kölcsönöknek köszönhetően.
A dolog abszurditását mutatja, hogy a filmben megjelenő sztárok (Christian Bale, Ryan Gosling, Steve Carell, Brad Pitt) olyan valós személyeket játszanak, aki előre látták az elkerülhetetlen katasztrófát, de mikor jelezni próbálták, láthatatlan falakba ütköztek. Így végül legtöbbjüknek csak a meggazdagodás jutott, amiért a bankok ellen fogadtak.
Krízispont (2011)
A pénzügyi világválsággal és annak utóhatásaival is rengeteg további film foglalkozik még a mai napig, ám az akkor még elsőfilmes, és a a Krízisponttal rögtön egy Oscar-jelölést bezsebelő
J. C. Chandor filmje különleges kivételnek számít ezek között azzal, hogy a pénzintézetek vezetőinek szemszögéből mutatja be az eseményeket.
A történet szerint egy kockázatelemző (Zachary Quinto) pillanatokkal a válság kirobbanása előtt jelzi a feletteseinek (Paul Bettany, Kevin Spacey, és Jeremy Irons), hogy hamarosan összeomolhat az ingatlanpiac, a befektetési bank csúcsemberei pedig válságstábot hívnak össze az éjszaka közepén, ahol el kell dönteniük, milyen áron menthetik, ami még menthető. A Krízispont rideg egyszerűséggel mutat rá, hogy a multinacionális vállalatok világában nincs emberség, miközben a benne működő fogaskerekek mégiscsak emberek.
A Direct One-on debütáló Az évszázad csalása listánk filmjeihez hasonlóan ugyancsak a pénzügy területén játszódik, de nem a tőzsde, hanem az adó- és áfacsalások világában, ami a valóságban inkább unalmasnak szokott hangozni, ám a filmvásznon annál izgalmasabban elevenedik meg. Kritikánkat a pilot epizódról itt lehet elolvasni:
