A hírt Lánszki Regő építészeti államtitkár jelentette be Fertődön, az Esterházy-kastélyban rendezett IV. Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencián. Míg tavaly a zene- és kertművészet kapcsolata, ezúttal a víz kérdésköre került fókuszba. A nemzetközi konferencia megnyitóján Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára kifejtette:
Az építészetet, a táj alakítását komplexen kezeljük. Nagyon fontos, hogy bármit építünk, az illeszkedjen a környezetébe léptékében, anyagában, szellemiségében. Természet és épített környezet, épület és kert összhangja, harmóniája teremt olyan környezetet, amely életminőségünk javításának kulcsa lehet. Ebbe a komplexitásba emeltük méltó helyére a tájépítészetet is
– szögezte le Lánszki Regő.

Oláh Zsanett, a társszervező házigazda Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében emlékeztetett: Esterházy Fényes Miklós összművészeti műremeket hozott létre Fertődön, amely innovációi révén összemérhető volt a bécsi császári udvaréval, s amely Európa-szerte reprezentálta a magyar kultúra nemzetközi beágyazottságát, a honi kreativitást, alkotói képességet.
„A mi feladatunk és küldetésünk most az, hogy ezt a hagyatékot olyan színvonalra emeljük, amely vetekszik bármely mai francia, osztrák vagy angol parkkal, vagy épített örökséggel, hogy méltón képviseljük Esterházy Fényes Miklós szellemiségét világszerte”
– hangsúlyozta Oláh Zsanett.
Herczeg Ágnes, a konferenciát szervező Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) elnöke felidézte, a szervezet megalakulásával a tájépítész szakma megfelelő rangra emelésével a szakma több évtizedes adósságát kívánják rendezni. Működésük két éve alatt többek között jelentős előrelépés történt a hazai zöldinfrastruktúra-beruházásokkal kapcsolatos gyakorlatok és szabályozási környezet megreformálása, valamint az állami, egyházi és magántulajdonban, illetve kezelésben lévő történeti kertek jelenlegi állapotának és fenntarthatósági stratégiájának kialakítása terén.