„Alain Fabien, Anouchka és Anthony, valamint (kutyája) Loubo nagy fájdalommal tudatják apjuk eltávozását. Békésen hunyt el Douchyban található otthonában három gyermeke és családja körében. […] Családja arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben magánszféráját a gyász e rendkívül fájdalmas pillanatában” – áll a család nyilatkozatában.
Gyermekei hónapok óta heves vitákat folytattak apjuk kezelését illetően, akinek egészsége több szélütést követően rohamos romlásnak indult. 2024-ben egy francia bíróság gyámság alá helyezte a színészlegenda megfelelő orvosi ellátása érdekében, amit később kiterjesztettek a pénzügyeire is.
Alain Delon a Párizshoz közeli Sceaux városkában született 1935-ben. Filmes pályája az 1950-es évek végén kezdődött, a filmvásznon 1957-ben egy krimiben debütált, s azonnal népes női rajongótáborra tett szert. Az 1960-as években készült filmjeivel vált ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie.
Édesanyja, Edith Arnold egy gyógyszertárban dolgozott, édesapja, Fabien Delon egy mozi tulajdonosa volt. Ám a szülők házassága 1940-ben felbomlott, és Alain nevelőszülőkhöz került a Franciaország északi részén fekvő Fresnes-be. Tizenegy éves koráig itt élt, de kapcsolatban maradt a szüleivel is. Édesanyja új házasságot kötött egy mészárossal. Delon nehezen kezelhető kamasz lett, állítólag tucatnál is több iskolában megfordult rossz magaviselete miatt. Apja végül St. Nicholas d’Ignybe küldte, egy szigorú jezsuita internátusba. Ez sem bizonyult jó megoldásnak, ezért innen a nevelőszülők vették ismét magukhoz. Újabb internátusok következtek: az utolsóból Alain megszökött. Ekkor mostohaapjához került, és a férfi mészárszékén kellett dolgoznia. A munka cseppet sem volt ínyére, ezért jelentkezett a haditengerészethez, ötéves szerződést írt alá. A szolgálati idő alatt többször áthelyezték, végül a szerződés lejárta előtt leszerelték.
Leszerelése után 1956-ban Párizsba ment.
Így indult Alain Delon filmes karrierje
Vonzó külseje miatt hamar barátokra és pártfogókra lelt, és megismerkedett Jean-Claude Brialy színésszel. Az ő javaslatára elutaztak a cannes-i fesztiválra, ahol Delonra felfigyelt a befolyásos hollywoodi producer, David O. Selznick tehetségkutatója.
Alainnek hétéves hollywoodi szerződést ajánlottak. Újabb barátja, Yves Allégret filmrendező azonban lebeszélte a szerződés elfogadásáról, mondván, hogy Delonnak előbb odahaza kell karriert csinálnia. Ha ez sikerül, Hollywood újra jelentkezni fog, ráadásul előnyösebb ajánlattal, mint a mostani. Alain megfogadta a tanácsot.
Allégret az Amikor a nő zavarba jön (1957) című filmjében kínált kisebb szerepet Delon számára. Ezt követte a Légy szép és tartsd a szád! (1958), amelyben későbbi jó barátja és riválisa, Jean-Paul Belmondo is szerepelt. E művekben Delon – előnyös megjelenésén túl – nem nyújtott olyan teljesítményt, amelyből későbbi fényes karrierjére lehetne következtetni. Nem kivétel ez alól harmadik filmje, a Christine (1958) sem. Az opusz Arthur Schnitzler egyik drámája nyomán készült.
Delon partnernője az osztrák Romy Schneider volt. A befutott színésznő és a kezdő színész egymásba szerettek, eljegyezték egymást, ám viharos kapcsolatukból sosem lett házasság.
Delon 1959-ben két filmet (Gyenge asszonyok, Az iskolások útja) is forgatott Michel Boisrond rendezővel, melyekben már figyelemre méltó alakítást nyújtott.
Alain Delon munkakapcsolata nem indult túl jól egyik kedvenc mesterével, René Clément rendezővel. Clément a Ragyogó napfény (1960) című filmjéhez szerződtette őt, amely Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című regényéből készült. Dickie szerepét szánta Alainnek, míg Tom Ripley-t Jacques Charrier-vel kívánta eljátszani. Delon visszaadta a szerepet, de hajlandó volt magyarázatot adni a meghökkent rendezőnek. Clément ennek hatására úgy döntött, hogy változtat elképzelésein, és Ripley szerepét bízza Alainre. Az írónő tökéletesen elégedett volt a rendező választásával, és úgy találta, hogy a francia színész ideális megformálója kedvenc gyilkosának. Clément kora erkölcsi felfogásának engedményt téve megváltoztatta a regény eredeti befejezését, és a film végén a bűnös lelepleződik. Ennek ellenére a pszichologizáló bűnügyi alkotás – melyben a Tom és Dickie közötti látens homoszexuális vonzalomnak is jelentősége van – nagy sikert aratott, nem utolsósorban Delon karizmatikus szerepformálásának köszönhetően. Ez a krimi tette nemzetközi sztárrá. A hálás mester további három filmjében (Boldog élet, Macskák, Párizs ég?) foglalkoztatta az ifjú sztárt, aki a szakma számos fogását elleste tőle.
A bűnügyi film és a kalandfilm volt a műfaja
Pályafutása alatt mintegy száz filmet forgatott, köztük klasszikussá vált alkotásokat, mint a Luchino Visconti rendezte Rocco és fivérei, A párduc (alakításáért Golden Globe-díjra jelölték), Michelangelo Antonioni Napfogyatkozása és legkedvesebb filmje, a Klein úr. Igazi műfaja a bűnügyi film (Zsaru, A zsaru szava, Ne ébreszd fel az alvó zsarut!) és a kalandfilm (A fekete tulipán, Kalandorok, Zorro) volt. A szamuráj című filmjében teremtette meg a komor, hideg, hátborzongatóan nyugodt gyilkos figuráját.
Rendezőként is bemutatkozott 1981-ben az Egy zsaru bőréért, majd két évvel később A kíméletlen című filmekkel. César-díjjal (az Oscar-díj francia megfelelőjével) jutalmazták 1984-ben A mi történetünk című moziban nyújtott alakításáért, ugyanabban az évben Jeremy Irons és Ornella Muti partnere volt a Swann szerelme című filmben. Szerepelt Jean-Luc Godard Új hullám című alkotásában 1989-ben, a kilencvenes évek elején pedig sajátos öniróniával játszotta el az öregedő nőcsábászt a Casanova visszatér című filmben.
Bár Amerikában többször is próbálkozott, Hollywoodot nem sikerült meghódítania.
Bejelentette 1999-ben, hogy nem forgat többé, de fogadalmát nem tartotta be. Az őszülő hajú szívtipró a tévéfilmek mellett krimikben és 2008-ban az Asterix az olimpián című alkotásban szerepelt, utóbbiban Julius Caesart formálta meg. Bár 2018-ban tervbe vették, végül nem valósult meg a La maison vide című filmje, amelyben Juliette Binoche lett volna partnere. Delon akkor úgy nyilatkozott, hogy egy utolsó filmre még szívesen vállalkozna.
A színpadtól sem távolodott el, Anouchka lányával az Egy közönséges nap című színdarabbal bejárta Franciaországot.
Nem csak színészként ért el sikereket: a hatvanas években Dalidával közösen előadott Paroles című számuk világsláger lett, később Shirley Bassey-vel is együtt dolgozott (Thought I'd Ring You).
Pályafutását botrányok kísérték
Ült engedély nélküli fegyvertartásért, vádolták maffiakapcsolatokkal, a hatvanas évek végén testőre titokzatos halála sötét hátterű politikai bűnügy középpontjába állította. Magánélete miatt is sokszor került a lapok címoldalára. Romy Schneiderrel folytatott románca közben született fia a modell-énekesnő Nicótól, majd 1964-ben elvette Anthony nevű fiának anyját, Nathalie Delont, akitől aztán Mireille Darc kedvéért vált el. Svájcban telepedett le holland manöken feleségével 1987-ben (1999-ben svájci állampolgárságot is kapott), akitől két gyermeke született, ez a kapcsolata 2001-ben ért véget.
Művészete elismeréseként 1990-ben megkapta a Becsületrendet, 1995-ben életművéért a Berlinale Arany Medve díját, s több nemzetközi filmfesztivál életműdíjával tüntették ki. Cannes-ban 2019-ben tiszteletbeli Arany Pálmával ismerték el hat évtizedes filmes munkásságát.
A népszerű francia filmsztárnak az utóbbi évtizedben több egészségi problémája volt: szívritmuszavar, majd arcidegproblémák és visszatérő fejfájás miatt műtötték meg, 2019-ben pedig egy kisebb szélütésen esett át.
