Az Alain Delon filmjeit bemutató toplistán szerepel maffiafilm, minimalista thriller, olasz neorealista dráma, gengszterfilm – ebből is látszik, hogy az ikonikus színész számos zsánerben bizonyította tehetségét, s vált így az európai filmművészet egyik legfontosabb színészévé.
Rocco és fivérei (1960)
A Rocco és fivérei (Rocco e i suoi fratelli) című filmet a világhírű olasz rendező Luchino Visconti készítette Giovanni Testori A Ghisolfa híd című regénye alapján. Visconti olyan nagyszerű filmeket jegyez, mint a Megszállottság (Ossessione, 1943), Szépek szépe (Bellissima, 1951), Fehér éjszakák (Le notti bianche, 1957), A párduc (Il Gattopardo, 1963), A Göncöl nyájas csillagai (Vaghe stelle dell’Orsa, 1965), Közöny (Lo straniero, 1967), vagy éppen az Elátkozottak (La caduta degli dei, 1969). A Rocco és fivérei címe egy nagyon érdekes, de kevéssé ismert kombinációból alakult ki, a József és testvérei Thomas Mann-regény címe és Rocco Scotellaro költő nevéből, akinek versei a déli parasztok életének körülményeiről szólnak, és akinek Visconti nagy hódolója volt. Az öt testvért narráció mutatja be a kéz ujjaival megnevezve őket, Rocco a középső ujjat szimbolizálja.
A Rocco és fivérei számos díjat besöpört világszerte a velencei nemzetközi filmfesztivál fődíjától egészen a Golden Globe-ig.
Napfogyatkozás (1962)
A Napfogyatkozás (L’Eclisee) Michelangelo Antonioni trilógiájának – A kaland (1959), illetve Az éjszaka (1960) után – utolsó része. A film elnyerte a zsűri különdíját az 1962-es cannes-i filmfesztiválon, és jelölték az Arany Pálmára.
Martin Scorsese a trilógia legmerészebb filmjeként, egyúttal a rendező egyik legelismertebb alkotásaként jellemezte.
A történet szerint Vittoria többéves együttélést követően elhagyja élettársát, Riccardót. A nő meg van győződve arról, hogy kiüresedett kapcsolatuknak nincs jövője, ezért döntése véglegesnek tűnik. A megfásult, csalódott nő egy nap meglátogatja édesanyját, aki minden idejét a tőzsdén tölti és itt próbálja gyarapítani szerény vagyonát. A lány megismerkedik a jóképű, energikus és magabiztos brókerrel, Pieróval és azonnal megtetszenek egymásnak. A két teljesen különböző személyiségű fiatal többször is randevúzik, ám érzéseik nem bizonyulnak tartósnak. Egy nap mindketten próba elé állítják a kapcsolatukat, amikor napfogyatkozás idején találkoznak.
A párduc (1963)
A párduc (Il gattopardo) Luchino Visconti rendező 1963-ban bemutatott nagyszabású filmje, az olasz filmművészet egyik látványos mesterműve, melyet a három herceg filmjének neveztek, hiszen az alapjául szolgáló regény írója, a főhős és maga a rendező is herceg volt.
A film nagydíjat nyert a cannes-i fesztiválon, ahol Burt Lancaster pórázon vezetett párduccal jelent meg.
A pompa minden tekintetben a filmhez tartozott, illett hozzá, nem ártott meg neki.
A történet szerint a garibalidisták partra szállásának híre megszakítja Salina hercegének és családjának templomi áhítatát. Don Fabrizio fiatal és kellőképpen cinikus unokaöccse elhatározza, hogy önkéntesként bevonul Garibaldi seregébe, és hírt hoz az események alakulásáról. Az élet látszólag továbbra is nyaralások, bálok, összejövetelek megszokott rendjében zajlik. De Don Fabrizio már tudja, az arisztokrácia helyét Szicíliában is egy új, realistább és pénzéhesebb réteg veszi át. Visconti hatalmas tablója egy hirtelen felizzó szenvedély tükrében mutatja meg ezt a hatalmas átalakulást.
A szamuráj (1967)
A szamuráj (Le Samouraï) egy zseniálisan megkomponált minimalista thriller, melyet Jean-Pierre Melville készített, aki számos filmben tette le a névjegyét, rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt. Olyan filmekhez adta a nevét, mint Vásott kölykök (Les enfants terribles, 1950), Az áruló (Le doulos, 1962), a Második nekifutás (Le Deuxieme souffle, 1966), az Árnyékhadsereg (L’ armée des ombres, 1969), vagy éppen A szamurájhoz hasonlóan, szintén Alain Delonnal készült A vörös kör (Le cercle rouge, 1970) és a Zsaru (Un flic, 1972). Azt azonban kevesen tudják róla, hogy szerepelt több filmben is, így például a Filmkép-sorozatunkban korábban tárgyalt 1960-as Godard-klasszikusban, a Kifulladásig-ban is.
A szamuráj műfaját tekintve krimi, mégis inkább egy minimalista eszközökkel megkomponál művészfilm.
Valamennyi művészeti ág vonatkozásában a minimalizmus jellemzője, hogy az alkotók a lehető legkevesebb eszköz és anyaghasználattal igyekeznek műalkotásaikat létrehozni. A formák és a színek letisztultak, egyszerűek, innen ered a stílusirányzat neve is.
A történet szerint Jeff Costellót könnyű megismerni acélosan hideg tekintetéről. Ellentmondásos személyiség, akinek egy rendkívüli tulajdonsága van: páratlanul gyorsak a reflexei. Mielőtt elindul az éjszakai mulatóba, gondosan alibit szerez magának. A bárban nem találkozik senkivel. Háromszor húzza meg a ravaszt és a férfi holtan esik össze. Ám távozás közben Jeff beleütközik a zongoristanőbe, akinek feltűnik a rohanó férfi. Jeffet a rendőrség letartóztatja, de később bizonyíték hiányában kénytelen elengedni. Gondjait szaporítja, hogy megbízója úgy dönt, nem fizet, sőt inkább végez vele. A terv végül nem sikerül, így Jeff még egyszer visszamegy a mulatóba. Tudni szeretné, ki akarta eltenni láb alól a tulajt. Újabb munkát ajánlanak neki, és érzi, szorul körülötte a hurok. Besétál a csapdába: visszamegy a mulatóba…
A szicíliaiak klánja (1969)
A szicíliaiak klánja (Le Clan des Siciliens) egy kultikus francia–olasz koprodukcióban készült maffiafilm, amelyet Henri Verneuil örmény származású francia forgatókönyvíró-rendező készített. Nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint Az ötlábú birka (The Five-Legged Sheep, 1954), mely filmért forgatókönyvírói Oscar-díjra jelölték, a Majom a télben (A Monkey in Winter, 1962), a legjobb idegen nyelvű alkotás Golden Globe-díját elnyerő Alvilági melódia (Mélodie en sous-sol, 1963), a Százezer dollár a napon (Greed in the Sun, 1964), az I, mint Ikarusz (I as in Icarus, 1979) vagy éppen az Ezer milliárd dollár (A Thousand Billion Dollars, 1982).
A fogatókönyv Auguste Le Breton 1967-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült.
Verneuil a három nyelven – francia, olasz, angol – zajló történetét gyakorlatilag kétszer forgatta le: állítólag minden jelenetet franciául és – az amerikai piacra gondolva – angolul is eljátszottak.
Ami nem jött be, Amerikában nem tarolt a film – írja a Port.hu a filmről készült cikkében. Ugyanis Amerikában csak Delon számított igazi sztárnak.
A történet egy nagyszabású ékszerrablásról szól, melyet szervezett bűnözők csoportja hajt végre. Közben erkölcsi konfliktus alakul ki az ifjú francia bűnöző és a szicíliai maffiacsalád főnöke között. A forrófejű, kőkemény bűnöző, Roger Sartet (Alain Delon) megszökik egy rabszállítóból, és a Vittorio Manalese (Jean Gabin) vezette szicíliai maffiacsalád szolgálatába áll. Miközben egy hatalmas rablást készítenek elő, Sartet nyomába ered egy hozzá hasonlóan kemény zsaru, Le Goff felügyelő (Lino Ventura). A szicíliaiak klánja egy régi vágású gengszterfilm, szenzációs alakításokkal, elég, ha a három főszereplőt, Gabin-t, Delont és Venturát említjük. Érdekessége a filmnek, hogy igazán a nagy öreg, Jean Gabin a főszereplő, és Delon egy negatív figura, egy mindenre elszánt bűnöző. A végig izgalmas mozi egy nagyszerű, jól megkomponált befejezéssel zárul.
A medence (1969)
A medence (La Piscine) volt Romy Schneider és Alain Delon első közös filmje a szakításuk óta, így a sajtó élénk figyelme mellett készült az alkotás. Ez Alain Delon első közös munkája Jacques Deray rendezővel. A film nagy szakmai és közönségsiker volt, ezért Delon mint producer hosszú távra szerződtette Deray-t. Következő közös filmjük a Borsalino (1970) volt, ahol a másik nagy francia ikon, Jean-Paul Belmondo volt a másik főszereplő Delon mellett, szintén kasszasikernek bizonyult. Későbbi munkáik már kevésbé lelkes fogadtatásban részesültek, bár a Zsarutörténetnek (1975) ismét kedvező volt a visszhangja – olvasható a Wikipédia szócikkében.
A történet szerint Jean-Paul (Alain Delon) már több mint két éve együtt él Marianne-nal (Romy Schneider). Egy forró nyári napon feltűnik Harry (Maurice Ronet), régi barátjuk 18 éves lányával, Penelopéval (Jane Birkin). Marianna rögtön meghívja őket vendégségbe. Harryt korábban gyengéd szálak fűzték a ház asszonyához, így örömmel veszi a meghívást. A rövid együttlét alkalmával a két férfi között hamarosan gyilkos versengés kezdődik az asszony kegyeiért – olvasható a film adatlapján. Természetesen A medence sokkal több ennél. Fordulatos, izgalmas thriller.
A féltékenység és a szerelmi háromszög, mint vezetőszál már önmagában el tud vinni egy mozit, főként, ha olyan színészek jelenítik meg, mint Alain Delon és Romy Schneider.
Izzik a levegő a szereplők között, de a párbeszédek nem az erősségei a filmnek; a képi világ és az alakítások kárpótolnak minket ezért a hiátusért.
Borsalino (1970)
A Borsalino egy az 1930-as években, Marseille-ben játszódó nagyszerű bűnügyi történet, egy gengszterfilm. Francois Capella (Jean-Paul Belmondo) és Roch Siffredi (Alain Delon) két kisstílű, pitiáner bűnöző, akiket a véletlen, illetve közös barátnőjük, Lola (Catherine Rouvel) hoz össze egymással. A kezdeti súrlódás után nagyon jó barátok lesznek, és leleményességüknek, furfangjuknak köszönhetően egyre feljebb lépnek az alvilági ranglétrán, elismert, keresett gengszterek lesznek. De nem elégszenek meg azzal, amit elértek, még többet, még nagyobb szeletet akarnak abból a bizonyos tortából. Elintézik a vetélytársaikat, de végül óhatatlanul utoléri őket is a végzet, amely végül Capella halálát okozza.
A történet nem túl bonyolult, de a szereplők nagyszerű játéka és a film hangulata beszippantja a nézőt. A Delon és Belmondo párosa által alakított két gengszter valós személyeket takar, a marseille-i alvilág korabeli két császára, Paul Carbone és Francois Spirito ihlette a figurákat.
A kasszáknál robbant a Borsalino, hatalmas sikert hozott a két zseni, Delon és Belmondo közös szerepeltetése.
A filmnek készült 1974-ben egy folytatása Borsalino és társai (Borsalino & Co. / Borsalino et companie) címmel, de a már Belmondo nélkül készült rész közel sem hozott annyit a konyhára.
A vörös kör (1970)
A vörös kör (Le cercle rouge) egy 1970-ben bemutatott francia–olasz bűnügyi film, Jean-Pierre Melville rendezésében, Bourvil, Alain Delon, Gian Maria Volonté és Yves Montand főszereplésével. Érdekessége, hogy a főleg vígjátéki szerepeiről nevezetes Bourvil itt egy tapasztalt és kérlelhetetlen rendőr-főfelügyelőt alakít. Ez volt Bourvil utolsó előtti filmje halála előtt, és az egyetlen, ahol „André Bourvil” néven szerepel a színlapon.
A filmben egyébként feltűnik Mireille Darc is – aki a forgatás idején Alain Delon élettársa volt – mint Santi klubjában virágot kínáló hölgy, aki piros rózsát ad az orgazdára várakozó Corey-nak, azaz Delonnak.
A történet szerint Corey-t ötéves börtönbüntetése letöltése után szabadlábra helyezik. A férfinak van néhány elintézetlen ügye a volt bandájával. Vogel, a brutális gyilkos megszökik az őt börtönbe szállító vonatról. Amikor a két bűnöző találkozik egymással, az alkalom ideálisnak tűnik, hogy közösen kiterveljenek valamit. A célpont egy ékszerbolt. Mattei felügyelő azonban állandóan a nyomukban van.
Egy zsaru bőréért (1981)
Az Egy zsaru bőréért (Pour la peau d’un flic) egy 1981-ban bemutatott francia bűnügyi akciófilm, Alain Delon, Anne Parillaud és Michel Auclair filmszeplésével.
Ez volt Alain Delon első saját filmrendezése.
A cselekmény a drogkereskedelem és a korrupt rendőrök közötti szövevényes összefonódásokról szól.
A történet szerint Choucas, a magándetektívként dolgozó, egykori rendőrfelügyelő látszólag ártalmatlan megbízást kap: egy idős hölgy felkéri, kutassa fel eltűnt unokahúgát. Amikor a vak kislány után nyomozva szembesül volt kollégái – mai nagyhatalmú rendőrök – bűntetteivel, menekülne a kínos feladat elől, de már nincs visszaút. Fel kell göngyölítenie a nagyszabású bűntényt, hiszen az életéről és a becsületéről van szó...
Alain Delon szellemes, profi munkájának eredetisége abban rejlik, hogy már-már parodizálja kedvenc műfaját, a gengsztertörténetet, és önmagát mint színészemlékművet.
A kíméletlen (1983)
A kíméletlen (Le battant) egy vérbeli, hamisítatlan francia krimi, amelyet szintén Alain Delon rendezett. A bűnügyi akciófilm Francois Périer, Pierre Mondy és Anne Parillaud főszereplésével, André Caroff azonos című bűnügyi regénye alapján készült.
A történet szerint Jacques Darnay (Alain Delon) tíz évet töltött börtönben, mert kirabolt egy ékszerészt, aki tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Arra a kérdésre, hogy volt-e bűntársa, és mi lett az elrabolt gyémántok sorsa, a pontos választ senki sem tudja. Kiszabadulása után többen a nyomába erednek. A rendőrség azt reméli, hogy a volt rab elvezeti majd őket a hiányzó gyémántokhoz. Olyan veszélyes bűnözők is készülnek a fogadására, akik korábban a barátai voltak. Nem számíthat senkire, csak magára és a nőkre. Régi barátnője befogadja, de sajnos nem tud a kapcsolatuk újból elkezdődni, mert lelövik. Ezután egy fordulatos macska-egér játék kezdődik. Darnay megismerkedik Nathalie-val (Anne Parillaud), akivel együtt élik túl a menekülést, illetve a bűnözők támadási kísérleteit.
Remekül fotózott mozi, a régi Párizs megkapó hangulatát idézi fel előttünk, nagyszerűek az utcai felvételek. A rendkívül szellemes párbeszédek sokat emelnek a film értékén.
Izgalmas régi vágású krimi, a végén egy nagyszerűen felépített csattanóval.
