Az öt legjobb Belmondo-film – Kifulladásig

Egy korszakalkotó film, amely egy csapásra ismertté tette Bébelt.

Forrás: Mafab.hu

A Jean-Paul Belmondo filmjeit bemutató sorozatunkban elérkeztünk az ezüstérmes mozihoz. A múlt héten tárgyalt, bronzérmes Egy asszony meg a lánya című alkotás után ezúttal is egy fekete-fehér művészfilmet mutatunk be.

Sokáig gondolkodtam, hogy a most kiválasztott film kerüljön ebbe a pozícióba, vagy pedig egy másik, szintén Jan-Luc Godard-alkotás, a Bolond Pierrot (1965). Végül az 1960-as Kifulladásig mellett döntöttem, mert ez a film hozta meg az áttörést, az igazi ismertséget Jean-Paul Belmondo számára.

2. Kifulladásig (À bout de souffle)

Az alkotás az európai filmművészet egyik legkiemelkedőbb darabja, a francia új hullám egyik kezdő alkotása. Truffaut Négyszáz csapása (Les quatre cents coups, 1959) nyitotta meg az utat az új irányzat előtt, utána jött a Kifulladásig, majd ezt követően sorra érkeztek a merész, bátor hangú követők, Ingmar Bergmantól, Frederico Fellinin, Michaelangelo Antonionin és Andrzej Wajdán át egészen John Cassavetesig. Az új irányzat a régi, konzervatív elődök ellen lázadt, egy új, modern, az addigi hagyományos mozinál sokkal realisztikusabb ábrázolásmódot valósított meg. Azon lehet vitatkozni, hogy ez az irányzat jó vagy rossz, de azt mindenképpen ki kell jelentenünk, hogy korszakalkotó változást hozott a filmművészetben. Végigsöpört a változás szele számos művészeti ágon, míg végül a 68-as diáklázadások leverése utáni kiegyezést követően folyamatosan hanyatlásnak indult. 

A Kifulladásig Jean-Luc Godard rendezése, a forgatókönyvet pedig François Truffaut-val együtt készítették. Számos szakmai újdonság fellelhető a kultikus moziban, a gyors vágásokon át egészen a szokatlan narrációig, amikor a szereplő maga szól a nézőhöz, úgymond kibeszél a jelenetből. 

A film egy végtelenül egyszerű történetet dolgoz fel. A kisstílű autótolvaj Michel (Jean-Paul Belmondo) és egy amerikai diáklány, Patricia (Jean Seberg) kapcsolatát mutatja be. 

A Kifulladásig egyik jellegzetes plakátja - Forrás: Mafab.hu

Michel megöl egy rendőrjárőrt, ezért menekül, bujkálni kényszerül, ebben segít neki a lány, akibe szerelmes lesz. Patricia azonban nem biztos az érzelmeiben, számára a karrier sokkal fontosabb, mint egy kötöttségekkel teli kapcsolat. Tanul, mellette gyakornok egy újságnál. Patricia testesíti meg a modernitást, az új hullámot, hiszen önállósodni akar, karriert szeretne, fiúsra vágatja a haját, keményen beszólogat a férfiaknak. Az emancipált nő megtestesítője, aki szabadságra, függetlenségre, biztos megélhetésre vágyik, de keresi a szerelmet is a maga módján. 

Mindent egyszerre szeretne és mint tudjuk, ez lehetetlen, gyakorlatilag ez a liberalizmus egyik legnagyobb hazugsága. Patriciát egyébként nagyszerűen alakítja a fiatalon elhunyt amerikai színésznő, Jean Seberg. A szemében végig benne ég a szabadság iránti vágy és a világ felfedezésének naiv, de ugyanakkor mégis határozott és tudatos igénye.

Michel pedig annak ellenére, hogy bűnöző, maga a megtestesült szabadság. Állandóan mozgásban van, hol Nizzában, hol pedig Párizsban tűnik fel, mindenkit ismer, remekül használja a kor fiatalos szlengjét, könnyed, laza, igazi csibész, de a gyilkosság elkövetésével átlép egy bizonyos horizontot, megpecsételve ezzel a sorsát, hiszen ez a gaztett már nem piti kis lopás, komoly bűn. 

Belmondo ezzel a filmmel vált nemzetközileg is ismert színésszé. Nem véletlenül. Annyira könnyedén, mondhatni pimaszul játssza el Michel szerepét, mintha rá írták volna a karaktert.

Bébel színészi játékának a titka a belülről fakadó, megkapó és magával ragadó őszinteség, amivel valamennyi szerepét emlékezetessé teszi. 

A Kifulladásig valódi igazodási pont. Mind a mai napig számos filmben utalnak, hivatkoznak rá, használják a jeleneteit példaként. Legutóbb Woody Allen filmjében, a Rifkin fesztiváljában szerepel utalásként, ahol az amerikai rendező megidézi, mintegy hommage-ként a legnagyobb európai alkotásokat.

Csejk Miklós korábban a Magyar Nemzetben a következőket írta a filmről:  
„(…) Godard ezzel a filmmel a formanyelvet is megújította: úgy vágja meg a jeleneteket, hogy a néző úgy érzi, ugrál az időben. Mintha csak fél perceket vágna ki egy-egy jelenetből, szinte érthetetlen is, miért, de az biztos, hogy a néző zaklatott lesz a látványtól, ideges, mintha ő is, a film is, az élet is sietne valahová. Mintha a modern kor arról szólna, hogy rohanni, ugrálni kell az időben, mert már semmire nincs elegendő idő, még arra sincsen, hogy az emberek megismerjék egymást. (…)” 

Rendkívül jó meglátás. 

Ezért van az az érzése az embernek, még a film többszöri megnézése után is, hogy valami nem stimmel a filmmel, valami nem oké, nincs rendben vele. Engem kimondottan felzaklat, amikor csak megnézem pont azért, mert úgy érzi a néző, hogy Michel halála nem hoz megváltást. 

Sőt, amikor a film zárójelentében a kamera közelit mutat Patricia szenvtelen arcáról, pont az az érzése az embernek, hogy most, ha lehet, minden eddiginél rosszabb következik. 

De talán Lars von Trier mondta valahol, hogy egy film akkor jó, akkor ér el hatást, ha olyan érzése van az embernek miután megnézte a moziban, mintha egy pimasz kis kavics ment volna a cipőjébe, ami nem hagyja nyugodni a hazafelé úton, vagy akár tovább is. A Kifulladásig mind a mai napig nem hagy nyugodni, kérdéseket vet fel és gerjeszt, Belmondo pedig szenzációs, ezért a toplistánkon megérdemelt a második helye.

Idővonal: A Kifulladásig című filmet 1960-ban mutatták be, abban az évben, amikor az Egyesült Államok, a Nemzetközi Valutaalap és több európai ország nemzeti bankja pénzügyi segítséget ígért a jugoszláv kereskedelmi és valutareformhoz,  Dwight D. Eisenhower amerikai elnök felhatalmazta a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), hogy készítse elő Castro rendszerének megdöntését, bevezetésre került az az SI-mértékegységrendszer, megtörtént az első francia kísérleti atomrobbantás; a Szahara területén, így négyre nő az ismert atomfegyverrel rendelkező országok száma (a Szovjetunió, Nagy-Britannia és USA után),  Kuba és Magyarország között diplomáciai kapcsolat létesül, a csehszlovák nemzetgyűlés elfogadja a „szocialista” alkotmányt, s az ország hivatalos elnevezése Csehszlovák Szocialista Köztársaságra változik, Wrocławban központi ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy az ország nyugati és északi területei 15 éve szabadultak fel a német megszállás alól, 18 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada által aláírt OEEC-egyezményt felváltja az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) létrehozó egyezmény, és megalakult a világ egyik leghíresebb zenekara, a Beatles együttes. (Wikipédia)

A jövő hét pénteken kiderül, melyik Belmondo-film ért fel a képzeletbeli dobogónk legfelső fokára.

Borítókép: Michel (Jean-Paul Belmondo) és a csodaszép amerikai diáklány, Patricia (Jean Seberg) a film egyik jelenetében (Fotó: Mafab.hu)