– Azért vagyok boldogtalan, mert nem vagyok szabad. Vagy azért nem vagyok szabad, mert boldogtalan vagyok – mondja Jean Seberg a fiatal emancipált lány, Patricia szerepében, amikor a néző már látott annyit Jean-Luc Godard 1960-as Kifulladásig című filmjéből, hogy pontosan tudja, egy szabad lánnyal áll szemben. Jean Seberg, amikor először megpillantja a néző, lapos talpú cipőben van (nem magas sarkúban), hosszú nadrágban (nem szoknyában), New York Herald Tribune feliratú pólóban (nem ingben), a haja pedig nagyon, de tényleg nagyon rövid (nem hosszú). Jean-Luc Godard filmje, amelyet egyébként barátja, Francois Truffaut, a hasonlóan sikeressé vált francia filmrendező írt, mind tartalmában, mind formanyelvében újat hozott. Látszólag egy gengszterré váló fiatalemberről, Michelről szól (Jean-Paul Belmondo pofátlanul szertelen, már-már túlságosan könnyed fiatalos alakításában, aki egyébként ezzel a filmmel szerzett hírnevet), aki egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a számára mindinkább pokollá váló világban. Társadalmon kívüli hős ő, egészen pontosan antihős, aki a szabadság illúzióját kergeti, de mivel minden keretet, erkölcsi és világi törvényt lebontott maga körül, így értelmezhetetlenné, viszonyíthatatlanná, súlytalanná vált a szabadság fogalma. Mi, nézők pedig éppen hogy nem egy szabad férfit, hanem egy igazán megkötött kezű, rendőrök elől bujkáló, lassan már a saját árnyékától is menekülő embert látunk. Aki egy kicsit sem szabad.

Fotó: Örökmozgó
Ez a film viszont sokkal inkább szól Patriciáról, mint Michelről. Látszólag Belmondo a főszereplő, de valójában Jean Seberg.
Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmjével ugyanis megszületik a modern, emancipált nő a mozivásznon, akinek az a fő célja, hogy szabad legyen, bár azt, hogy mit ért szabadságon, nem igazán tudja definiálni. Mindenesetre egy fiatal New York-i nőt látunk Párizsban, aki szabadon tanulhat, ha akar (éppen a Sorbonne egyetemre kíván beiratkozni), tanulását szülei finanszírozzák, de közben zsebpénzét újságárusítással keresi meg, egy újságnál gyakornokoskodik is, és ha úgy tartja kedve, akkor lefekszik egy fiúval. Ilyet nem nagyon lehetett a Kifulladásig előtt látni a mozivásznon. A lányok nem öltözködtek fiúsan, nem csókolóztak, nem feküdtek le fiúkkal csak úgy, szórakozásból, szerelem nélkül, és nem a tanulás vagy a munka körül forgott az életük. Ez a lány tehát egyértelműen úgy tűnik mind a korabeli, mind a mai nézőnek, hogy döntéseiben szabad. És kicsit sem egyenrangú a fiúval, mert éppen hogy felette áll.