Az öt legjobb Belmondo-film – Egy asszony meg a lánya

Az isteni Sophia Loren Belmondo oldalán ért fel karrierje csúcsára.

Forrás: Mafab.hu

Elérkeztünk a Belmondo filmjeit bemutató sorozatunk harmadik darabjához, ami egyben a toplistánkon a bronzérmet jelenti. A Kellemes húsvéti ünnepeket! és a Borsalino után ezúttal egy kicsit visszautazva az időben komolyabb vizekre evezünk.

Az 1960 években Belmondo számos olasz filmet forgatott. Játszott 1963-ban Gina Lollobrididával az Őrült tengerben vagy Claudia Cardinaléval az 1962-es Cartouche-ban. De a legjelentősebb film ebből az időszakból mégis az 1960-as Vittorio De Sica által rendezett, Egy asszony meg a lánya (La ciociara) című alkotás, amely mind a főszereplő Sophia Lorennek, mind pedig magának a filmnek is meghozta az Oscar-díjat.

3. Egy asszony meg a lánya (1960)

A film egy igazi fekete-fehér klasszikus. Egy keserű, ám összességében mégis felemelő háborús eposz. A második világháború vége felé játszódó történet két főhőse Cesira (Sophia Loren) a gyönyörű özvegyasszony és 13 éves lánya, Rosetta (Eleonora Brown), akik a heves bombázások miatt elhagyják Rómát, és vidéken, az asszony szülőfalujában telepednek le, hogy itt biztonságban várják meg a háború végét. Itt aztán szembesülnek azzal a mérhetetlen szegénységgel, amit a mindent felemésztő háború okozott. De Rómához képest egy viszonylagos biztonságban élhetnek itt, hiszen csak elvétve zavarta meg az életüket egy-egy vészjelző sziréna hangja. Itt aztán megismerkednek a Belmondo által alakított, javíthatatlan idealista, de nagyon jó szándékú Michele-lel, akit hamar megkedvelnek. 

A szörnyű erőszak után, Cesira és Rosetta. Megrázó poszter. Fotó: Mafab.hu

Michele beleszeret Cesirába, de közben az asszony lánya is gyengéd érzelmeket kezd táplálni a fiatal fiú iránt. Ennek a kialakulóban lévő szerelmi háromszögnek vet véget, hogy Michele-t elviszik a már menekülő németek magukkal a hegyekbe, hogy mutassa nekik az utat. Közben, sikerül a partraszállás és a szövetséges erők megjelennek az olasz területeken, Cesira pedig elindul a lányával gyalog Rómába. Az út közben azonban marokkói katonák megtámadják őket, és mind a kettőjüket megerőszakolják. A szörnyűség miatt az anya és lánya közötti erős, megbonthatatlan kapcsolat összeomolni látszik. Ekkor érkezik a hír, hogy Michele-t megölték a németek. Ez a tragédia azonban újból összehozza a kőkemény, határozott anyát, Cesirát a teljesen összetört és hitevesztett lányával, Rosettával. 

A film Alberto Moravia regényéből készült. A forgatókönyvet az olasz neorealizmus jeles alakja, Cesare Zavattini jegyzi, aki De Sicával együtt maradandót alkotott. Az operatőr pedig az a Pogány Gábor volt, aki többek közt az 1968-as Jó estét, Mrs. Campbell!-t és a nagy sikerű 1972-es Pink Floyd: Live at Pompeiit is fényképezte.

Felkavaró, megdöbbentően realisztikus alkotás. A film legkeményebb jelenete még csak nem is a két nő könyörtelen megerőszakolása. Sokkal inkább a poros, gyakorlatilag teljesen kiürült faluban, az ütött-kopott házak között járkáló tébolyult fiatal nő jelenete, aki zokogva kínálja a meztelen melléből a tejet, hiszen az ő gyermeke meghalt, nincs már rá szüksége. Ez valami egészen elképesztő, szívszorító pillanata az alkotásnak. 

Az arcokról készült közeli képek, a háborús felvételek és a jellegzetes olasz temperamentum kézzelfogható közelségbe hozza számunkra a szenvedést és a megpróbáltatásokat, amelyeket át kell élnie a szereplőknek. A film nem ítélkezik abból a szempontból, hogy a nácik vagy a szövetségesek a jók vagy rosszak. A mozi nagy erénye, hogy nem lesz belőle propagandafilm, magát a háborút ítéli el, hiszen az erőszak, az értelmetlen pusztítás és a halál mindenkinek egyformán fáj. 

Sophia Loren káprázatosan tündököl ebben a filmben, nem véletlen, hogy ez az alkotás tette őt világhírű színésznővé. Az ekkor mindössze 27 éves Belmondo nagyszerű stílusérzékkel, elegánsan és könnyeden hozza az idealista, szentimentális, de ugyanakkor meg nem értett lázadó fiatal értelmiségit. Nagyszerűen és végtelenül nagyvonalúan engedi át Lorennek a vásznat a közös jeleneteikben. Igaz, az isteni Sophia mellett, valljuk be, nem sok színésznek osztanak lapot, mert egész egyszerűen betölti a vásznat, elviszi a show-t mindenki elől. De ez a tulajdonság a legnagyobbak sajátja, mint ahogy Belmondo intelligens játéka is.

Érdekes, hogy eredetileg Sophia Lorenre a lány szerepét osztották, és Anna Magnani alakította volna az anyát, ő azonban Lorent javasolta maga helyett. 1988-ban ez a film sem kerülhette el az újbóli megfilmesítést. Ezúttal Dino Risi rendezésében, ugyancsak Lorennel a főszerepben, de meg sem közelítette az eredeti Oscar-díjas alkotás sikerét. Valójában ez a film Sophia Loren jutalomjátéka, de egyrészt filmtörténeti szempontból megkerülhetetlen alkotás, másrészt pedig Belmondo fontos Oscar-díjas filmje, így a toplistánkon elért bronzérme megkérdőjelezhetetlen.

Idővonal: Az Egy asszony meg a lánya című filmet 1960-ban mutatták be, abban az évben, amikor a szovjetek lelőttek egy U–2-es típusú amerikai kémrepülőgépet a Szovjetunió fölött. A hidegháború részeként nemzetközi politikai és médiabotrány kerekedett az esetből. Belga Kongó elnyerte függetlenségét Belgiumtól, és Kongó-Kinshasa néven önálló állammá vált, az amerikai kormány rendeletileg betiltotta a kőolaj exportját Kubába, s egyidejűleg a Kubából érkező importot is, tenger alatti telefonkábelt építettek ki Lengyelország és Dánia között, Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió közös jegyzékben tiltakozott a nyugatnémet militarizmus ellen, felszólítva minden nemzetet és államot arra, hogy ne engedélyezzék, hogy a Bundeswehrt nukleáris fegyverekkel lássák el, Mauritánia deklarálta függetlenségét Franciaországtól, és Ciprus is függetlenné vált Nagy-Britanniától. (Wikipédia)

Tartsanak velünk filmes időutazásunk következő állomására is! Izgalmas lesz, hiszen a jövő héten már a Belmondo filmjeit bemutató sorozatunk ezüstérmeséhez érünk.

Borítókép:  A gyönyörű özvegyasszony, Cesira (Sophia Loren) és a javíthatatlan idealista Michele (Jean-Paul Belmondo) együtt a film egyik ikonikus jelenetében (Forrás: Mafab.hu)