Mi, a családja, mély fájdalommal tudatjuk, hogy az ember és művész, David Lynch elhunyt. Szeretnénk, ha ezekben az időkben tiszteletben tartanák a magánéletünket. Nagy űr tátong a világban most, hogy már nincs velünk. De ahogy ő mondaná: »Tartsd a szemed a fánkon, ne a lyukon.«” Gyönyörű napunk van, aranyló napsütéssel és kék éggel
– jelentette be a családja a kétszeres César-díjas amerikai filmrendező, filmproducer és vizuális művész halálhírét.
Lynchnél 2024-ben diagnosztizáltak tüdőtágulást, miután egy életen át dohányzott.
David Lynch olyan filmek háromszoros Oscar-jelölt rendezője, mint a Radírfej, Az elefántember, a Kék bársony, a Mulholland Drive és a Twin Peaks-sorozat.
Ő az egyik legnagyobb hatású amerikai szerzői művészfilmes, aki saját stílust, esztétikát, hangulatot teremtett,
neve melléknévvé vált: 2018-ban a „lynches” szó – a „tarantinós” és a „kubricki” oldalán – bekerült az Oxford angol szótárba azzal a definícióval, hogy „szürreális, rejtélyes és horrorisztikus elemek hétköznapi környezetben”.
1946. január 20-án született, eredetileg festőnek készült.
Első filmjeit, a Radírfejet és Az elefántembert fekete-fehérben készítette, de a későbbi jellegzetes lynch-i jegyek, a szürrealitáshoz, a titkokhoz, a bizarr témákhoz való vonzalma már ezekben megmutatkozott.
A Radírfej egy csapásra kultuszfilmmé vált, kedvező szakmai fogadtatása után a rendezőt felkérték Az elefántember elkészítésére, amely 8 Oscar-jelölést kapott. 1984-ben mutatták be a Frank Herbert írásaiból készült Dűne című sci-fijét Kyle MacLachlannel és Stinggel a főszerepben. 1986-ban került a mozikba a Laura Dern, Isabella Rossellini és Kyle MacLachlan közreműködésével készült Kék bársony, amelyért Lynchet újra Oscarra jelölték. A Kék bársonnyal követte a Radírfejjel elkezdett vonulatot: a szex és az erőszak furcsa viszonya, az elfojtások világa, tudatos és a tudattalan kapcsolata, a látszatok és a perverziók összefonódása, a groteszk, gyakran démonikus karakterek, a szövevényes szálakon futó cselekmény, a nyugtalanító végkifejlet a rendező majd minden filmjének sajátja.
1990-ben készült el a Veszett a világ, amely a lynch-i hagyományokkal ellentétben happy enddel zárul, és Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát.
Az 1990-es években Lynch újabb vállalkozásba kezdett: Mark Frosttal együtt útjára indította televíziós sorozatát, a Twin Peakset. Lynch a popkultúra ikonja lett, képe megjelent a Time címlapján, a kérdés, hogy ki ölte meg Laura Palmert, az egész világot foglalkoztatta. A két évadot megért sorozat három Golden Globe-díjat kapott, Angelo Badalamenti által komponált kísérőzenéje is hatalmas siker lett. Lynch 1992-ben filmet is forgatott Twin Peaks: Tűz, jöjj velem címmel, amely tőle az előzményeket boncolgatta. Negyedszázaddal később pedig, a producerekkel folytatott huzakodások után elkészítette a sorozat harmadik évadát is, a 18 epizódból álló, 2017-ben bemutatott Twin Peaks: Visszatérést. A Lost Highway – Útvesztőben című filmben a megszokott utat folytatta, majd az Igaz történettel az egyszerűbb történetvezetéshez tért vissza.
2001-ben került a mozikba Mulholland Drive című erotikus thrillere.
A rendezőt 2006-ban a velencei filmfesztiválon életműdíjjal tüntették ki, és itt mutatták be versenyen kívül háromórás Inland Empire című alkotását, amelyben a tőle megszokott sötét, látomásokkal, erotikával és rémálmokkal zsúfolt világba viszi a nézőt. Lynch 2019-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amiért egyedülálló filmes látomásának követése közben félelem nélkül lépte át a határokat.
Lynch a filmes karrier és a művészi alkotás mellett zenei albumokat is készített. Eddig három lemez került ki a kezei alól: a BlueBOB 2001-ben, tíz évvel később a Crazy Clown Time és 2013-ban a The Big Dream, 2024-ben pedig a negyedik, Cellophane Memories című album. A lemezen Lynch Chrystabell-lel, azaz Chrysta Bell Zucht amerikai énekesnővel dolgozott együtt, aki a Twin Peaks 2017-es 3. évadjában Tammy Preston ügynököt alakította.
A festőként és fotósként is ismert David Lynch fényképeit 2019-ben Budapesten, a Műcsarnokban nyílt kiállításon is láthatta a közönség.
