„Mint észlelhették már a Látkép sorozatban megjelent tanulmányaimban, a régi magyar képeslapok bemutatása és vizsgálata sem engedi meg azt a »luxust«, hogy lemondjak bármelyik távoli, magyarok által már nem lakott településről, vagy hogy csak azért ne számoljak egy magyar királyságbeli félreeső faluval, mert ott korábban sem lakott magyar. Ezek a helységek is a magyar Szent Koronához tartoztak” – kezdi nemzetpolitikai töltetű írását Balázs D. Attila. Az MCC Magyar Összetartozás Intézeténél megjelent tanulmányból kiviláglik, hogy Selmecbánya bányászati szempontból olyasfajta fogalomnak számít, mint Erdélyben Verespatak, Zalatna vagy Abrudbánya. Olyan hely, amely több magyar utazót érdemelne szoros magyar kapcsolódásai miatt minden évszakban.
Nekünk, erdélyieknek e felvidéki bányavárosok mindig olyan meseszerűnek, egyúttal olyan távolinak tűntek, hiszen nem egy, hanem két határsáv is elválasztott bennünket. S ha csak e Csehszlovákiához került települések szóba kerültek odahaza, vagy a szüleink kezébe akadt róluk egy-egy képeslap, érezhetően mindig megállt a lélegzet, és méltóságteljesebben lett kiejtve az a szó is, hogy Selmecbánya
– mutat rá a nagyváradi származású szerző.
Kevesen tudják, de Selmec városa négyszáz önkéntes bányászt állított fegyverbe, és kétszázezer forinttal segítette az 1848-as szabadságharcot. Sőt az is megsüvegelendő, hogy még 1848 szeptemberében, Jellasics betörésének hírére Buda védelmének sáncmunkáit is ötszáz selmeci bányász végezte. Azok, akik minden évben nemesfémércek tonnáit hozták a felszínre.
A felvidéki településsel kapcsolatos további érdekességeket is olvashatnak az MCC tanulmányában, amelyet a Magyarösszetartozás.hu-n olvashatnak el.
