Nem volt még vetítés, amelyet ekkora érdeklődés kísért volna a szegedi Cinema Cityben – írja a Délmagyar.hu. A Hunyadi-sorozat záróepizódja a mozikba csábította a rajongókat.

Három nappal a televíziós premier előtt moziban nézhették meg a Hunyadi-sorozat rajongói a záró epizódot. Szerda este nyolc órától Szegeden egyszerre két teremben vetítették a nándorfehérvári csatát feldolgozó részt, melyre több mint háromszázan váltottak jegyet. A premier előtt kígyózó sor állt a mozi előtt.
A lap arról faggatta a sorban állókat, hogy miért akarták moziban megnézni az utolsó részt és miért kedvelik ennyire ezt a sorozatot.
Egy kicsit én is színházi, filmes szemmel nézem ezt a sorozatot, és nagyon tetszik – mondta Cservölgyi Zsófi. – A díszlet, a jelmezek és a színészek is mind nagyon jók. Ez egy olyan produkció, amire büszkék lehetünk és akár Magyarország ékkövévé is válhat
– jelentette ki a fiatal nő.
Én az elejétől követem ezt a sorozatot, de szombaton, a záró epizód vetítésének idején éppen nem leszek otthon. Azért jöttem el a moziba, hogy ne maradjak le róla. De egyébként is biztos, hogy így nagyobb élmény lesz
– mondta Köllő Sándor, aki elárulta: sok új információt is megtudott a sorozatból, mivel minden ténynek igyekszik utánanézni. Például, hogy Szegeden kötöttek meg egy békét.
Csikós Zoltán történelemtanárként értékelte a sorozatot. Mint mondta, nyilván helyén kell kezelni a sztorit:
A fő vezérvonal rendben van, de azért az írók próbálták színesíteni a sztorit, kicsit populárisabbá téve ezt a történetet
– fogalmazott. Ő például a csatajelenetre volt szélesvásznú változatban kíváncsi, ezért váltott jegyet a mozis premierre.
Azt mondják, az összes részt moziban kellett volna megnézni. Nagyívű, lehengerlő produkció, nagyon várjuk a befejező részt
– mondta Tóth Emília, aki két barátnőjével érkezett Békéscsabáról a vetítésre. A középkorú nők arra a kérdésre, ki a kedvenc szereplőjük, gondolkodás nélkül rávágták: természetesen Kádár L. Gellért.
Az egész ország területén vetítették a mozik a Hunyadi-sorozat utolsó részét
A Hunyadi-sorozat záróepizódját premier előtt vetítették a szolnoki TISZApART Moziban is – írja a Szoljon.hu. A közönség nemcsak a film monumentális fináléját élhette át, hanem betekinthetett a látványvilág születésének kulisszatitkaiba is. A vetítés előtt rendhagyó közönségtalálkozón Vörös Márton látványtervező beszélt a sorozat műhelytitkairól.