Idén nyáron is a Gyulai Várszínházra figyel a színházi világ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ismét összművészeti fesztivál helyszínévé alakul Gyula az új évadban. Augusztus közepéig a Gyulai Várszínház többek között négy és fél saját bemutatóval, erdélyi héttel, a világirodalmi klasszikusok fesztiváljával, valamint egy különleges zentai hétvégével várja a közönséget. Elek Tibor igazgató szerint az idei program egyszerre épít a hagyományokra és kínál új színházi élményeket, miközben az egész magyar nyelvterületről fogad alkotókat a fesztiválon.

2026. 07. 02. 17:30
A program egyszerre épít a hagyományokra és kínál új színházi élményeket Forrás: Gyulai Várszínház
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július közepén ismét megrendezik a két hagyományos zenei fesztivált is. A Vár bluesfesztiválon a Takáts Tamás Blues Band, Szebeni Dani zenekara, valamint Kiss Barna és a Crew lép fel, míg a Halmos Béla népzenei és világzenei fesztivál elsősorban vajdasági népzenekarokat lát vendégül. 

Elek Tibor kiemelte, hogy a Gyulai Várszínház egyik legfontosabb küldetése a határon túli magyar színházakkal kialakított kapcsolatok erősítése. Ezt az idei évad minden eddiginél hangsúlyosabban tükrözi. Nemcsak az erdélyi hét és a több koprodukció szolgálja ezt a célt, hanem az is, hogy idén külön zentai hétvégét szerveznek. Ennek részeként a Zentai Kamaraszínház társulata a Nálunk felé… című koncerttel, valamint a Sok hűhó semmiért és a Piaf-marché előadásokkal mutatkozik be a gyulai közönség előtt.

A Zentai Kamaraszínház előadása. Fotó: Gyulai Várszínház

A szervezők a családokra és a fiatalokra is kiemelt figyelmet fordítanak. A legkisebbeket a Keszekusza varázspálcája várja, míg a nagyobbakat és a középiskolásokat olyan előadások szólítják meg, mint A Pál utcai fiúk, A muzsika hangja, a Volt egyszer egy…, valamint a világirodalmi klasszikusok színpadi adaptációi. A zenés műfaj kedvelői pedig többek között A szép nyári nap, az Anconai szerelmesek, a Piaf-marché és Az öltöny előadásait is láthatják. A programkínálat alapján az idei évad is azt bizonyítja, hogy a Gyulai Várszínház nemcsak nyári játszóhely, hanem az egész magyar nyelvterület egyik legfontosabb kulturális találkozóhelye.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.