Tíz filmvetítés, köztük egy rendhagyó premier is szerepel az augusztus 1-jén nyíló Garten 2020 kortárs képzőművészeti bázis programjában Lovason, a Balaton északi partján.
A Garten képzőművészeti bázis a sikeres első év után nyitja meg újra kapuit augusztus 1. és 22. között kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, színházi és táncelőadásokkal, pódiumbeszélgetésekkel, valamint kertmozival – közölték a szervezők az MTI-vel.
A lovasi Nagy Gyula Galériában megrendezett központi kiállítás anyagát több mint 120 művész csaknem 300 alkotásából állította össze a két főszervező-kurátor, Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész. A több generációt, sokféle stílust és műfajt felvonultató tárlat átfogó képet kíván nyújtani a kortárs hazai képzőművészet palettájáról.
A galéria kertjében, a Garten 2020 kertmozijában lesz először látható Lichter Péter legújabb kísérleti filmje, a Barokk Femina, amely Nemes Z. Márió tavaly megjelent versfolyamának adaptációja. „Nincs eleje, közepe, vége, mert bárhol be lehet lépni és bárhol el is lehet hagyni a terét”: a húsz, háromperces epizódból álló film első tíz epizódját sorozat formájában mutatják be, a teljes szériát pedig mozifilmként, ebben a formában a Garten 2020 kertmozijában lesz látható először – közölték a szervezők.
A képzőművészeti vonatkozású filmes programban két életrajzi ihletésű játékfilm szerepel: Dieter Berner életrajzi filmdrámája, az Egon Schiele – A halál és a lányka a XX. század eleji Bécs egyik legizgalmasabb művésze, a fiatalon elhunyt Egon Schiele életét és művészetét veszi górcső alá.
Florian Henckel von Donnersmarcknak, A mások élete című Oscar-díjas film rendezőjének Oscar- és Golden Globe-jelölt legutóbbi filmje, a Mű szerző nélkül a művészi útkeresés, a meghasonlás, a siker visszásságait mutatja be, az egyik legnevesebb kortárs festő, Gerhard Richter életrajzának elemeiből építkezve.
Négy dokumentumfilm és egy válogatás is helyet kapott a programban: Sebastiao Salgado fotós életútját és munkásságát mutatja be Wim Wenders A Föld sója című Oscar-jelölt alkotása; Szabó Réka táncos-koreográfus filmjében, A létezés eufóriájában pedig a 94 éves Fahidi Éva Auschwitz-túlélő életének kulcspillanatai sűrűsödnek színházi jelenetekké.