A hangszerré alakított hang

A tuvai zenészek koncertje mindig minőségi; vasárnap is vastapsot kapott a Huun Huur Tu a Fonóban, ahol a közönség kétszer is visszahívta őket a színpadra. A zenészeken látszott, hogy valóban meghatódtak, pedig a torokénekesek már harminc éve járják a világot, és Amerikától Németországig mindenhol telt házas koncerteket tartanak. A koncert előtt Sayan Bapával, az együttes egyik alapító tagjával beszélgettünk.

Sayan Bapa szerint ha nem vágják ki teljesen a gyökereket, az emberek valamikor felébrednek Fotó: Havran Zoltán

– Rendszeresen visszajárnak Magyarországra.

– Az itteni közönség tisztel minket, valamelyest ismeri vagy átérzi a történelmünket is. Szeretünk itt játszani.

– Tisztázzunk valamit: népzenét vagy az abból ihletődő zenét játszanak?

– Mi kilencven százalékban hagyományos tuvai népzenét játszunk, dalaink tíz százalékát pedig Kaigal-ool Khovalyg vagy Radik Tyulyush – szintén a zenekar tagjai – szerezte, természetesen ezek is a hagyományos tuvai népzenén alapulnak.

– Miről szólnak a hagyományos dalaik?

– Emberi dolgokról szólnak. A család, a nő, a klán, a természet vagy a ló szeretetéről, az élet teljességéről. Arról, hogy elég erős vagy-e a szerelemhez vagy ahhoz, hogy családot alapíts.

– A tuvai népi kultúra hogyan maradt meg a szovjet időkben?

– Ugyanolyan nehezen, mint más helyeken, ahol kommunizmusban éltek az emberek vagy ahol kulturális forradalmat csináltak… Igazi terror volt. Rengeteg embert megöltek és módszeresen tönkretették a népi hangszerein­ket is. Szinte elölről kellett kezdenünk az egészet a kilencvenes években.

Sayan Bapa szerint, ha nem vágják ki teljesen a gyökereket, az emberek valamikor felébrednek
Fotó: Havran Zoltán

– Mit engedett meg a rendszer?

– A 80-as években az állami népi együttesben zenéltünk, ahol egyfajta folk-pop keveréket játszottunk. Akkor csak azt lehetett. Utána a volt zenésztársaimmal ismét találkoztunk és megpróbáltunk mélyebbre ásni, vagyis visszatérni a tuvai zene gyökereihez: folk és pop nélkül. Egy-két dalunkban magam is használok gitárt, mert egy hárfaszerű népi hangszerünk teljesen elveszett, ezt helyette használom. A hangszereinket is magunk készítjük, a testvérem és az egyik unokatestvérem hangszerkészítők, meg a fia­talabb nemzedékekből is sokan foglalkoznak ezzel.

– A tuvai fiatalok milyen zenét hallgatnak? Otthon is népszerűek?

– Ők kinyitják a telefonjukat és azt hallgatják, ami éppen szembejön velük. De a hagyományos zenét is szeretik, kedvelnek minket. Vannak olyan fiatal zenekarok, akik hagyományos zenét játszanak, de azt elektronikus zenével vagy szaxofonnal keverik.

– Angolul beszélgetünk egymással. Az egyre fokozódó globalizáció korában ön szerint megmarad a népi kultúra?

– Szerintem a tuvaiak a történelmükben talán mindenkinél jobban megtapasztalták a „globalizáció áldásos hatásait” (a mai Mongóliától északra fekvő, 300 ezres népességű Tuva a középkor óta Mongóliához, majd Kínához tartozott, 1914 után az Orosz Birodalom, utána a Szovjetunió része lett

– a szerk.) a szovjet időkben nagyjából felszámolták a nomád életmódunkat. De a gyökereink megmaradtak. A sámánokat is üldözték, és bár kevesebben vannak, valamiért most is megszületnek, vagy – és ezt nem csak ránk értem – megszületik egy tehetséges zenész, felébred egy egész nemzedék, amely visszatalál a hagyományokhoz és nem hagyja veszni azokat. Sokszor kivágják a törzset, de a gyökerekig nem jutnak el. Ha nem vágják ki teljesen a gyökereket, akkor valahol, valamikor az emberek így is-úgy is felébrednek.

– Műhelyfoglalkozást is tartanak a hagyományos torokéneklésről. Könnyű ezt megtanulni?

– Igazából nincs módszertana, mindenki a maga módján tanulja meg, ha van hozzá érzéke. Mi csak elmondjuk az alapokat. Olyanokat is ismerünk, akik YouTube-videóból tanulták meg, és vannak, akik a lemezünket hallgatva kezdték el utánozni, sikeresen. Vannak, akik könnyűszerrel elsajátítják, de vigyázni kell, mert a torokban nagyon érzékeny izmok találhatók és könnyen megsérülhetnek.

– Frank Zappa stúdiójában is jártak. Hogyan találta meg önöket?

– Beverly Hillsben, Los Angelesben 1993-ban voltunk nála. Az amerikai barátaink megmutatták neki egyik felvételünket, és annyira megtetszett neki a torokéneklés, hogy meghívott minket magához. A világ minden részéről, sok más zenésszel együtt voltunk ott és jammeltünk. Zappa nagyon tisztelte a torokéneklést, megértette, hogy miről szól.

– Miről szól? Sok extrém metál­énekes is önökhöz fordul ihletért, technikáért.

– Bizony sok metálos ismerősünk, barátunk van a világ minden részén, nagyjából sejtem is, hogy mi tetszik nekik benne. A férfierőről van szó. A torok­éneklés a férfierőt sugározza, mert az éneklés közben megtudod, hogy mire képes a tested, a hangod és ahhoz, hogy énekeld, mélyen alvó izmokat is fel kell ébresztened hozzá. A hangodat hangszerré kell alakítanod.