Mint Pilátus a krédóba
Ha belépünk Kertai Zalán házába, olyan, mintha visszautaznánk az időben. A szuronyrohamra induló magyar szabadságharcosokkal szemben a 907-es pozsonyi csata harci jelenetét látjuk, több száz festménye, rajza sorakozik a falakon, ami az életművének csak egy kis szelete, hisz harminc év alatt több ezer festményt készített. Ez nem véletlenül alakult így, mint mondja, fiatalkorában sietnie kellett, ezért megtanult gyorsan festeni, kissé tréfásan gyorsrealizmusnak nevezve a technikáját. Noha Amerikában, Oroszországban és Angliában mindmáig népszerű a történelmi festészet, elég, ha csak az amerikai Don Troianit említjük, itthon inkább kuriózum, semmint divat. De Kertai Zalánt a történelmi festészethez hosszabb út vezette, mint hinnénk.
– Úgy lettem történelmi festő, ahogy Pilátus bekerült a krédóba. Huszonévesen teljesen Nyugat-Európa- és Amerika-mániás voltam, de a barátaim által megismerkedtem a hagyományőrzők világával, átalakultam, és rájöttem, hogy az a legfontosabb, ami a miénk, abban tudunk jót alkotni. A nyugati divatos témák rossz másolásával, külföldi festők utánozgatásával nem jutunk sehová, és ezzel nem azt mondom, hogy nem tanultam sokat Tizianótól. Ha már történelemmel foglalkozunk, akkor a magyarság történelme a legjobb téma; a hunok csatái, a kalandozások, a tavaszi hadjárat számomra sokkal érdekesebb, mint a Csillagok háborúja, pedig ez utóbbinak is nagy rajongója vagyok.

Fotó: Havran Zoltán
De sokkal jobban értékelem a valós történelmi kalandot, mert a valóság a fantáziánál is regényesebb – mondja a festőművész. Pedig Kertai Zalán először a fantáziát kereste. Sci-fi témákat, mozicsillagokat festett, és mint mondta, „ma is le tudok rajzolni csukott szemmel egy alient”. A művész Debrecenben nőtt fel, majd a budapesti képzőművészeti főiskolára jelentkezett, ahová másodszorra felvették.
Akkoriban Molnár Sándor absztrakt festő osztályába került, ahol mindent kipróbált, amit az absztrakt művészet nyújthatott, de ezt hamar megunta, hisz „egy húszéves fiatalember nem biztos, hogy ilyen képeket akar festeni”. Akkor fordult a neobarokk és a hiperrealista ábrázolás felé, amikor átkerült Klimó Károlyhoz, pedig ő is absztrakt festő volt. A II. világháborúról készített egy fekete-fehér fotoreál-sorozatot, amelyet témája miatt Németországban is bemutattak, és ezt érdeklődve, értékelve szemlélték a németek. Mint mondta, akkor jött rá, hogy „ha az ember történelmi dolgokba kotnyeleskedik, fontos, hogy szóljon valakihez. Megfogott engem ez az egész, majdnem egy évig háborús képeket csináltam.”