Ceruzaelemek helyett a hálózati rendszer rabszolgái

Még a Mátrix című film is azt mondja: hagyd a csudába a virtuális világot, élj, szeress, érezz, érints!

Fotó: InterCom

Minden baj a Wachowski fivérek Mátrix (1999) című filmjével kezdődött éppen 21 évvel ezelőtt. A Mátrix – ha levesszük belőle azt a „kedves” gondolatot, hogy mindannyian ceruzaelemek vagyunk – arról szól, hogy egy olyan világban élünk, amelyben nem látják az emberek, hogy a világot irányító hatalmak (a filmben robotok) hogyan manipulálják őket. Ennek a filmnek a gondolati magva az, hogy vegyük végre észre, milyen kegyetlenül durván a képünkbe hazudnak egy olyan szép új világot, amely akkora totális diktatúra, hogy a fal adja a másikat.

Első körben, amikor a XX. században kialakult a fogyasztói társadalom, azt a hazugságot hitették el az emberekkel, hogy a tárgyak birtoklása boldoggá tesz. Azt mondták, hogy sok pénzre van szükség, amelyből aztán teljesen felesleges, de annál drágább dolgokat vehet az ember. Azt hazudták, hogy nem a lélek dolgai, nem a hit és az érzelmek viszik előrébb a világot, hanem a pénz.

Aztán a XX. század második felében már arra módosították a hazugságot, hogy a pénz se boldogít annyira, mint az információ, amelynek birtoklása vezet a hatalomhoz. Fel is lőtték nyomban az első szputnyikot, aztán még temérdek műholdat, hogy legyen internet, és a Mátrix című film elkészülte után öt évvel elinduljon az a közösségi média, amely aztán úgy gazdálkodik az információkkal és az emberiség adataival, ahogy még rémálmainkban se tudtuk elképzelni. Viszont mindenki boldogan készítette el a saját oldalát a virtuális világban, amelyben ha férfi, akkor ő a hős, ügyes, erős és bátor, ha pedig nő, akkor a világon a leggondosabb anya, a legjobb feleség és persze a legcukibb barátnő.

És most már senki nem néz föl a mobiljából, mert mindenki azt lesi, mit hazudik aznap a másik. A Mátrix című film erről a hazugságról szól. Ez a mátrix, ahogy a filmben mondják, egy „neurointeraktív szimuláció”, számítógéppel gyártott álomvilág vagy, aktua­lizálva, a közösségi médiák rabságában vergődő emberiség maga, amelynek többsége ötpercenként nézi meg, hogy nem kapott-e egy lájkot a bejegyzése, amely többségében arról szól, milyen jó is neki éppen ebben a pillanatban. Vagy mert nagyon jó helyen van, vagy mert finomat eszik épp, vagy mert vannak még barátai, vagy mert nemcsak szép, hanem nagyon okos is egyben.

Mindeközben ez a „szép és okos” társaság az információt, amely – most már tudjuk – még a pénznél is nagyobb hatalom, megszűrve kapja. Vagy bizonyos információkat sehogy. Viszont megkapta a boldog öntudatlan, együgyű életet, amelyben mindenki nagyon örül annak, hogy milyen szépet vacsorázott a másik. A Mátrix című film tehát óriásit tévedett.

Fotó: InterCom

Nem ceruzaelem lett az emberekből, hanem együgyű, átvert, szerencsétlen rabszolga. Ha azzal a nemzedékkel beszélget az ember, amely akkor született, amikor a Mátrix készült, akkor két fontos információ birtokába jut. Az egyik, hogy ez a nemzedék már több időt tölt a virtuális térben a „barátaival”, mint a valóságban, a másik, hogy a többség szinte képtelen olyan párkapcsolatot kialakítani, amely érzelmi alapokon nyugszik.

Épp ezért iszonyatosan fontos, hogy vegyük észre, mi történik a Mátrix végén. Egyrészt Trinity – ő ugye a szép lány – szerelmes, és ezt ki is mondja a filmben, mármint hogy ő szerelmes, és ezért csókolja a lelőtt és meghalt barátját, aki ettől fel is ébred. Abba most ne menjünk bele, hogy emancipált világunkban a Csipkerózsika meséje fordítva van, ma már nem a herceg csókol, de abba viszont nagyon is menjünk bele, hogy még a Mátrix című film is azt mondja: hagyd a csudába a virtuá­lis világot, élj, szeress, érezz, érints! Lehet, hogy egy szegényebb világban élnek a Mátrix szereplői, kását esznek közepesen átsült steak helyett, de ők valójában élnek, és nem veszik be azt a maszlagot, hogy hit nélkül is lehet élni. A film lázadói ugyanis mindannyian hisznek abban, hogy küldetésük van, és el fog jönni egy kiválasztott, aki megváltja az emberiséget.