A Kettős életek szereplői közül kiemelkedik Juliette Binoche és Guillaume Canet kettőse, nekik a forgatókönyv gyengeségei ellenére is sikerül élettel megtölteniük az általuk alakított figurákat.
És ez már önmagában nagy dolog, mert az a film legnagyobb hibája, hogy laposak a párbeszédek, így semmi tétje nincs a szereplők interakcióinak.
A filmben a rendező megidézi Bergman Úrvacsora című filmjét: Alain azt mondja, hogy a kiadó vezetése során tulajdonképp pont azt éli meg, amit Bergman filmjében a lelkész, amikor az üres templom előtt prédikál. Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy a Kettős életek kapcsán a néző pont fordított helyzetben érezheti magát: mintha ott ülne a templomban (vagy a nézőtéren), és hiába vár közel száznyolc percet, nem történik semmi érdemleges.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!