Több mint négy évtizede jelent meg az első Radnóti-kismonográfia Pomogáts Béla tollából, s vele nagyjából egy időben Baróti Dezső – a költő közeli barátja – szubjektívebb pályarajza, amelyet aztán Vilcsek Béla, Melczer Tibor, Zsuzsanna Ozsváth és Péter László kötete követett. A példás alaposságú és mind filológiai, mind irodalomelméleti hátterét tekintve kitűnő kritikai életrajzot pedig Ferencz Győző költő, műfordító, irodalomtörténész professzor készítette el Radnóti Miklós élete és költészete című, két kiadást is megért nagymonográfiájával. A zsidóüldözésnek áldozatul esett költő szerelme, múzsája, házastársa, majd özvegye, Gyarmati Fanni 1935 és 1946 közötti forrásértékű naplóját két vaskos kötetben publikálták Ferencz Győző és Nagy Zsejke gondozásában.
A prózaíróként, Kosztolányi-kutatóként és a XX. századi magyar irodalom jeles filológusaként is ismert Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, a szegedi egyetem pedagógusképző karának oktatója az elmúlt években Könyvvel üzenek néked című munkájában kiadta Radnóti dedikációit, Különben magyar költő vagyok címmel pedig levelezésének egy részét rendezte sajtó alá. Nemrégiben szerzői kiadásban megjelent kötetben tette közzé Radnóti-kutatásai újabb eredményeit. A korábbi kollekciójában szereplő 614 dedikáció mellé ebben a munkájában 88 (plusz egy kétes hitelességű) könyvbejegyzést gyűjtött össze, valamint közzétett négy Radnóti-levelet és egy Gyarmati Fanni által írtat.

A dedikációk fölkutatása és publikálása egyrészt az adott könyv történetét és tulajdonosi körét mutatja be, másrészt mind a dedikáció címzettje, mind a kötet szerzője irodalomszociológiai és személyes kapcsolati hálóját dokumentálja. A dedikációkutatás viszonylag új ága hazánkban az irodalomtörténeti és filológiai kutatásoknak, s ennek egyik jelentős alakja Bíró-Balogh. Radnóti Miklós újabb dedikációi és levelei című tavaly megjelent adattárából kiderül, hogy a szocialista esztétának, rendezőnek, színháztörténésznek, a költő egykori egyetemi hallgatótársának s a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjának, Hont Ferencnek mint „drága jó” barátjának, „kézszorítással” írt dedikációt. Atyai jó barátjának és egyik mesterének, a piarista pap költőnek és irodalomtörténész professzornak, Sík Sándornak mindig „fiúi szeretettel és tisztelettel” bejegyzéssel ajánlotta köteteit, míg a későbbi Kádár-kori művelődéspolitikusnak, Aczél Györgynek a szikárabb, de sokatmondó „barátsággal” jutott.