Radnóti dedikációinak kutatásából feltárulhat a kapcsolati hálója

Úgy tűnik, Radnóti Miklós életművének teljességre törekvő tudományos feldolgozása és az annak megalapozásul szolgáló adatok összegyűjtése lassan lezáródó folyamat. Egészen napjainkig kerülnek elő ugyanis újabb és újabb adalékok, így például dedikációk, levelek és egyéb dokumentumok, amelyek árnyalják a személyéről és költészetéről alkotott képünket.

Több mint négy évtizede jelent meg az első Radnóti-kismonográfia Pomogáts Béla tollából, s vele nagyjából egy időben Baróti Dezső – a költő közeli barátja – szubjektívebb pályarajza, amelyet aztán Vilcsek Béla, Melczer Tibor, Zsuzsanna Ozsváth és Péter László kötete követett. A példás alaposságú és mind filológiai, mind irodalomelméleti hátterét tekintve kitűnő kritikai életrajzot pedig Ferencz Győző költő, műfordító, irodalomtörténész professzor készítette el Radnóti Miklós élete és költészete című, két kiadást is megért nagymonográfiájával. A zsidóüldözésnek áldozatul esett költő szerelme, múzsája, házastársa, majd özvegye, Gyarmati Fanni 1935 és 1946 közötti forrásértékű naplóját két vaskos kötetben publikálták Ferencz Győző és Nagy Zsejke gondozásában.

A prózaíróként, Kosztolányi-kutatóként és a XX. századi magyar irodalom jeles filológusaként is ismert Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, a szegedi egyetem pedagógusképző karának oktatója az elmúlt években Könyvvel üzenek néked című munkájában kiadta Radnóti dedikációit, Különben magyar költő vagyok címmel pedig levelezésének egy részét rendezte sajtó alá. Nemrégiben szerzői kiadásban megjelent kötetben tette közzé Radnóti-kutatásai újabb eredményeit. A korábbi kollekciójában szereplő 614 dedikáció mellé ebben a munkájában 88 (plusz egy kétes hitelességű) könyvbejegyzést gyűjtött össze, valamint közzétett négy Radnóti-levelet és egy Gyarmati Fanni által írtat.

A költő néha „barátsággal” néha annál személyesebben dedikált Fotó: Wikipédia

A dedikációk fölkutatása és publikálása egyrészt az adott könyv történetét és tulajdonosi körét mutatja be, másrészt mind a dedikáció címzettje, mind a kötet szerzője irodalomszocio­lógiai és személyes kapcsolati hálóját dokumentálja. A dedikációkutatás viszonylag új ága hazánkban az irodalomtörténeti és filológiai kutatásoknak, s ennek egyik jelentős alakja ­Bíró-Balogh. Radnóti Miklós újabb dedikációi és levelei című tavaly megjelent adattárából kiderül, hogy a szocialista esztétának, rendezőnek, színháztörténésznek, a költő egykori egyetemi hallgatótársának s a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjának, Hont Ferencnek mint „drága jó” barátjának, „kézszorítással” írt dedikációt. Atyai jó barátjának és egyik mesterének, a piarista pap költőnek és irodalomtörténész professzornak, Sík Sándornak mindig „fiúi szeretettel és tisztelettel” bejegyzéssel ajánlotta köteteit, míg a későbbi Kádár-kori művelődéspolitikusnak, Aczél Györgynek a szikárabb, de sokatmondó „barátsággal” jutott.

A Radnóti-filológia újabb eredményeit áttekintve fölmerül a kérdés: valaha föllelhető-e Radnóti Miklós valamennyi dedikációja, levele, illetve az összes, az életéhez és munkásságához kapcsolódó dokumentum. ­Bíró-Balogh Tamás, mint kötete végén megfogalmazta, úgy véli: most megjelent munkája maga a bizonyosság arra, hogy „sohasem ismerjük az összes darabot, ezért törvényszerű volt az újabb dedikációk felbukkanása. Sőt az is bizonyos, hogy ezzel a »kiegészítéssel« is csupán közelítünk a soha el nem érhető teljességhez. Egy ilyen jellegű filológiai gyűjtést csak időnként felfüggeszteni, de abbahagyni sohasem lehet.”