Sajtónívódíjat neveztek el Kádár pribékjéről Kárpátalján

Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük. A legújabb kutatások szerint onnan vezényelték le ötvenhat vérbe fojtását, olyan figurák segítségével, mint az a Balla László, aki Kádár tolmácsa és mindenese volt. Ezért is különösen felháborító, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított, amelyet 2020 nyarán adott át először. Zelei Miklós író Tóth István beregszászi főkonzullal a kárpátaljai múlt sok szennyes, szomorú titkáról beszélgetett. Az ebből készült könyv most jelent meg.

Forrás: pestisrácok.hu2020. 08. 23. 22:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetven év kárpátaljai történelmét tekinti át az a két nagy beszélgetés, amelyet Tóth István beregszászi főkonzullal készített Zelei Miklós író, újságíró A folytonosság újjáteremtése. Kárpátaljai beszélgetőkönyv című könyvben. Az első beszélgetés Tóth István aktív korában, a második nyugalomba vonulása után született. Hét évtized történelmi léptékkel nem hosszú idő, az elcsatolt kárpátaljai terület történetének ellenben több mint a fele.

A kárpátaljai magyarok közt is kulcstörténet ’56. Látták az ottaniak a szovjet hadsereg készülődését a határ mellett, látták, ahogy megindulnak a tankok. Amit viszont nem láthattak, az a rendszerváltás utáni történelmi kutatásokból derült ki: kárpátaljai magyar pártpotentátok is részt vettek a magyar forradalom vérbefojtásának az előkészítésében. Balla László (1927–2010), a Kárpáti Igaz Szó későbbi főszerkesztője, Veres Gábor (1932–2010), későbbi beregszászi párttitkár.

Ennek fényében kell értékelni a hírt, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Balla László-sajtónívódíjat alapított, amelyet 2020 nyarán adott át először.

Mindenkor szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében, Trianon centenáriumának idején otromba provokáció is sajtónívódíjat elnevezni Balla Lászlóról, aki 1956. november elején Kádár János szovjetunióbeli útját egyengette, arról a főszerkesztőről, aki tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket, magyarországi látogatásainak nyilvános alkalmain pedig – annak ellenére, hogy magyar anyanyelvű volt – a legtöbbször orosz tolmács közvetítésével érintkezett a magyar hivatalosságokkal.

A könyvben minderről bőven olvashatnak további információkat.

A teljes írást IDE kattintva olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.