A Déryné Társulat tavaly szeptemberben mutatta be Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című művét, amely a vándorszínészet hőskorába, a magyar nyelvű színjátszás születésének reményekkel és sikerekkel, nélkülözéssel és küzdelmekkel teli világába kalauzol bennünket. Az előadásból tévéjáték készült, ám a szöveg, a jelenetek, a díszlet és a jelmezek abszolút hűek maradtak a színpadi megvalósításhoz. Emellett a rendező, Vidnyánszky Attila meghagyta a színház a színházban történetet is. – A tévéjáték utolsó felvonása tér el a színdarabtól, ugyanis a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert egyik gyönyörű szegletében játszódik. Így a filmben különleges látvány- és hangulatvilág elevenedik meg.
Olyan az egész miliő, mint egy hatalmas festmény: Monet impresszionista alkotásaira vagy Szinyei Merse Pál Majálisára emlékeztet.
A tér légiessége, illata, színei, a madarak csicsergése, a bogarak zümmögése festői háttérként szolgált – avatott be a forgatás részleteibe a Déryné Széppataki Rózát alakító Tarpai Viktória, akit leginkább az fogott meg a karakterben, hogy a színészi hivatás misszió volt számára.
A kóborlás titokzatos célja
Ahogy Herczeg Ferenc és mások írják Dérynéről: egy törékeny, jólelkű, ugyanakkor karakteres és határozott személyiség volt. Bár teljesült az álma, hogy egy olyan színpadon játszhasson, ahol nem lát el a nézőtér végéig, mégis visszatért a vidéki közönséghez, s bejárta egész Magyarországot.
Tarpai Viktória szintén sokat utazott a világban, ráadásul a Déryné programnak köszönhetően olyan kis falvak kultúrházaiba is eljutott, mint például Girincs, Géberjén, Hercegszántó, Mátraderecske, hogy csak párat említsünk.
„De mi célja az örökös kóborlásának?” – hangzik el a kérdés a darabban. Déryné erre azt feleli: „Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük – ha kidőlünk, vállára veszi más –, de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.” Tarpai Viktória ezt a gondolatot azzal egészítette ki, hogy a kulturális örökségünket óvni és szeretni kell. Nagyon lebutítani, kifordítani és átszínezni nem érdemes, mert a lényeg adott.
Tarpai Viktóriát leginkább azt fogta a karakterben, hogy a színészi hivatás misszió volt számára Fotó: Teknős Miklós
A filmezés más világ
A színésznő elárulta, hogy a Déryné ifjasszony forgatása előtt furcsa szorongás fogta el, hiszen hosszú hónapok óta nem állt színpadon. – Bár az online tér adott némi lehetőséget, hogy dolgozhassunk, illetve a Déryné Társulattal elkezdtük próbálni A falu rossza című előadást, amelyet Mészáros Tibor rendez, s júliusban mutatjuk be, de a napi rutin nagyon hiányzik. Várom, hogy újra teljes egészében megélhessem a próbákat, a bemutatókat, a kollégákkal való szakmai beszélgetéseket. Hiányzik az a fajta társadalmi élet, amit a színház képes adni, ám jó volt újra maszk nélkül játszani, kamera előtt állni. A filmezés más világ, hihetetlenül izgalmas, ami számomra többletenergiát adott – mesélte lelkesen Tarpai Viktória.
A Déryné ifjasszony előadásával járták az országot a tavaly
Fotó: Majnik Zsolt
A tévéjáték romantikus miliőjét a színház erejébe vetett hit szövi át. Ez a hit központi helyet foglal el a színésznő pályáján. – A Jóistenbe vetett hitem is hatalmas erőt ad – hangsúlyozta, majd hozzátette: a színészi hivatásnál fontos az egészséges, önmagunkba vetett hit. Ráadásul a mélységből a magasságba vezető úton is a hitünk segít át.
– Déryné kitartása és hite is csodálatra méltó, hiszen küzdött a magyar nyelvű színjátszásért, nem adta fel. Ebben pedig a részéről semmiféle gőg vagy politizálás nem volt.
Ez a küzdeni akarás példaértékű, mivel a mai világban is rengeteg nehézséggel néz szembe a szakmánk, de azt gondolom, hinnünk kell a magyar kultúra erejében.
Így ez számomra is egy misszió, amit szeretnék továbbadni a felnövekvő generációnak – mutatott rá a színésznő.
Felelősség és alázat
Amikor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatról kérdeztem, elmondta, hogy a színház és közönség mellett nagyon hiányzik a családja és a barátai, akiket majdnem fél éve nem látott. A beregszászi színházban csökkentett nézőszámmal játszanak, ezért abban bízik, hogy a jelenleg futó darabokhoz havonta két-három alkalommal hamarosan csatlakozhat. A színésznő március 15-én Jászai Mari-díjat vehetett át, ami, úgy véli, hatalmas felelősség és megtiszteltetés egyben. – Három évvel ezelőtt, A sátán fattya című film bemutatója után terjesztettek fel először a díjra, ám akkor nem kaptam meg. Most azt éreztem, úgy lesz, ahogy lennie kell. Amikor e-mailben értesítettek, arra gondoltam, szeretnék a díj névadójához, eszmeiségéhez méltó lenni, a szakmaiságához felnőni. Ez az elismerés még nagyobb alázatra ösztönöz, illetve arra, hogy tanuljak, csiszoljam és gyarapítsam a tudásom – mondta Tarpai Viktória.
