Akinek zseni a társa, apja, anyja, talán különlegesebb lehetőséget kap az élettől, mint a többi ember. A többi ember mindenesetre így véli ezt. Őrjítő érzéseket és árnyalt rezgéseket, merész gondolatkísérleteket és nyomot hagyó tetteket – amelyeket akár irigyelni is lehet. Azt azonban kevesen látják, hogy sok érthetetlent, feldolgozhatatlant, talán megbocsáthatatlant – magányt. Előbbi nem feltétlenül kárpótol utóbbiért.
A múzsát sokszor lefokozza az utókor, a fiú inkább vágyna esti mesére és délutáni habos kakaózásra szüleivel, mint… gyógyszerfüggő, halállal randevúzó, kiszámíthatatlan anyára és kocsmákban kiszámíthatóan pokolra szálló apára. Akik sebezhetőségüknél fogva maguk sem tudnak mit kezdeni a létbe vetettség és az alkotás terhével, hát még irányt mutatni a létrehozott, rájuk bízott utódnak! A szerelem mégsem mérlegel, apánkat, anyánkat pedig nem mi választjuk.
A 75 éve született, 57. évében meghalt Petri György költő (és Harsányi Éva műfordító) fiának terhelt gyermekkora volt. Túl sok gyerekszobával. Petri Lukács Ádám mégsem panaszkodik, nem vádol, nem kér számon – csak közelíteni szeretne. Pedig az egyáltalán nem papaszerű Papa – aki nem mellesleg apa nélkül nőtt fel – nem csak most hiányzik, hogy már 18 éve halott, az apahiány valószínűleg állandó érzés volt/lesz Petri Lukács Ádám életében – aki már maga is édesapa. A felelőtlen szerzőként beköszönő, a felelős kiadó unszolására magát a munkának nekiduráló és a mű sikerületlensége miatt restelkedő író – akitől a patetikus emlékezés vajmi távol áll – egy-egy lemeztelenítő mondatában mégis drámaian megmutatkozik, apját sem kímélve.
„…amikor felhívom a Mama egy hónapja oszladó holtteste mellől, lila kifordult nyelv, Mama-vízjel az ágymatracon, mikor leemelik, s mondja a telefonba, hogy: »Holtában sem tudom kevésbé / nem-szeretni anyádat, mint mikor még élt.« (Göröngy)” „Én gyűlöltem a kocsmákat, a szagokat, az asztal ragacsosságát, apám luxusbabynek csúfolt.” „Egyre gyakrabban hajlok arra, Papára gondolva, hogy végül is talán jóval többet kapott az alkoholtól, mint amennyit az elvett tőle (évtizedeket).” „»Ihletett periódusomba hozott ez a dög« – mondta meghitten a rákról Papa, miután, nem sokkal a Kékgolyó utcából kijőve, túl a műtéten elém rakosgatta gyönyörű szép halálverseit.”
