A tékozló apáról

A 75 éve született, 57. évében meghalt Petri György költő (és Harsányi Éva műfordító) fiának terhelt gyermekkora volt. Túl sok gyerekszobával.

Akinek zseni a társa, apja, anyja, talán különlegesebb lehetőséget kap az élettől, mint a többi ember. A többi ember mindenesetre így véli ezt. Őrjítő érzéseket és árnyalt rezgéseket, merész gondolatkísérleteket és nyomot hagyó tetteket – amelyeket akár irigyelni is lehet. Azt azonban kevesen látják, hogy sok érthetetlent, feldolgozhatatlant, talán megbocsáthatatlant – magányt. Előbbi nem feltétlenül kárpótol utóbbiért.

A múzsát sokszor lefokozza az utókor, a fiú inkább vágyna esti mesére és délutáni habos kakaózásra szüleivel, mint… gyógyszerfüggő, halállal randevúzó, kiszámíthatatlan anyára és kocsmákban kiszámíthatóan pokolra szálló apára. Akik sebezhetőségüknél fogva maguk sem tudnak mit kezdeni a létbe vetettség és az alkotás terhével, hát még irányt mutatni a létrehozott, rájuk bízott utódnak! A szerelem mégsem mérlegel, apánkat, anyánkat pedig nem mi választjuk.

A 75 éve született, 57. évében meghalt Petri György költő (és Harsányi Éva műfordító) fiának terhelt gyermekkora volt. Túl sok gyerekszobával. Petri Lukács Ádám mégsem panaszkodik, nem vádol, nem kér számon – csak közelíteni szeretne. Pedig az egyáltalán nem papaszerű Papa – aki nem mellesleg apa nélkül nőtt fel – nem csak most hiányzik, hogy már 18 éve halott, az apahiány valószínűleg állandó érzés volt/lesz Petri Lukács Ádám életében – aki már maga is édesapa. A felelőtlen szerzőként beköszönő, a felelős kiadó unszolására magát a munkának nekiduráló és a mű sikerületlensége miatt restelkedő író – akitől a patetikus emlékezés vajmi távol áll – egy-egy lemeztelenítő mondatában mégis drámaian megmutatkozik, apját sem kímélve.

„…amikor felhívom a Mama egy hónapja oszladó holtteste mellől, lila kifordult nyelv, Mama-vízjel az ágymatracon, mikor leemelik, s mondja a telefonba, hogy: »Holtában sem tudom kevésbé / nem-szeretni anyádat, mint mikor még élt.« (Göröngy)” „Én gyűlöltem a kocsmákat, a szagokat, az asztal ragacsosságát, apám luxusbabynek csúfolt.” „Egyre gyakrabban hajlok arra, Papára gondolva, hogy végül is talán jóval többet kapott az alkoholtól, mint amennyit az elvett tőle (évtizedeket).” „»Ihletett periódusomba hozott ez a dög« – mondta meghitten a rákról Papa, miután, nem sokkal a Kékgolyó utcából kijőve, túl a műtéten elém rakosgatta gyönyörű szép halálverseit.”

Összefogott életrajzot, áttekinthető pályaképet és megfejthető művészt ne várjunk a könyvtől – nem is ígér effélét. Inkább olyan ez a karcsú, de letisztult, jó ízléssel megtervezett kötet, mint a kirakós, amelynek közel sincs meg minden kockája. Életmozaikok tűnnek fel látóterünkben: nem kellemes színesek, nem anekdotázók, nem bennfenteskedők, hanem hallgatag, mély, elnyújtottan ható, belénk égő fekete-fehérek. Sokszor csak képzetek. Ahogy Bence György, Halas István, Móricz-Sabján Simon, Nagy Zoltán, Surányi András, Szebeni András és Szilágyi Lenke szövegeket kísérő vagy inkább azoknak diktáló fekete-fehér családi fényképei és portréi is ezt hívják elő a szemlélőben. „Miért az éjszaka / piszkálja fel a költészetet?” (Petri György: Reggel)

Az az érzésünk, miként a bibliai példázatban az otthontól eltávolodó, aztán visszatérő tékozló fiú a legkedvesebb az apa szívének, az évek morzsolódásával úgy kerül egyre közelebb élettékozló apjához Petri Lukács Ádám.

Aki még nem találkozott Petri György művészetével, az felkerekedik, hogy bepillantson ebbe a felzaklató világba, aki pedig jártas benne, azt elmélyíti a megértésben a fiú töredékes vallomása.

(Petri Lukács Ádám: Petri 75 – Közelítés. Kertész Imre Intézet–Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2018, 88 oldal. Ára: 3850 forint)