Nyolcvanasok. Y generáció: az elveszett, tétova generáció. Múltunk közös, jövőnk bizonytalan. Mi vagyunk azok, akik beleszülettünk a szocializmus végnapjaiba: felvonultunk május elsején, üdültünk Zánkán, félálomban zötykölődtünk a jugoszláv tengerpartra a családi Trabant, Wartburg vagy Lada hátsó ülésén.
Utáltuk a válltömést, a műszálas-zizegős anyagokat és a Bundesliga-frizurát, de elviseltük, mert a szüleink szerint az volt a menő. Imádtuk a dinókat, Perzsia hercegét, végtelennek tűnő perceket vártunk a betárcsázós-recsegős internetre, és sosem fogjuk elfelejteni, amikor a Kacsameséket félbeszakította Antall József halálhíre. A nyelvtan- és a matekóra közti szünetben a mosdóba bújva nevettünk a Bravo magazin Szex, szerelem, gyengédség című rovatának olvasói levelein. Nekünk még Brad Pitt volt Ryan Gosling, a Game Boy az Xbox, a hatszor letörölt, majd újravett VHS-gyűjtemény a Netflix, és kategorikusan ki merjük jelenteni, hogy a hiphop a kilencvenes évek óta csak hanyatlik. Mi még tudjuk, hogy mi az összefüggés egy ceruza és egy magnókazetta között.
Klasszikus romkomokon és izzadt, vértől tapadó atlétatrikós akcióhősökön nőttünk fel, ezért nem teljesen értjük a mai píszí, gendersemleges toposzokat, de mi vagyunk azok is, akik most ráébredtek, hogy annak idején bizony csináltak velünk ma már botrányosnak számító dolgokat. Mi vagyunk azok, akik keményen végigbuliztuk a fiatalságunkat, és akiknek most el lehet adni a kilencvenes évek nosztalgiáját.
A rendszerváltás után belenőttünk a kapitalizmusba. Megtanultunk fogyasztani, ráeszméltünk a lehetőségeinkre, amit szüleink könnyes szemmel vettek tudomásul. Nekik esélyük sem volt külföldön tanulni, fapadossal keresztül-kasul bejárni Európát, vagy akár csak eldönteni, hogy milyen életet szeretnének élni. Mi voltunk azok, akik elmentünk Londonba, de gyökértelennek éreztük magunkat, ezért hazajöttünk. Vagy mentünk tovább, és azóta is teli szájjal szidjuk hazánkat a távolból, hogy önigazolást nyerjünk.

Mi vagyunk azok, akik elhittük, hogy a munkánk a hobbink, ezért folyamatosan dolgozunk. Akiknek a pornó már házhoz jött az interneten, és akik háziállatokkal enyhítjük az egyedüllétet. Mi vagyunk a sorozatfüggők első generációja. Mi vagyunk a szorongók, a kényszeresek, a depressziósak, a függők, a döntésképtelenek, de mi már legalább nem úgy gondoljuk, hogy pszichológushoz csak a bolondok járnak.