Rettegünk a választástól, mert úgy érezzük, hogy ha letesszük a voksunkat egy társ, egy munka vagy egy otthon mellett, akkor elveszítjük az összes többit, ami még ránk várhat a következő sarkon. Hátat fordítunk a szerelemnek, mert ki akarjuk aknázni a jövő elképzelt lehetőségeit. Mi vagyunk azok, akik mániákusan rettegünk a szabadságunk elvesztésétől, miközben saját döntésképtelenségünk rácsai közt kuksolunk.
Mi még emlékszünk, milyen volt fejből tudni tucatnyi telefonszámot, pontosan érkezni a megbeszélt találkozóra, nem Facebookon gratulálni a barátaink eljegyzéséhez, emlékezni a hozzánk közel állók születésnapjára. Rájöttünk, hogy nem akarunk gyereket vállalni. Rájöttünk, hogy akarunk. Mi vagyunk az utazók, az elvágyódók, a felnőni nem akarók, a smucig gyűjtögetők, a tervezgetők, a vidéken újrakezdők, a tudatosan táplálkozó, alkalmanként Mekibe járók. A magányos farkasok és a kapcsolatfüggők.
Mi vagyunk azok, akik már harmincévesen öregnek, fáradtnak és kizsigereltnek érezzük magunkat, és siratjuk az elszalasztott lehetőségeket. Hogy mi lesz velünk? A válasz ismeretlen. Úgy érezzük, hogy átvertek minket, hogy áltattak, hogy elfeledtek. Könnyes szemmel nézzük a mai Z generációt, amiért olyan lehetőségeik vannak, amilyenek még nekünk sem voltak. Csak tudjanak mit kezdeni velük!
