Kivégzés Krasznojarszkban

Hárman voltak. Katona Gyula a közepén állt. Letérdelt és keresztet vetett magára. Egy katona ekkor rákiáltott. Katona Gyula felállt, a fegyverek eldördültek és ők élettelenül feküdtek a földön.

Fotó: MTI

Augusztus elseje volt. Este hét és nyolc között a tábor udvarán váratlanul takarodót fújtak. Ez azt jelentette, hogy az összes hadifoglyoknak azonnal a szobájukba kellett menniök. Én és szobatársaim éppen otthon voltunk.

Katona Gyula megbetegedett és lefeküdt. Ott ültünk az ágya körül és beszélgettünk. Egyszer csak nyílik a szobánk ajtaja, Karkis Kornél százados hadbíró és Brandstetter Ferenc százados léptek a szobánkba. Mindkettő ki van pirulva s alig tud beszélni az izgalomtól. Csak annyit mondanak, hogy épp e pillanatban látták szobájuk ablakából Pélyéket. Ott vezették őket a cseh katonák a deszkapalánk mellett. Alighanem agyonlőni vitték őket.

Ezekre a szavakra Katona Gyula, aki a Magyar Szövetségnek szintén választmányi tagja volt, hirtelen felült az ágyában s keresztet vetett, majd arcát két kezével eltakarva így kiáltott fel:

– Szentséges Isten! De hiszen ez rettenetes! Meglátjátok, hogy most én következem!

[…] E pillanatban a nyitott ablakon keresztül erőteljes hangok hatolnak be az udvarról szobánkba:

– Lentnant Katona Gyula, wo wohnt er?

Kinézek az ablakon és a cseh légió két katonáját pillantom meg.

– Na látod – szólok oda Katonának –, már keresnek is, visznek tanúkihallgatásra.

Erre kihajolok az ablakon és a pavillon előtt várakozó két katonának így kiáltok le:

– Lentnant Katona Gyula wohnt hier. II. Stock, Zimmer No. 13.

Néhány másodperc, nyílik az ajtó és az egyik katona szobánkba lép. «Ich suche den Leutnant Katona Gyula», mondja most már másodszor erélyes hangon. Én válaszolok. Rámutatok az ágyban betegen fekvő Katona Gyulára és csak ennyit mondok:

– Er ist hier, aber er ist krank.

– Anziehen! mordul rá a cseh légionista.

Szegény Katona Gyula kiugrott az ágyból. Magára rántotta ruháját és indult. Még az ajtóban volt, amikor hirtelen villámlott és nagyot dördült az ég.

Én utána szaladtam, odavittem a köpenyét és nem tágítottam addig, amíg azt magára nem öltötte. Kínai köpeny volt, Tiencsinből, a Hannecken Elza elnöklete alatt működő jótékony egyesület küldte a szibériai hadifoglyoknak. Az ajtóban mégegyszer kezet szorítottam vele s így búcsúztam el tőle:

– Csak nyugalom! Mint tanút fognak kihallgatni. Még ma visszajössz. A szobaajtót nyitva hagyom s elkészítem a teát számodra. Odateszem az ágyad mellé tálra.

Ezzel újra kezet szorítottunk s Katona Gyula elment. Elment, de többé nem jött vissza!

[…] Reggel hat órakor felkeltem és sorba jártam azokat, akiktől reméltem, hogy valamit megtudhatok. Egyenesen a birodalmi német tisztek elhelyezési körletébe mentünk. Itt Alt professzor egy fiatal germán hadnagyot vezetett elém. De persze ez nem látott semmit. Ő csak hallotta egy másik társától, aki viszont egy harmadiktól hallotta. Felkerestük ezt a harmadikat is.

– Kamerád! – szólítottam meg őt németül – Ismeri ön Katona Gyulát?

– Ismerem – felelte ő határozottan – ismerem és láttam, amint két társával együtt az imént agyonlőtték. Fenn voltam az épület padlásán s a padlásablakból egész tisztán s jól láttam a kivégzést.

– Bizonyosan tudja Ön Kamerád, hogy akit agyonlőttek, az Katona Gyula volt?

– Bizonyosan, feleli ő. Ismertem jól és egészen pontosan kivettem az arcát. Hiszen tőlem alig 25-30 lépésre játszódott le az egész szomorú esemény. Hárman voltak. Katona Gyula a közepén állt. Letérdelt és keresztet vetett magára. Egy katona ekkor hozzálépett és rákiáltott. Katona Gyula felállt, a fegyverek eldördültek és ők élettelenül feküdtek a földön.

[…] Szegény Katona az ő puritán jellemének lett az áldozata. Nem mondott soha rosszat senkiről. A halálát is ez okozta. Kihallgatása mindössze néhány percig tartott csak és körülbelül a következőképpen folyt le:

– Ön Katona Gyula tanár, tartalékos tüzérhadnagy?

– Igen, válaszolta ő.

– Ön a táborban előadásokat tartott a tisztek és a legénység számára?

– Igen, tartottam. A tiszteknek a fizika, kémia és kísérleti lélektanból, a magyar legénységnek pedig – miután én teológiát is tanultam s a tábor katholikus lelkésze magyarul nem beszél – vasárnap délután szentbeszédeket tartottam.

– Beszélt ön ezen alkalmakkor a kommunizmusról is?

– Igen, beszéltem. De mindig a kommunizmus ellen.

Óva intettem a legénységet, hogy ne politizáljon és ne üljön fel a lelkiismeretlen agitátoroknak, akik őket a bolsevizmus karjaiba akarják kergetni.

– Ismeri Ön Dukesz Arthur honvéd zászlóst?

– Ismerem.

– Milyen embernek ismeri?

Katona Gyula, aki Dukesz magatartását, elveit és kommunista nézeteit sohasem helyeselte, sőt éppen elvei miatt vívott vele oly sok kemény csatát a fogolytáborban, itt a hadbíróság előtt nem akart róla rosszat mondani.

A hozzáintézett kérdésre így válaszolt:

– Dukesz Arthurt tisztességes, becsületes embernek ismerem.

E szavakra a tárgyalás elnöke felpattant székéről, öklével az asztalra csapott s így förmedt rá Katonára:

– Tisztességes, becsületes embernek!? Akkor Ön is egy húron pendül vele! Takarodjék innen! Vissza a börtönbe vele!

(Grób Imre: Hét év Szibériában: a krasznojarszki pokolban, 1927)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd