– Csak nyugalom! Mint tanút fognak kihallgatni. Még ma visszajössz. A szobaajtót nyitva hagyom s elkészítem a teát számodra. Odateszem az ágyad mellé tálra.
Ezzel újra kezet szorítottunk s Katona Gyula elment. Elment, de többé nem jött vissza!
[…] Reggel hat órakor felkeltem és sorba jártam azokat, akiktől reméltem, hogy valamit megtudhatok. Egyenesen a birodalmi német tisztek elhelyezési körletébe mentünk. Itt Alt professzor egy fiatal germán hadnagyot vezetett elém. De persze ez nem látott semmit. Ő csak hallotta egy másik társától, aki viszont egy harmadiktól hallotta. Felkerestük ezt a harmadikat is.
– Kamerád! – szólítottam meg őt németül – Ismeri ön Katona Gyulát?
– Ismerem – felelte ő határozottan – ismerem és láttam, amint két társával együtt az imént agyonlőtték. Fenn voltam az épület padlásán s a padlásablakból egész tisztán s jól láttam a kivégzést.
– Bizonyosan tudja Ön Kamerád, hogy akit agyonlőttek, az Katona Gyula volt?
– Bizonyosan, feleli ő. Ismertem jól és egészen pontosan kivettem az arcát. Hiszen tőlem alig 25-30 lépésre játszódott le az egész szomorú esemény. Hárman voltak. Katona Gyula a közepén állt. Letérdelt és keresztet vetett magára. Egy katona ekkor hozzálépett és rákiáltott. Katona Gyula felállt, a fegyverek eldördültek és ők élettelenül feküdtek a földön.
[…] Szegény Katona az ő puritán jellemének lett az áldozata. Nem mondott soha rosszat senkiről. A halálát is ez okozta. Kihallgatása mindössze néhány percig tartott csak és körülbelül a következőképpen folyt le:
– Ön Katona Gyula tanár, tartalékos tüzérhadnagy?
– Igen, válaszolta ő.
– Ön a táborban előadásokat tartott a tisztek és a legénység számára?
– Igen, tartottam. A tiszteknek a fizika, kémia és kísérleti lélektanból, a magyar legénységnek pedig – miután én teológiát is tanultam s a tábor katholikus lelkésze magyarul nem beszél – vasárnap délután szentbeszédeket tartottam.
– Beszélt ön ezen alkalmakkor a kommunizmusról is?
